A L T E R N A T Í V              2 0 1 1

Semmiképpen se meneküljünk el az első szünetben!  Addig ugyan értelmetlen zagyvaság az
egész, amelyet csak kétszeri bealvással éltünk túl, de a nagyszerű csapat példás fegyelme,
hősies küzdelme az otromba anyaggal,  fantasztikus koncentrációja és összjátéka maradás-
ra késztetett. Ők aztán nem hibásak! A bűnös a rossz darab, melyben az akkor kezdő szer-
ző hetet-havat összehord, ami, tetézve a bődületes rendezéssel, már 6 évvel ezelőtt is bu-
káshoz vezetett a Katonában.
A maratoni díszlet-húzogatásban  derekasan helytáll  a motel gárdája:  az angyali nyugalmú
Béli Ádám, a fürge nyelvművész Vitányi-Juhász István és a vergődő direktor Váncsa Gábor.
Figuratíve jó  Boross Anna és Keresztény Tamás  élve-halva.  Rusznyák Gábor, mint rende-
ző az első felvonásban korrekt munkával realizálja a semmit, de hová tette a Húzó Ceruzát?
Végül is majdnem az egész expozíció felesleges, otrombán burjánzó, beleférne tíz percbe,
meg lehetne kurtítani a vatta-szereplők névsorát is.  Éppen a második rész indokolja mind-
ezt,  melyben a két gengszter története önmagában elég,  jeleneteik kialakítása is kétség-
telen  írói kvalitásokat mutat.  Formán Bálint  egyre fogyatékosabb fizikai állapotában is a
pengeéles dikció és a szuggesztív játék  bámulatos egységével operál,  Porogi Ádám fensé-
ges nyugalma, könnyed naivitása felejthetetlenné teszi kifinomult alakítását.  Ilyen ariszto-
kratikus rosszfiúnak  talán nemcsak a pénzünket adnánk szívesen!  Összefogott nőiességé-
ben most is erőteljes  Lovas /immár/ Rozália bűvös karizmája,  a félnótás karbantaró sze-
repében pompásan lubickoló  Jerger Balázs-zsal felvezetett párjelenet minden "büntetős-
di" nélkül is hatásos lenne. Ahogy a kutatók értelmezhetetlen zagyvalékai sem kellenek!
Felélénkülve a gyilkos-duett  bravúros humorától,  vállaljuk az udvar macskaköves horizont-
ján a túlvilági folytatást. A frenetikus húsz perc helyre billenti a mérleget,  lovagi kardpár-
baj,íijjas mesterlövész,  egymásnak eső kísértet-ármádiák és közöttük  a rettegő evilágiak:
szupersebességű, szellemes paródiája a misztikus hülyeségeknek.  Itt lehetne megtapsolni
az osztály csillagos fizikai, szellemi és színészi teljesítményét, a még következő három /!!!/
rész már csak a generális lepukkadás, egyszerűen el kell hagyni!  Minek egy olyan darabot
befejezni, amely nincs is?!?

Tücsökciripelésként szól a nyitány, az énekesek hallhatósága miatt annyiszor áhított zene-
kari árokból, valami röhejes verbunkos-parafrázis hallik...  De hát a 13 éves Liszt Ferikének
megbocsátjuk a vendégfogadói hangulatot,  a színpadon megjelenő /Nyilvános/- Szerelem-
ház bizarr fejleményeket sejtet. WC-piktrogrammok jelzik  a befelé igyekvő párok erotikus
alkalmasságát,  Barabás Annamária,  vörös stewardess dresszben feszítve,  érett humorér-
zékkel énekli a Madame szólamát. László Boldizsár ugyan azt állítja,  hogy ő Sanche lovag,
ám aligha van sansza  Elzire hercegnő kegyeit elnyerni.  Nehéz eldönteni,  vajon komolyan
vehető-e az egész, de mikor a baldachinos ágyon holtukban is ölelkező  királyi csontvázak
feltűnnek, majd koponyájuk összeroppan/!/ Alidor varázsló kezében, kiszakad belőlünk az
egészséges röhögés, - az erkélyen pedig az ó-operabarátok felháborodása: "de kérem, ez
mégiscsak egy Liszt-opera!?!" A folytatás azonban minket igazol: invenciózus paródia kere-
kedik Übü király modorában. A szép hercegnő, a veresegyházi asszonykórust idéző magyar
menyecskék élén, pártás főkötőben bokázik be,  a korszellemet legfeljebb udvarhölgye, a
ritmusra bicegő  Zavaros Eszter képviseli.  A többfunkciós mankó  ülőalkalmatosságként is
szolgál, magasba emelkedve  Mester Viktória  páratlan intenzitással énekel, szoknyaszalag-
jai szétterülve összefonódnak a körtáncban és úgy tapadnak rá, mint szűzi kényszerképze-
tei.  A színészileg is nagyszerű kórus tagjai közben  páronként surrannak be  a szerelmi in-
tézmény kapuján, csak a visszautasított lovagi epekedik tovább.
Az Ory grófjával  már nagy sikert aratott  Anger Ferenc pregnáns ötletekkel fűszerezi ren-
dezését, játékvezetése példás és ami a legnagyobb erény: minden gondolatát végigviszi. A
sorompóból halálos dárda lészen, a hajléktalanból szatyros álmélkodó, a sírhalomból királyi
nyugágy. Egyéníteni képes minden egyes kórustagot, az énekeseket pedig erőteljes színé-
szi alakításokhoz segíti.
A kripta gyümölcsös lugassá szépüi,  az alvó szépség előtt  hárfás-kommandó gördül be,  a
hölgyek látványos pengetőgesztusokkal kísérik éneküket. A hangszerek szülőszékké válnak,
zenére pottyannak világra az apróságok. A briliáns hárfaszólót, a rivaldánál ülve, a fantasz-
tikus  Natasa Gorbunova játssza, megelőlegezve az érett Liszt romantikus atmoszféráját.
Kálmán Péter gonosz üldözőként jelenik meg, robusztus orgánumával félelmetes, le is győ-
zi slemil kihívóját, aki azonban hősi kiállásával elnyeri a királyi sarj szerelmét.  A feltámadás
után már csak az egybekelés mennybemenetele van hátra,  teljes a szerelmi diadal, amely
számunkra a kortárs operarendezés fényes győzelmét jelenti. Csak így lehet avult darabok
újjászületését biztosítani,  hiszen nem muzeális értékekre vagyunk fogékonyak,  hanem az
operajátszás színház felé hajló, kizárólag iróniával, humorral tálalt friss gyümölcseire.
Ha Budapest ki is marad a jövőben, vigyázó szemünket-fülünket Szegedre irányítjuk...

Schilling Árpád  Hamlet-jével kezdődött, a Krétakör ebben is példamutató volt: színházat
az osztálytermekbe! A másik úttörő a  Kolibri Színház, amely a már legendás Klamm tanár
után most a sajnálatosan egyre időszerűbb  Hello náci!- val is jelen van.
A KOMA a több éve futó  Plazma  mellett bábos előadását, a fantasztikus Sárkány-t hozza,
Manna a többszörösen díjazott  Kicsi nyuszi hopp-ot.  Utóbbihoz hasonlóan a  Nézőművé-
szeti Kft  Gyává-ja,  Scherer Péter és Kovács Krisztián-nal a főszerepben szintén a devian-
cia életveszélyes terepén kutakodik.
A  Kaposvári Csiky Gergely Színház  készülő darabját mutatja meg  Takács Géza rendezé-
sében, az  Osztályellenség  minden bizonnyal a rendezvény kiemelkedő darabja lesz.
Elmondhatatlanul fontos kezdeményezés, a színházakkal legfeljebb kötelező szervezésben,
a legrosszabb produkciókat látó diákság végre találkozhat a róluk, nekik szóló darabokkal,
ráadásul házhoz jön a csoda és az előadás után vitára, beszélgetésre is nyílik alkalom.
Most már csak nekünk, okos felnőtteknek kellene melléjük ülni a padokba!

Beoldalog:  srácosan vékony,  arcán sebhely,  szinte motyog,  elbizonytalanodóan rágódik
mindenen.  Szenvtelenül mondja el, hogyan fosztották ki a Klauzál-utca sarkán, belőtt álla-
potban, fényes nappal.  Egy fiú a házból:  furcsa kedvességével  Kovács Krisztián  azonnal
kontaktust teremt a diáknézőkkel, egyikükkel el is pantomimezi bűntényt.  Intelligens, so-
ha nem volt szegény, elhisszük, hogy tulajdonképpen a Színművészeti felvételire készül...-
- ne, ha a súlyos függőség nem akadályozná meg ebben.
A mérnökember apa kétségbeesett tehetetlenséggel próbálkozik,  bezárja, fenyegeti, kö-
nyörög és ígérget,  se a szép szó,  se a dühroham sem eredményes.  Scherer Péter  maxi-
mális intenzitással próbálja megállítani a biztos pusztulásba vezető úton, de nem tudja pó-
tolni a gyermekkorban elvesztett érzelmi biztonságot. Az Anyag erősebb: "leszoktam - visz-
szaestem, tiszta lettem - újra kezdtem" jellemzi a fiú a végzet iszonyú mókuskerekét. Még
elképzelni is szörnyű, mit tennénk, tehetnénk hasonló helyzetben? Ha gyermekünk, roko-
nunk, barátunk vergődne hasonló szituációban?!?  Másfél év Komlón, vagy a vallási fanatiz-
mus segíthet?  /Eddig egyetlen közeli ismerősről tudunk,  túróscsuszán kezdte /11 adag/,
máktea, fű, kokain és hernyó után  végül a gyorsítóknál kötött ki.  Vakmerően sárkányre-
pül, siklóernyőzik: negyvenéves már, kevesebbnek látszik...- szerencsés kivétel!/
Gyulay Eszter, Surányi Judit, Gáspár Anna  alkotói közreműködésével  a két színész dro-
gosok naplóiból teremtette meg a félelmetes szövegkönyvet,  amelyet felnőttnek gyerek-
nek, bulifüvezősnek, hétvégi önpusztítónak, partydroggernek egyaránt látni kell.
Kovács Krisztián  minden kézenfekvő sablont elkerülve,  a veszélyes végletekig magára vé-
ve az egyáltalán nem képzeletbeli figura attitűdjét,  lélekszorító erővel jeleníti meg a ret-
tenetes út stációit.  Egy perce még pókfutás-párbajban mérkőzött egy nézővel,  örült az
elnyert százasnak és máris  a nehezen szerzett anyag  belövését mondja el, mit mondja! -
halálos kínban vonítja: hol a vénám, a véná..., a vénááá... a borzalom farkasüvöltése hasít
elviselhetetlen percekig.  Több, mint színészet,  teljes azonosulás a testetlen szenvedés
poklával, melynek dermesztő szuggesztivitása életre szóló hatású.
Ezért kell minden iskolásnak látni,  ezért kell kötelező színház-mánnyá tenni. Álszent "pre-
venció, inkvizíciós büntetgetés,  gyáva mellébeszélés helyett legyen Tantermi Projekt ez
a rendkívül értékes és még annál is fontosabb produkció!

Parti Nagy Lajos neve garantálja, hogy Jevgenyij Svarc meséje nem lesz mentes aktuális
áthallásoktól:  a Hősöm tere a mintájára  a múlt, a jelen és a rettegett közeljövő árnyai
belengik a tantermi küzdőteret.  Néhány iskolapad,  Bodor Kata  rendkívül karakteriszti-
kus bábjai és a nagyszerű csapat, mely immár a bábanimálásban is jeleskedik: csak ennyi
kell egy életfontosságú, megkerülhetetlen produkció sikeréhez...
Polgár Péter magyar hangján morcos kandúr kelleti magát a kályhasuton, a betévedő sár-
kányvadász és mi is tőle tudjuk meg,  milyen sárkányi terror alatt nyög a város.  Követke-
ző szűzi áldozata Sármány levéltáros, /Derzsi Dezső/ szépséges leánya, Elza lészen, de ezt
még egy kiégett,  sok diadalt megért harcos sem tűrheti,  Láncz L. Ottó, Lancelot lovag
reinkarnációja párbajra hívja az elbizakodott tűzokádót, aki mindössze Háromfejű létére
sem lebecsülendő ellenfél.  Megismerkedünk  a Drakon-barát  Polgármesterrel és a kép-
viselők korrupt bandájával,  na meg a vitézünk életére tőrével törő polgármesterfivel.
Nem csoda, hogy a dallamos hangú  Lass Bea elbűvöli a megmentőt, Mohai Tamás ravasz-
di legényként,  depresszív szövegével azonnal szerelmet vall neki:  "...meghempergetett
ember vagyok,  (persze, a megszabadított lányok...),  hivatásos szabadságkutató,  csakis
véres munkámnak élek...", -a szokásos bakfisvakító lila gőz, amely azonban rövidesen iga-
zi etnavezúv hevületű vallomássá fokozódik:  "úgy foglak szeretni,  hogy magadat is meg-
szereted velem..."
Vékes Csaba  rendezése a játék, az animáció, a térbeli mozgatás  tökéletes egységét te-
remti meg. A bábuk sokszor az élő szereplők kifeszített tagjain járnak,  a padok a piac, a
vár,  a szobák színtereit alkotják  mobil díszletként,  a ritmus és a tempó lendülete folya-
matos feszültséget tart:  a Stúdió K produkcióin edződött rendező  százszázalékos hatás-
fokkal honosította termékeny tapasztalatait.
Valcz Péter  síri hangján pöffeszkedik be a félelmetes  Sárkány,  két ráncos civil arcával
félemlítve meg a lakosságot és a nézőket,  de nemsokára fejvesztve sem tud menelkülni,
három sárkányfeje is odavész. Nem kis meglepetésre, a Polgármester veszi át az uralmat,
ahogy ez  a szabadságharcos forradalmak után szokás,  diktatúrája még zordabb  szörnye-
teg elődjéénél. Fekete Zsolt bámulatos hangváltásokkal eleveníti meg az új kényurat, fia,
a megszabadított széplány kezére ácsingózó kockafejű Henrikként  Jaskó Bálint lubickol
groteszk karakterábrázolás nagyszerűen kihasznált lehetőségeiben. Szabó Vera besegít a
tűzokádó életre keltésében, a nép soraiban viszont három tűzről pattant házisárkányt je-
lenít meg fergetegesen.
Iskolásaink számára főleg a  /Nem Kő'!/-színházak  vackait szervezik a tájékozatlan tanerők,
ahelyett, hogy ilyen előadásokat hoznának oda, a tanterembe!  A Kikatt és a Klamm tanár
úr után, most a jó irányba mozduló KOMA is megalkotta Tantermi Produkcióját, tessék él-
ni vele!!!

Miért kell nekünk folyvást az aljaemberek aljaszövegeit hallgatni? Miért kell az ordas sötét-
ség, a tehetetlen erőszak,  a jelentéktelenség lehangoló látványát szemlélni?  Tudjuk! Lát-
juk! - és?!?  Megtudunk-e, átélünk-e bármit, olyan ez, mint a csáthi látlelet, reflektálatlan
tényhalmaz, amely semmiféle emberi tartalmat nem hordoz: Blikk a színpadon. A dokumen-
tarista módon összeszedett anyag csak akkor válhat fontossá,  ha Tatárszentgyörgy, avagy
Gyöngyöspata sikolt benne.
Itt most szó sincs erről,  ez csak a durva indulatok szemétdombja,  érdektelen extremitás.
De ez csupán a szövegre vonatkozik. A színházi alkotás eltávolodik a vulgáris anyagtól, a já-
tékmód, a lassú tempó, a deklamáció lebegő közege a teátrális esztétikum szintjére emeli.
Jeles András  rendezése a Nevető ember tompa fényeit, szűrt levegőjét idézi, főszereplő
a csend, a bennszakadt lélegzet, a lefékezett gesztus.  Tarr Béla totáljai,  Szüts Miklós ak-
varelljei derengenek eeben a szürkén pulzáló ködben.  A Sátántangó, a Sebald-sorozat at-
moszférája, a mozgások visszafogottsága teszi tárulkozóan időtlenné.
A kaposvári színiegyetemisták nem mindennapi feladattal szembesülnek, mindent félre kell
tenniök, amit eddig "alakítás"-ról, "karakter-ábrázolás"-ról,  "figura-teremtés"-ről eddig tud-
tak. Csak a személyes hitelesség vezethet sikerre, csak a belülről vezérelt, kontrollált fan-
tázia,  a szakmai rátermettségen túlmutató  magabiztos öntudat. Az együttes példás össze-
hangoltsággal,  erőteljes szuggesztivitással jeleníti meg  az alkotói elképzelést, csúcsok he-
helyett az egyenletesen áramló intenzitás teremt lankadatlan feszültséget.
Ketten énekelnek a legtöbbször,  a bukolikus hangok  mennyei békévé oldják a brutális va-
lóságot, az áttetsző harmóniák transzcendens síkon ellensúlyozzák a könyörtelen realitást.

A Szemüveges kisfiú után reménykedve vártuk az újabb gyűjtést, sajnos, az eredmény csa-
lódást okozott. Blikk-szintű, bulvár-vulgár esetlenségek,  a felnőttek magánéleti problémá-
it úgy látszik,  mégis inkább a szépirodalomra kéne bízni. A lokálba helyezés gyengíti a mo-
nológok hatását, az igazán a szembenülős módon a legjobb, értékes hozama viszont a tánc
és az ének beépítése.  Magát az előadást nem szívesen ajánlanánk, de a kiemelkedő részt-
vevőket mindenképpen meg kell említeni.
Kákonyi Árpád és Matkó Tamás  vezetésével a zenei háttér tökéletes, legfeljebb a szerep-
lők bevonása túlzott:  attól nem leszünk boldogabbak,  ha néhány hangot befúj valaki, ahe-
lyett, hogy kifújná magát. Fantasztikusan szól a lányok trió-vokálja, a Kiss Dia-Szilágyi Kata
HOPPart tagsággal egyenrangú  Szamosi Zsófia  debütálásával. De a teljes gárda is meggyő-
ző ének- és tánc-produkcióval köríti  a félelmetes intenzitású  Herczeg Tamás  elképesztő
songját.  Király Béla  koreográfiái találékonyan éltek a lehetőségekkel, testre szabott ele-
mekből alkotva hatásos tuttikat. A mácsó-kettősben, a vörösben kígyózó, elementáris tüzű
Szabó Mártá-val,  brutális tangó-variációk és merész emelések  kompozícióját alkotja meg,
melynek végén a nádszál színésznő pörgeti óriáskerékként gengszternek maszkírozott part-
nerét.  Barabás Richárd  finom eleganciával,  muzikális dikcióval,  szép énekléssel lep meg,
az ő szájából még az alpári kifejezések is poétikusak.
Csúcspontot jelent a matróznak öltözött pincérfiú szólója. A számunkra eddig sajnálatosan
ismeretlen ifjú  lendületesen tágas mozgással,  arányos gesztusokkal, elrévedő mimikájával
azonnal feltűnést kelt.  Bercsényi Péter  eddig főleg a paraván mögött vitézkedett, bábszí-
nészi minőségben volt sikeres,  produkciója mindenképpen helyet követel neki  a színpadi
deszkákon.  Elgondolkodva, emlékező csöndességgel idézi fel szerelme történetét, lehelet-
nyi pauzák,  gyengéd ritmusváltások, a karizmatikus jelenlét teszi feledhetetlenné. Közben
tésztabábot formáz az ujján, pantomimezik is vele, végén még be is kapja... és úgy énekel,
hogy eláll a lélegzet: kicsit swing-es, icsit blues-os, kicsit sanzon, kicsit song-os: stílusában
gyönyörűségesen kristályosodnak sajátossá a zenei-előadói stílusok.Ha semmi más nem len-
ne. akkor ezért a revelatív felfedezésért érdemes megnézni a produkciót, amelyben meny-
nyei  MANNA  a fantasztikus énekes-színész!

Ilyesmi Európában nem történhet, legfeljebb itt a végeken.  A szerző megtapasztalta sűrű
valóságunkat,  de csak mesterkélt cselekményű, erőltetett szituációkkal operáló, tételes
iskoladrámára futotta.  - És a vég! Hát azt jobb lesz elfelejteni, a konstrukció nem maradt
életképes...  Didaktikus,  kimódolt, túlzó:  végül is mindezt erénynek tekinthetjük, hiszen
a cél, hogy az előadás utáni beszélgetésen, az ifjú nézők elmondhassák véleményüket, túl
a darabon, főleg a rettenetes jelenségekről.  Igazat adhatnak  az önbíráskodó falusiaknak,
gondolkodhatnak a kívülálló józan eszével, elkaphatja őket a beléjük fröcsögtetett rasszis-
ta indulat, megtalálhatják a Legnagyobb Közös Osztót, de akár a Közös Többszöröst is.
A színészek élet-halálra küzdenek  a közhely-képletekkel,  csak nekik köszönhető, hogy fe-
szült izgalommal követjük  a lombikban fogant fordulatokat.  Megyes Melinda  szigorú kon-
centrációval próbálja hitelesíteni  legfeljebb Hollandiában elképzelhető lelkésznőjét, /ma-
gányos szingli a bundás indulatok magyar falujában?!?/,  a megmentőként betoppanó  Tóth
József is nehezen válik  elvakult bosszúállóvá.  Csányi Dávid szelíd gyermetegségétől a ret-
tegő félelmen át a sértett indulatig terjedő skálán játszik szuggesztív hitelességgel, alakítá-
sa jól példázza,  mennyivel többet ér egy halk szó  az artikulálatlan ordibálásnál.  A kitörés
lehetőségét külhonban megtaláló testvér szerepében  Mészáros Tamás erőteljes karakter-
képet rajzol fel,  ő az egyetlen, akit teljes valójában elfogadunk. Képes gondolkodni, józa-
nul reagálni a kiélezett helyzetre, sokszínű, érdekes, megrázó.
A Klamm tanár úr, a Kikatt, a Kövek és a Csatárok után, újabb, vitára, kibeszélésre ingerlő
produkció, melynek elengedhetetlen tartozéka az, a mi a taps után, a nézők között törté-
nik. Amit az iskola és az otthon elmulaszt:  sok minden tisztázódhat, - tanulókban, tanárok-
ban egyaránt. Kötelező minden diáknak, de nekünk se árt...

A Grotowski-lelátó és a doboz-színtér fúziójából alkotott be-kukucska színpad fogad. A ré-
gi álsokkoló hangnemben kezdődik:  veszett vonítás, mozdonyrobaj, de már az első jelene-
tek biztatóak. remélhetőleg nem az eddigi,  szélsőségekbe hajszolt látványpékség vár ránk.
Az izgatott rohangálást indokolja  a várva vártak érkezése,  Dunyása  sportszerű ájulásait is
törekvő vágyai indokolják.  Elektronizált bachi e-mollban ölelkeznek  a régen látott család-
tagok, megejtően lírai szépség, majd páronként bontakozik ki az érdekek és vonzalmak há-
lózata. Az abszurd irónia csak parányi fűszer, lélektanilag árnyalt, karakterekben pontosan
kidolgozott szituációk rajzolódnak elénk.
Koblicska Lőte, minden sablont felrúgva, egy durcás csöppséget állít elénk,  Pető Kata az
illúziók világában tévelygő magány, igazi csehovi hangulatot teremtenek csodálatos ruháik.
Nagy Fruzsina gyöngypáncélos derekai, szegélyei,  a sápadt finomsággal kontrasztáló lilák
a melankolikus esztétikum varázsát hordozzák. Ilyen Gajev lazán csomózott nyakkendője is,
Téby Zita szobalánya pedig öltözékében majdnem úri dáma, ahogy játszmás cselezgetései-
ben is a szalonok bájos intrikái tükröződnek. - És ki a fodrász,  a tüneményes hajdíszek, le-
nyűgöző hajkoronák alkotója?  Túl a szoborszerű attraktivitáson,  mindegyik találóan illik vi-
selőjének személyiségéhez.
Míg  Molnár Gusztáv  egymondatos megszólalásaival érvényesíti  boltozatosan karizmatikus
színpadi létezését,  Tóth Simon Ferenc rezdülésnyi pianisszimókban játssza az embert, aki
"ott se volt".  Fábián Gábor  férfiasabb a kelleténél, dikciója is szebb a báty hablatyolásá-
nál.  Lajos András  türelmét vesztett, vérbe borult arcú kitörése  meggyőzően koronázza
szépen felépített alakítását. Nagyszerűen funkcionál  Bodó Viktor  díszlete, úgy követhet-
jük a szereplők akcióit,  mint a pingponglabda cikázását az ellenfelek között,  nemcsak be-
tekintünk a játéktérre, a játszók is sokszor kinéznek  a horizontális kivágaton.  Félve, ami-
kor borzongató túlvilági hangokat hallanak felőlünk, barátságosan, ha az utat kémelik.  Mi-
lyen jó is  hófehéren vakító cseresznyéskertnek lenni, amikor  Téby Zita  Dunyásája  veti
ránk ábrándosan álmodozó szép szemét...
Bodó Viktor aprólékosan kidolgozott, a legkisebb gesztusig kordában tartott rendezése a
kiválóan adagolt tempó-váltásokkal,  gyakori fényváltásokkal  egységes stílust teremt. Hatá-
sosak a homályban derengő térkép, az egyenként kiemelt arcok képei, a zenei háttér, né-
hány bombasztikus pillanattól eltekintve,  segíti az atmoszféra hitelességét. Szereposztása
jól kihasználja,   egyben fokozza társulatának lehetőségeit.  Figurálisan tökéletes, nagyívű
monológjában didaktikusan erőteljes Jankovics Péter, nem kellene köpködéssel illusztrál-
nia! /Igaz, a szabadban vagyunk,  de ott is legfeljebb a szolganéptől elfogadható, a kétbal-
kezes könyvelő kigúnyolásaként, zakónkkal letakarni meg ízetlen képtelenség/. Opál-arcá-
val  Hay Anna  az orosz nő jövőbeli képét rajzolja meg, páratlan ebben az előadásban, Lo-
pahin helyett, aki inkább a telivér Dunyásához illik, egy Asztrovot érdemelne! Telitalálat a
totyogó Firsz is,  akinek motyogó szavait,  Czukor Balázs  gesztikus megformálásának jóvol-
tából, szinte infrahangon érzékeljük.
A második felvonásvég értelmezhetetlen,  minden bizonnyal csupán horrorisztikus felcsigá-
zás az őszi folytatáshoz. De enélkül is, először fennállásunk óta, örömmel nyugtázzuk az ed-
digieket és fokozott érdeklődéssel várjuk az őszi kiteljesedést.

Ha autóban játszódik a történet,  súlyos vétek miniquad-okkal furikázni a színpadon, elég
két ülés,  egy kormány és nehány odavetett abroncs a háttérben.  Pelsőczy Réka  road-
krimijében a velős sztorit és a dialógusokat a rendező és a két színész közös alkotásaként
értékelhetjük, már textusában is igen nagyra.
A volánnál egy hajszolt fiatalember, mellette, drogtól sújtott beszédzavarokkal küzdő lány,
töredezett mondataik, játszmázásuk,  veszekedésük már elsőre elrettentően hiteles.  Úgy
tűnik, fogalmuk sincs hova-merre, ahogy akkor,  a darabot illetően még mi sem tudunk so-
kat. Kiderül, peep-show alkalmazottak és kuszán homályos utalások is esnek  egy bizonyos
kolleganőre. Nagyszerűen játszanak:  Réti Adrienn hályogos szemekkel, puffadt arccal mo-
tyog,  fő problémája a mellpótló textilek  célirányos gyömöszölése,  Csémy Balázs a közle-
kedési táblák fürkészésével szinte láttatja az országúti száguldást.
Hang a rádióból, gyilkos fordulat: a hebrencs kocsikázás tulajdonképpen menekülés, mely
egyre veszettebb tempóban, tíz napig tart.  Pénzük nincs, de használ a jó fellépés, a ruti-
nos felkínálkozás, az olasz akcentus, a fiatalos szolidaritás. De "a TV-ben rólunk beszélnek"
- eszeveszett futás az utolsó lehetőség. A gyorsuló jeleneteket a rendező magabiztos tem-
póérzékkel fogja össze, a változatos szituációk  a maroknyi térben is tökéletesen rajzolód-
nak ki. Táncjelenetek mellett gyakoriak a szerepváltások is,  behízelgően ernyedt TV-kom-
mentátorok színesítik esténket,  majd feltáró beszélgetés következik  az áldozat  "legjobb
barátnő"-jével:  Réti Adriennn nagyszerűen mutatja be az őszinte megrendülés és az álsá-
gos szerepjátszás egyidejű realitását.
Maratoni futás után  Csémy Balázs minden megerőltetés nélkül képes ütősen énekelni, rá-
adásul a refrének közé illeszti játékfüggőségéről szóló vallomását.  A két színész összjátéka
is tökéletes, két perc alatt hatszor öltöznek nyílt színen át, a párbeszédek fergeteges ira-
mát is könnyedén bírják.
Pazar attrakció,  pompás előadás,  Pelsőczy Réka  írói-rendezői munkájának  teljes sikere,
értékét tovább növeli, hogy a lenyűgöző produkció  az ifjú aktorokkal való együttműködés
közös alkotómunkájából született.

Divatja van immár a híres filmek  színpadra plántálásának, de ritkán sikerülnek. Mert a Lars
von Trier-i  Dogville és a Manderlay eleve színházszerű,  míg pl.  Bergman Personájából leg-
feljebb a szöveg marad, a filmművészet meghatározó elemei: az arcok, az atmoszféra, a kép
nélkül. Szerencsére Bertolucci opusza könnyedebb: az adaptálók elhagyták a párizsi 68' és
a szexuális forradalom közhelyeit,  a történetet a nagypolgári otthonba izolálva, időtlenné
általánosították.  A pállott-rózsaszín falakon reliefszerűen sorjáznak  a gyerekkor tárgyi em-
lékei,  Kentaur háromosztatú díszletének centrumában egy kehelyszerű alakzat rejti a nap-
palit, átlátszóságával enyhítve az ott zajló aktusok extrémitását.
Semmi meglepő nincs  az iker-szerelemben,  a szoros szimbiózisban felnövők kötődése nem
egy esetben tartósabb, erősebb bármilyen későbbi kapcsolatnál.  A mi testvér-párunk film
zabáló filmőrült, az ő közös nyelvük az archív kincsek ismerete,  saját életük helyett az em-
lékezetes nagyjeleneteket játsszák.  Haumann Máté  szikár cinizmusával felnőttebbnek tű-
nik, ő irányítja a talányos játékokat, kitűnően ábrázolja a fölényből a féltékenységbe veze-
tő diszharmóniát. Fehér bőr,  fekete szemek,  duzzadó vörös ajkak:  Böcker Titanilla feke-
te-fehér-vörös ruháiban,  melyek vadak, különcök és mégis arisztrokratikusak,  Danis Lídia
karizmatikus szépsége, feszült figyelmet keltve sugározza be a színpadot. Nagyszerű a kony-
hajelenetben, a később bonyolódó viszonylatok ziláltságában is jól megtalálja a helyét.
A dramatizálás kényes munkáját  Baráthy György találékony tömörítéssel, a dialógusok kor-
rekt kimunkálásával végezte el.  Sikerrel kerülte el a melodrámai kísértéseket, külön köszö-
net a befejezésért, mikor a testvérek,  visszalépve a megszokott régibe, áhítattal bámulják
a házimoziban hajdani önmagukat.  Talán a második rész lehetne kurtább, talán szünet nél-
kül jobban maradna a hevület,  ezzel együtt  Dicső Dániel meglepő tempóérzékkel görgeti
a cselekményt, pontosan értelmezi a szituációkat,  kiválóan vezeti színészeit, hangsúlyt ké-
pes adni a legjelentéktelenebbnek félmondatnak is.  A forgó falra vetített régi filmkockák,
a színváltások, az aláfestő és átkötő zenék is rendezői erényeit bizonyítják.  A Bolero foko-
zása után, a fináléban vágytunk Nino Rota bohóc-zenéjének teljességére: végig szóljon, hiszen nem a ritmusa hívja elő tapsunkat,  igenis sírjon bennünk végestelen végig, amíg az
utolsó dob-ütések hangja a távolba nem enyészik...
A debütáló rendező  nemcsak új darabot alkotott,  de egy ismeretlen ifjúra bízta a közép-
pontban álló, Amerikából jött Matthew szerepét, akinek színpadi létezése egymagában lét-
fontosságú eseménnyé avatja a produkciót. Éppen csak hogy maturált, nyitottságában tün-
dérien naív proto-felnőtt, szintén mozibolond, egyéb kíváncsiságait fenséges nyugalom mö-
gé rejti, megfigyel, eltanul és a végén dönteni is képes már.  Szamosi DonátH, (igen! nagy
"H"-val...), tökéletesen rajzolja meg a személyiség fejlődésvonalát, hibátlanul artikulál, ter-
mészetes közvetlenséggel, érzékeny fantáziával nem megcsinálja:  káprázatos hitelességgel
éli fantasztikus figuráját.  Mozdulatlan arca is titkokat takar, ritka mosolya villanófény, sze-
mében ábránd és tudatosság egyszerre tükröződik. Felfedezése a tehetség új kontinensét
ígéri, apollói fizikumát látva, Michelangelo összetörné a Dávidot...
Új Arizona Stúdiójába  a Thália Színház értő merészséggel találta meg egy friss csapat, egy-
ből az érdeklődés reflektorfényébe kerülő alkotását.

                      A L T E R N A T Í V            2 0 1 0

Az elit-trend még mindig túlértékeli:  Csáth Géza érdektelen feuilleton-novellái húzónevet
generálnak ugyan, de anekdotikus felületességen túl nem sokat.  Gyarmati Kata  azonban
csalhatatlan dramaturgiai érzékkel találta meg  az erős jelenetekké alkotható momentumo-
kat, -kocsmában darvadozó búslakodók szájába adva  a semmitmondó történéseket, megte-
remtette egy erőteljes kamarajáték közegét. Megerőszakolják a szolgálót, a  vértolult apa
elnáspángolja a lánya ágyában talált fiút,  megfojtják a félkegyelmű éjféli tolvajt: - nem ke-
vés ez?  Mezei Kinga  legtöbbször kitűnően megtalálja  a stilizálás hatásos formáit, a durva
kényszer-szexet lengő hordó mozgása jelzi,  sajnos az arcot elkendőző  megszégyenülésről
csak szóban értesülünk. A fiú vizes kötéllel való, brutális megverése súlyos stílustörés, nem
sokon múlt, hogy az egész darab  horror-natúrba csúszik át. Szerencsére, ez volt a kakukk-
tojás, talán még a nyitó-befejező futkosást, táncoltatást éreztük többnek a kelleténél.
A féltékenységi bosszú története, az észrevétlenül becsempészett tárgyi jelekkel, (a kötél
gerendára csomózása, a félrecsúsztatott fejsze), - és  Hannus Zoltán  sűrűsödő indulatával
fokozódik a halálos csapás elborzasztó reccsenéséig. A szenvedélyes belső energiákat moz-
gató Lovas Dániel Pasolini-s szerelmi vallomását nagyszerűen kivitelezett  beavató-borotvál-
kozás vezeti be, egy emberibb közeledés poézisét cipőn táncoltatott, imbolygó mécseslán-
gok vibrálják el. Nagy segítség  Mezei Szilárd, jazz- és kortárszenei elemekből épülő, töké-
letesen illeszkedő zenéje, ahogy az események néma szemlélői,  Németh Ilona bábjai is ré-
szesei a varázsos hangulatnak. A lány fehérruhás bábja átsuhan a téren, Homonnai Katalin
alakjában visszatér,  máskor éneklő falanx hozza be,  mielőtt ábrándosan zongorázó  vörös-
turbános kisasszonyként hanyatlana a szerelmes pianista ölébe. A bábu emberré, a színész-
nő  szolgálóból dévaj dámává,  megesettből  csábító bakfissá változik,  jelenetről-jelenetre
bújik káprázatos könnyedséggel hitelesebbnél hitelesebb figurákba.
A faluvégi Frici,  Nagypál Gábor szétfutó higanyként csillogja be a teljes játékteret, egész
estét betöltő bravúros pantomimmé szublimálja a rágyújtás tantaluszi gyötrelmeit,  később
szürreális eszmefuttatásaiban, melyek legnépibb összeesküvés-elméleteinket is felülmúlják,
akusztikus színjátszásának  nem kisebb hatóerejét is bizonyítja.  Csapongó asszociációinak
keményen képes ellentartani az egyébként örök lúzerként remeklő Kovács Krisztián, aki a
a legnagyobbat kapja, ki mindig lemarad, aki csak alulra kerülhet, kivéve, ha karakterábrá-
zolásról van szó! A "fekete csönd" vérfagyasztó bűnügyi krónikájában, az ahol végre indíté-
kát is megtudhatjuk egy érthetetlen gyilkosságnak, Spilák Lajos szenvtelen deklamációval
szegi meg rémült sóhajunkat.  A boncnoki alaposságú koponyalékelést  racionális iróniával
spékeli, fantasztikus módon egyesítve a realitás és az abszurd dimenzióit, de némaságának
még ennél is delejesebb szuggesztivitása van.
Az alternatív színházi eszközök  kreatívan átgondolt használata,  az egységben és egyénisé-
gekben erős társulat,  Mezei Kinga rendezői munkája boldogító mámorrá változtatta az az-
napi meghunyászkodás józan csendjét.

Amikor minden a helyén van!  A háromjárásos, ablakkiugrós szobatér,  a nappali és éjszakai
fény,  a maira verselt szikrázó szöveg és az a társulat,  amelyben mindenki megtalálja a sze-
repét.  A zsótéri értelmezés minden mondat gyorsulását, lejtését megadja, a hajszálnyi ce-
zurák,  tört hangsúlyok csalhatatlan élességgel emelik ki, avagy ellenpontozzák a lényeget.
Láttuk már Beaumarchais-t komédiának, frivol vígságnak, hispán szenvedélynek, de ennyire
tiszta színpadi játéknak aligha.
Nagybátyja kertész, unokatestvére még csak sündörög a ház körül, a családból eddig ő vit-
te a legtöbbre, nemcsak első szobalány, de az ügyvezető grófi inas menyasszonya, talán le-
endő grófi szerető:  Tankó Erika  acélosan sudár,  talpraesetten okos,  energikus alakítás-
sal lep meg. A magára találó  Orosz Ákos  lendületes Figarójával kettesben, minden bizony-
nyal kézben tartják majd a grófi kastély észrevétlen irányítását. Fátyol Kamilla Fanchette-jétől is megőrzünk egy pregnáns "Csókolom!"-ot,  Páll Zsolt  kemény tartású orvos-ügyvéd-
je mahagóniból faragott figura.
Mi nézők a játék kellős közepén ülünk,  előttünk, közöttünk zajlik a történet,  hátunk me-
gett is körbe-körbe futnak-járnak,  hogy aztán tetszetős búvóhelyeken rejtőzzenek el. Az
apród parádés szerepében  Faragó Zénó  szenvtelen arccal kontrasztálja  a bohózati hely-
zeteket,  monoton áriáját  Orosz Ákos  nagyzenekari hang- és gitár-affektusai kísérik,  de
az életveszélyes második emeletről is  úgy tud kiugrani,  hogy kedves huppanással köztünk
marad. Sunyi csembalista, részeg kertész, avagy Hiszékeny Liba:  Lendváczky Zoltán  most
miniatúrák mestereként bizonyít. Tüzes elevenség, ragyogó mimika,  szélsőséges dinamikai
kilengéseivel azonban a vendég Marcellina, sajnos, nem illeszkedik  az együttes arányosan
artikulált stílusába.
Benedek Mari  öltözékei látványosak, szellemesek, eredetiek: elég itt a grófnő és szobalá-
nyi alteregójának nemcsak  sötétben csábos ruháira, vagy a gróf ritkulóan csíkozott, arisz-
tokratikusan rafinált öltönyére utalni.  Tompa Ádám  felsőbbrendű eleganciával próbál úr-
rá lenni a csavaros szituációkban, ez azonban csak a szuggesztív szerepformálásban sikerül
neki.  Még mindig lányosan szerelmes, naivan elfogadó, de amikor kell, a furfangos ármány-
kodásban is helytáll:  Ligeti Kovács Judit a nemes tartózkodás, a sértett büszkeség, a csa-
lafinta játszmázás érzékletes képeit jeleníti meg,  az ifjú sevillai Rosina  minden báját meg-
őrizte, asszonyi gyötrelmei azonban az érett szépség aurájával övezik átszellemült vonásait.
Suhan és retteg, méláz és figyel,  határozott a bizonyításban, elomló a vágyban: sokoldalú,
gondosan kimunkált, gyönyörű alakítás.
Mekkora is ez a  Maladype Bázis?  ...de nagyságát hatványozva,  négyzetkilométerben kell
mérni!!!                                                                                           2010 deczember

A hősi időkben, mikor a  Siráj még a Fészek-kupola iszonyatos álgörög fríze alatt fészkelt,
súlyos ökölharc árán jutottunk be a Krétakör egyetlen, egyszeri Paravarieté-jére. Kidol-
gozatlan, felületes vala,  de rendes felkészüléssel sikerdarabbá válhatott volna.  Most, az
író ötletesen határozott rendezésében, új szereplőkkel pompás előadás született.
Expozíciója vadonatúj, megfricskázza a pályázati kurátorokat  meg a pályázó széplelkeket
egyaránt,  aztán  Katona László  elsöprő energiájú konferansza  máris  Csákányi Eszter-t
szólítja a múltból  a mai konyhába.  Porond-segédekkel erősebb lett a jelenet és a házias
Nőimitátor is.  Felhőfi-Kiss László  szikár szenvtelenséggel ellenpontozza  Tasnádi István
ironikus klapanciáit, a filigrán erőművész várva-várt jelenései abszurd humorral tagolják a
Szabó-házaspár történetét. Először látjuk színpadon  Hegyi Norbert-et, aki fittyet hányva
monotonságával operáló szerep-elődjére, gyönyörűséges cezúrákkal, szinte dallamos kör-
mondatokkal, brutális szuggesztióval ülteti elénk a  Jelentéktelen Embert,  aki mintha ott
se lenne...  A szintetizátornál a zeneszerző  Szemenyei János  biztosítja az akusztikai hát-
teret, miközben énekben-játékban is vehemens bájjal vesz részt.
A rendezés célratörő, sallangmentes, hatásos, a lendület nem törik meg, a lehetetlen tör-
ténések komikumát fantasztikusan összedolgozott együttes biztosítja. Az ismerkedés eset-
len gesztusai pillanatok alatt váltanak  hasfaltépően mulattató őrületbe:  akad itt minden-
kinek egyedülálló figurája, lábremegéstől  kígyózó csípőringatásig,  az észrevehetetlenség
góleme, az elképesztő  Hegyi Norbert is féktelen virgonckodással válik felejthetetlenné.
Csákányi Eszter  alakítása a produkció legnagyobb érdeme és nyeresége, pengeéles játé-
ka szélsőségektől mentesen, átütő erővel uralja  a színt és önmagát.  Felhőfi-Kiss László
következőszerepe akár Herkules, vagy az igazságos  Mátyás király is lehetne, megfejthetet-
len azonosulási képességgel, rejtett intenzitással jelenít meg bármilyen, alkatilag távoleső
szerepet is. Basszus-gitár, gitár,  ének, tánc,  narráció, szerepjáték: Katona László a min-
denre kapható all round színész tüneményes iskolapéldája.
Tasnádi István rendezőként maradéktalanul valósítja meg színművének lehetőségeit, a fer-
getegesen hahotázó közönséget nézve, a produkció hosszú sikersorozatra számíthat...

A paraszt-horror, a karrier-bulvár, a démon-show után a jeles szerző most az alternatív ku-
lisszák mögötti, látszólag békésebb világba vezet, ahol a kisebb koncért folyik az ádáz pozi-cióharc. Szerencsére a Pintér Béla Társulat-re nem ez jellemző, hiszen az alkotóereje tel-jében tomboló író-rendező,  avignoni elődjéhez méltóan,  színész-karaktereire komponálja
darabjait.  Szalontay Tünde  bármikor képes bárkit elcsábítani,  végzetes vonzerejét most
türelmes taktikával tetézi.  Quitt lászló  menedzseri agresszivitása is  megfeneklik bájainál,
melyek kék/piros?/-harisnya ellenpontját formálja meg később, a fotóspróba-felületességű
kritikessza alakjában. Friedenthál Zoltán pozsgás porcelánarca rókalelkű parlamenti patkó-
betyárt takar, elementáris humorával  Thuróczy Szabolcs  rövidesen éppen olyan húzónév
lesz, mint többször is ruhátlanná leplezett, darabbéli sztárszínésze. Szamosi Zsófia hangjá-
ban még kísért legendás lelence, de biztos, hogy következő feladatában már nem fog ráte-
lepedni a múlt fogatlan árnya. A dramaturgiában is oroszlánrészt vállaló Enyedi Éva, ki tud-
ja hányadik extrém szerepében  egészséges ösztönnel jár  az arányosság mezsgyéin, jeltol-
mácsi kvalitásai nemsokára a Parlamentben is főszerephez juttatják. Szerencsére már nem
biceg: pantomimikus virtuozitással alkotja meg alkoholista rémbanyáját:  Roszik Hella  kifi-
nomult deklamációja, átszellemült arca mégis inkább együttérzést vált ki. Ne feledkezzünk
meg a szintén kifacsart derekú  Pinczér Géza  társulatvezetőről sem, aki szúrós szemeivel,
bohócorrával, sűrűn rágcsált Hitler-bajuszkájával, na meg az ájtatos diktátori kinyilatkozta-
tásokkal újabb zseniális figura  Pintér Béla  szerep-panoptikumában.
Ismerjük a háttérbe nyomott  kórista-lány esetét,  akit egy váratlan beugrás röpít az élvo-
nalba, a szerző-rendező jóval mélyebbre ás, rafinált fordulatokkal mutatja meg a rivalizálás
élet-halál harcait.  A szolid Juci asszisztensé fokozódik le, deus ex machinaként egy hang-
szálgyulladás véletlene hozza meg számára  a mindenkit meglepő operai kiugrást.  Az intro-
vertált visszahúzódást a színészi erényekben is bővelkedő Herczenik Anna a hitelesség rit-
ka tisztaságával jeleníti meg, ahogy adekvát eszközöket talál a sikereihez dörgölőzni akaró
hízelgők tapintatos visszautasításához is.  Kéménczy Antal nagyzenekari zongora-kíséreté-
vel könnyedén teremti meg  az opera-áriák mennyei légkörét, alakítása kiemelkedő példá-
ja az igazi crossover produkciónak.
Kevesebb napi aktualitás, szelídebb hangvétel, kimunkáltságában, teljességében, az együt-
tes összeforrott munkájával, újabb százszázalékos telitalálat.                    2010 december

Itt vannak a harmincévesek, másfajta raj: piásak, gasztrofilek, inkább már csak összeköltöz-
nek, mást néznek, olvasnak, ha egyáltalán..., - de problémáik ugyanazok, mint a Bereményi-
féle, 30 évvel ezelőtti harmincasoké. Gyerek? Gyűrű? Kidobjam?  Hogyan? Hol? - sorjáznak a
sorskérdések, melyeket csinos csokorba kötött  Deres Péter, Szőcs Artur +az egész társu-
lat! Széles merítés, burjánzó ötletparádé, de szigorúan megnyirbált, keményen összefogott
anyag. A színpad mélyén kialakított tér,  zsinórpadlástól a függőhídon át, a hangosító-boxig
terjeng, minden zuga találékonyan van bejátszva.
Pap Vera 60 évesen a válás és az egyedüllét esélyeit fontolgatja, idejének nagy részét, 30-
as "kis"-fiának  neurotikus telefonjai kötik le.  A siránkozó monológ,  más-más szájból több-
ször is elhangzik, lemérhetjük, kinél hogyan szól hitelesen:  Géczi Zoltán kétségbeesetten
üvölti,  Mészáros Máté  gügyögő kétségbeeséssé fokozza.  A riporter-állásban laza interjúk
készülnek,  Bata Éva  egymás után jeleníti meg az aszfaltrajz-versenyző kicsinyeket, 5 éves
lánykától a mutáló kiskamaszig.
Szőcs Artur  merészen használja az egyidejű történések,  egymást ellenpontozó jelenetek
lehetőségeit, erőteljesen kiemelve,  kommentálva és váratlan felhangokkal dúsítva azokat.
Előttünk két pár szakításának szópárbajai szikráznak, a TV-showban az örök lúzer  Rusznák
András, hasonló helyzetben csattanós pofonokkal operál.  A fizikai és lelki fájdalmak hang-
jai kánonná szövődnek, a vége persze a megfáradt kibékülés.
Míg az alsóbb szinteken  halandók csatáznak,  az isteni  Láng Annamária  a felvilági szférák-
ban faggatja gyanútlan interjú-alanyát.  A fegyelmezett tűzszerész észre sem veszi, hogy a
lángra kapás elemzése hogyan csúszik át,  a riport-díva sátáni kacagása közben frivol sztrip-
tízbe. ÚÚÚtáljuk a színpadi meztelenkedést, de ez a gúnykacajjal körített pajzán vetkőzés
a színpadi játék magasiskolája: a hangositó fülke forradalma!
Néha betéved egy világosító, beleszól a kellékes, vérsminket mázol a fodrász:  a teljes stáb
izzó aktivitással veszi ki a részét  az alkotó munkából, - friss fuvallat , amely jótékonyan tisz-
títja meg a szmogos színházi levegőt...  Érezhetőleg mindenki örül, láthatóan a közönség is,
belebizsereg a májunk az energikus tombolás révületébe.
Mészáros Máté  kecses gesztikulációval taglalja a férfiúi kötelezettségek tragikumát, Géczi
Zoltán lótenyésztői minőségében orrhangon remekel, életveszélyes vihogó-görcsbe rántva
Varjú Kálmán-t. A végén a szereplők megtapsolják a közönséget, munkát-kenyeret kérnek
tőlünk, kezünkbe nyomnak egy CD-t, melyekről otthon újra hallgatjuk monológjaikat. Saját
szavainkra ismerünk rá...

A sarki kocsma előtt álldogáló hajléktalanok,  kérdésemre nagyot néznek: "...Hogy színház?
Itt?!? Ki van csukva!"  De a piac sarkán fényt és tömeget látunk,  a standoknál árusok, a be-
járatnál pénztár, ahol belépőként lukas garas-obulusokat kapunk, melyekkel tisztes alkudo-
dozás után, az eladók egy-egy élet-darabját vehetjük meg.
Kovács Gábor Hemingway-szakállas öregúr, több ezer könyvének történetét videón ajánlja:
miként derültek a tűznél P.Howard mondatain, aztán a kiolvasott lapokból spanglikat sodor-
janak, vagy egyenesen a tűzbe vessék őket.  A másik asztalon  Felhőfi-Kiss László korsókba
állított gyertyákat gyújt, az olvadt viasz sörhabot formáz, elbeszéléséből megtudhatjuk, ho-
gyan lett már gyermekként alkoholfüggővé, fagylalt helyett állandóan a habot nyalogatva.
A színészek és a hajléktalanok közös alkotómunkája döbbenetes: Erdősné Marika, "Csurika"
maga kezdi elmondani  Cini-Mini egér meséjét, majd  Naszlady Éva játssza el,  hogyan sike-
rült párját, Mini-Cinit egy kirakatból kivásárolnia. A poétikus lelkületű újságos-hölgy augusz-
tus 20-i emlékezését  Lázár Kati-tól halljuk, míg később  Kovács Józsi "Kapitány", méretes
születésnapi torta kíséretében énekli a "Maddaléná"-t a könnyesen nosztalgiázó művésznő-
nek, akivel aztán táncra is perdül. Csillogó WC-kagyló cégére a franciás hetykeségű  Józsi
Kapitány fészekrakó sztorijának,  többed magunkkal kuporgatjuk össze  a tisztes összeget,
de a közösségi együttműködés megéri a pénzét.  Pokony Lia  élő-szinkronja eleveníti fel
az üres telken összerótt kalyiba összkomfortossá tételének históriáját, melyet tündéri ma-
ketten követhetünk végig, tetőfedéstől a zuhanypumpán át az angol WC-ig.
/Erdős/ Balog Gyula  több műfajban is jeleskedik:  porcelán szobrocskákkal játszatja el az
"Odútlan mókus esetét  Mókus Katival",  börtönbe juttató, alkoholos balatoni ámokfutását
szelíd szavakkal ecseteli, operai kalandját fanyar humor jellemzi, balladai fohászát  Horváth
Bálint  megzenésítésében halljuk.  "Van, aki hibázott, van, aki vesztett, mindenki hord egy
csendes keresztet": a két apácafátylas énekes,  Álmosd Phaedra és Király Anita az átszel-
lemült hangot  Blazsev József  Szőlőhegyi balladá-jában drámaira váltja,  keserű együttér-
zéssel élve át  a menekülő anya kálváriáját.  Gryllus Samu komor rubato-ja után,  a 12 évig
szenet lapátoló lány brechti songját,  Rubik Ernő  zenéjével,  elfeketedett fehér kesztyű-
ben panaszolják el.
Standról standra botorkálunk,  kezdünk egy kicsit fázni is, pénzünk fogytán,  már csak má-
sok kegyéből nézelődhetünk,  - ilyen lehet fedél nélkül élni...  Beszélünk egymással és ve-
lük is.  Győrfi Béla  8 évesen került állami gondozásba,  bűnbeesését a  Seres Donát  gyer-
mekrajzaiból készült diafilmen követhetjük, a börtön-egyetem után 30 év a bűn útján, míg
2002-re megérik benne az elhatározás: a hátralevő harmincat tisztán éli végig...
A táncosok, képzőművészek, bábosok, - zenészek,  szociális munkások és színészek összefo-
gásával készült, társadalmi jelentőségében  a művészeten túlmutató esemény kezdeménye-
zése és rendezése Schermann Márta  érdeme, az hogy tegyünk is végre valami érdemlege-
set ebben a szörnyű kérdésben, az mindannyiunk föladata és felelőssége.

A Katona  Cigányok-ja után íme a második darab, amely hozzá mer nyúlni ezen neuralgikus
témához.  Kovács Kristóf jelenet-fűzére szerencsés kézzel találja meg az érzékletes szituá-
ciókat, keményen fogalmaz, de írói tevékenysége megkívánná  szigorú dramaturg-alterego-
jának  kíméletlenül nyirbáló közreműködését. Sokat veszít  a hosszadalmasság, a szánalmas
trágárkodás miatt, erősen húzni kellene,  sőt, meghagyásra érdemtelen epizód is akad.
A Szikra mozi színházi jövőjét megkérdőjelező, füstös csehó-előtérben való állongás után,
barátságos mesekörökbe rendeződve  hallgatjuk a színészeket,  nekünk  Derzsi Sándor ju-
tott, aki szuggesztíven interpretálja a szürreális fabulákat. Az ötven égből pottyant cigány-
purdé történetéről sokoldalú média-tálalásban értesülünk,  de az egészből csak a hiúz-mo-
solyú  Mohai Tamás  zseniális Casco doktorára emlékezünk. A mobil-lopás képében is vibrá-
ló higany-fürgesége, káprázatos játéka viszi a prímet,  pergőnyelvű beszédének "Flatterzun-
gé"-jét  a mester-fuvolások is megirigyelhetnék.  Belénk szorul a vigyor: szemvillanásnyi idő
sem telik és máris véres tragédia nagyfeszültsége bénít. Az Egalizátor bemutatása naturális
ízetlenségbe fullad. Embert verni és ennyit!, még pillepalackkal sem szabad..., talán a stili-
záltabb megjelenítés  korszerűbb lenne!  Nem is beszélve egyéb,  nedvdús gusztustalansá-
gokról: vegyük már elő a húzó-ceruzát!
A nemzetközi konferencia,  amelyet vélhetően  a küszöbön álló magyar EU-elnökség kezde-
ményez máris, bravúros truváj, összefogottsága, tempója, térbeli felépítése  a rejtőzködő,
magát "külső koordinátor"-nak tituláló rendezőpárost, Zrínyi Gál Vincé-t és Vékes Csabá-t
is dicséri.  Jaskó Bálint az álhumán francia,  Katona László  a prolibunkó orosz delegált ki-
fogásait szajkózza, a többi küldött diplomatikus mellébeszélését is szinte hangjátékként ab-
szolváljuk, a mikrofonoknál hazánkat Valcz Péter, az ellenlábas Szlovákiát Lass Bea képvise-
li. Az imént még  egy szolgálatkész szexiparos elragadó bűbájával hódított,  itt meg harcias,
talpig férfi mivoltában védi a kisebbségét tipró, volt kisebbséget. A nagyszerűen komponált
akusztikus élményt  Szabó Vera  jel-tolmácsa vizuálisan teszi teljessé. A jelnyelv Zamenhof-
jaként a gesztusok eszperantóját alkotja meg,  hihetetlen változatossággal jelenítve meg a
körmönfont szólamok legrejtettebb momentumait is: panto/mim/ikai remeklés!
Sajnos, ezután az öldöklések sivár ismételgetése következik, mérgezett pálinka, vízbefojtás,
majd a nyílt tömeggyilkosság.  Ez utóbbi jelenet, vegyvédelmi kukuxklán csuklyáival, a vége-
nincs dalolással, na meg az átkozott vízezésekkel, több. mint közhelyes:  hullaciki!!! Elhagy-
ni! A jelmezek vonatkozásában is kifogást kell megfogalmaznunk:  most ez itt az opera, vagy
egy lowbudget független színház?!?  Trikóba, turkáltba öltöztessen,  hagyja a csini ruhákat
másra...  A befejező TV-show ígéretesen indul, a tüneményes  Lass Bea  derekasan küzd a
nézők kegyeiért és a szöveg kásahegyeivel, a fele is elég lenne, volna mit kihagyni, például
a tanító bácsi túlhajtott trágárságait... Scherer Péter, aki  Polgár Péter-rel kalákában kivá-
lóan működött áthidaló narrátori szerepében,  most az  "Utolsó Ombudsman"  parádés figu-
ráját rajzolja meg a karakterábrázolás nagymesteri eszközeivel. Fekete Zsolt, az emberség,
a jóindulat és a szeretet élő szobraként, a teljes előadás szelíden fénylő, emblématikus su-
gár-fókusza, olyan áldozat, aki az együttérzésen túl, aktivitásunkat is előhívja.
Félsötétben, csábító itókákkal, /alig mérgezett/ bundás kenyérrel hívogat  a nagyszerűen
helytálló csapat,  valóban, taps helyett inkább beszélgetni, félszavakkal duruzsolni jó a vé-
gén, hogy ebben a kínosan égető kérdésben,  a barátságos együtt-gondolkodás után, vég-
re egyszer már a tettek mezejére is ki merjünk lépni.

Adva van egy egyedülálló mozgásművész: moccanása is égzengés, legkisebb rezdülése is hi-
hetetlenül izgalmas, gesztusaiban a sarkos kifacsartság vegyül a muzikális esztétikummal.
Gergye Krisztián ő, létezése az alternatív táncszínházi szcéna origója,  - a kérdés csak az,
miért kényszerül autentikus művészetét idegen elemekkel higítani?
Egyetértünk felháborodásával, amelyet a VI-osok elleni támadás váltott ki, de a megfélemlí-
tés, a zsarolás és a pénzelvonásos cenzúra ellen nem lehet plakát-eszközökkel küzdeni.
Demagógia ellen ellen-demagógiával?  Mert a TTT-nóta és az Árja-ária, sajnos: az.  Nem illik
bevezetésként saját egyéb munkánkat reklámozni, nem szabad szószékké zülleszteni a teát-
rumot. De ami jó, az nagyon: vízibalett szárazon,  Bánfalvi Eszter  végtelen finomsága a slá-
ger-nosztalgiában, csatarendbe szervezett úttörők egyen-mosolya.  A zenei anyag bőséges
és  Philipp György  elővezetésében korrekten hatásos.  A hosszadalmas  Szomorú vasárna-
pot a szólista szuicid akrobatikája menti, de nagyot csattan a hozzá csatlakozó  Jézusmária
vigyor-kórus.  Hang bennszakad  a kacskán bicegő Himnusz hallatán: ez illett volna  Gergye
Krisztián önmagában antagonisztikus koreográfiájához! Így csak hatásos betét volt, a kiváló
énekesnő koloratúráihoz hasonlóan. Karikásostortól a huszármentéig,  lépegető táncosok-
tól a feleslegesen beszélőkig:  - minek?  Amikor egyetlen grandiózus szóló  helyére teszi a
produkciót, bizonyítván: "nem sokaság, hanem lélek... tesz csuda dolgokat".
A színpadon piros-fehér-zöld hátteret képező vonósnégyes, beindul  Ligeti György  dinami-
kai cunamija, tépett lényével, bizonytalan nekirugaszkodásaival  Gergye Krisztián a magyar
sorsrontást emblématikusan képezi le. A zene tempóváltásait, hangulati variánsait tökélete-
sen vizualizálja, neki még az állati szodómiát is elnézzük,  félelmetes arcjátékával azt is hite-
lesíti.  Kicsit ez is hosszú: miért kell egy művet végigjátszani, a vágás, a tömörítés a táncbe-
li megfogalmazásnak adna tágabb teret, de ez mit sem von le a koreográfusi, előadói remek-
lés káprázatos szuggesztivitásából.
Trikolór, multikolór helyett egyetlen monokolórt: de azt egyedül Gergye Krisztián-tól!!!

A K Mamá-ban Dessau-t, Kurt Weill-t, a Korijolánusz -ban Monteverdi-t énekeltek, mostani
bemutatójukkal eljutottak  a kortárs operáig.  A történet ma játszódik,  így zeneileg legin-
kább a Cherbourgi esernyők dialógusaira emlékeztet, de felismerhetjük a barokk recitativo
és Mozart mellett, még a pekingi opera hatását is. Matkó Tamás minioperája mindazonáltal
átgondolt invenciójú, önálló alkotás,  amely karakterizálni is képes az egyes szereplőket.
A szomszédok darvadozó társaságába váratlanul toppan be, az örök lúzer deprimált figuráját
megható eszközökkel alakító  Rusznák András,  majd egy esküvője elől idemenekülő meny-
asszonnyal  bővül a kör.  Kiss Diána Magdolna  belépője  originális nagyária,  az elbeszélés
drámaiságát rafinált koloratúra tetőzi. A középponti kanapén csoportosuló barátok közt az
egymondatos színész szerepét,  valamint  a naprakész prológot elővezető  Mátyássy Bence
és az arányos kiegyensúlyozottságot énekben is megtestesítő  Barabás Richárd  jeleskedik.
Máthé Zsolt életerős textusa, dalszövegeinek frappáns szellemessége mindennapjaink moz-
gékony látleletét adja, összefogott, világosan tagoló rendezése pedig tovább erősíti a kon-
fliktusos komikum hatását.  Nincs TV-nk,  így nem ismerhetjük  a sorozatok szofisztikált lég-
körét, megbízható véleményekből azonban leszűrtük, hogy szó sincs paródiáról, de még di-
rekt utalásokról sem.  Az ismert élethelyzetek átlagosságát  az énekelt zenei anyag stilizált-
sága ellenpontozza, izgalmasan új minőséget teremtve.
A sorsüldözötteket istápoló házikisasszony,  Radnay Csilla reménykeltő randevúra siet, de
hosszútávú partner helyett a ba/s/szista  Herczeg Tamás  trükkös szoknyapecérével talál-
kozik. A csapat vészjósló kitörésben, kórusban követeli a megtorlást: "Lökd le a lépcsőn!",
a befejező részben aztán még szélsőségesebb jelenségekkel találkozunk. A pszichodoktor-
nál  Kiss Dia  hullamerev katatoniában  jelenik meg,  a Szent Sebestyénként tűrt injekció-
tűz hatására aztán bravúros mimikai vitustáncot mutat be.
Befelé fordított, kacska lábaival végig ott gunnyaszt egy vidékről szalajtott, örökké mosoly-
gó, naív leányka.  Szilágyi Kata  többször is bohókás dalra fakad,  míg "Büdös macska"-mot-
tójú pajzánkodása a grandiózus finálé főmotívumaként teljesedik ki.
A HOPPart Társulat frenetikus produkciója  váltott lovakon vágtat:  a további előadásokon
majdand újabb tagok is feltűnnek. Az elvárások tovább erősödnek, a jövőben minimum egy
tragikomédiát várunk rap-operai köntösben...

Bővített társulat, nagyszínpadi szélesség, s bár a tér mélysége jó ha ölnyi,  a shakespeare-i
dráma teljes vertikuma feltárul. Sőt!  Hála  Eörsi István  merészen mai nyelvezetének, a jó
érzékkel applikált Kleist és Brecht szövegeknek, valamint a jelenre utaló beszólásoknak, az
időtlen tanulságok mellett az égető aktualitás is szembetűnő.
A római nép több bort, búzát, cirkuszt követelő plebsz-e ismerősen ágál a fórumon, Bánki
Gergely osztja vehemensen az észt,  Baksa Imre lenyűgöző bunkósággal kontráz, míg Földi
Ádám szatyros gyűjtögetője meggondoltabban csatlakozik.  Oldalvást két derék szakszerve-
zetis néptribun,  Szilágyi Kata és Herczegh Tamás  egyelőre csak a monitoron követi a ha-
dieseményeket, hogy aztán később a tömegmanipuláció tevékeny részeseivé válhasson.
Polgár Csaba  találékony rendezése  fölényes biztonsággal él a csupasz tér és a bődületes
intenzitású társulat tehetséghalmazával. A legapróbb gesztus is meghatározó jelentést hor-
doz, minden szónak metsző súlya van, mert erejét megsokszorozza a végig előttünk élő ösz-
szes szereplő. Az élénken reagáló tekintetek sugarai strukturálják a teret, a történés hite-
le az indulatok izzó lézerhálójában hatványozódik. Alig szólal meg  Drága Diána, de bakfisfe-
leségként megadóan simul a családi háromszögbe.  A hiperagresszív jég-mama, Takács Nóra
Diana diabolikus erővel tolja előre hősi magzatát,  aki életidegen önállótlanságában csak a
harcmezőn képes kommunikálni.  Friedenthál Zoltán sokrétű alakításában meggyőzően raj-
zolódik fel a mámoros diadaltól, a színlelt megalázkodáson át a hitvány árulásig vezető út.
Máthé Zsolt  páratlan ékesszólással alkalmazkodik,  heveny felkiáltása az üvegfalon át nyíló
szűkös kilátásról szállóigévé is válhat. Az új HOPPart-os tag  Barabás Richárd  patriciusként
jól kamatoztatja lényének arisztokratikus gyengédségét,  játéka és kifinomult éneklése tö-
kéletesen illeszkedik az együttes stílusába.
A Halálkemény-hez, Herrmann csatájá-hoz hasonlóan most is lenyűgözőek a kórusbetétek:
Matkó Tamás meghatározó válogató-betanító munkája,  a csúcs-zenészek és a teljességgel
helytálló vendégek  olyan egységes hangképet produkálnak, amely a mennyekbe röpítő él-
ményen túl, soha sem veszíti el dramaturgiai funkcióját. A Koncz-ként tálalt dalocska, a pa-
pampapammal kísért Amanda Lear-sláger frivol humorral szól, kontrasztként fokozva Handel
és a "Pace"-fohász passióba illő, katartikus hatását.
Terhes Sándor  lassan vörösödve állja a csatavesztés pofonjait,  végső győzelmét aztán vér-
tolulásos dühkitöréssel tetézi, alvezére, a szárnyaló legátók szoprán-királynője   Kiss Diána
Magdolna, akinek szirénhangja  úgy koronázza meg az estét,  ahogy az egész produkció te-
tőzve írja felül legszebb Shakespeare-emlékeinket.
Egy nappal az őszi választások előtt minden esetre biztató, hogy a mi viszonyainkra annyira
hajazó római nép végül is elkergeti a diktátort...

Azért egy jó biliárd partit nézni  sokkal izgalmasabb, pedig ott is színészkednek..., de a já-
ték geometriája szebb és több a találat!  Az Arizona Stúdióban a golyók görgetése csupán
ötlet, bár az asztal valóban meghatározó szerepet kap. Majd' egy óra telik el üresjáratban,
a karakterek,  szituációk kínkeservesen épülnek fel.  Az elefántcsontgolyók gurulása a leg-
szebb zene, a beszéd monotonitása viszont tompa őrületbe kerget. Összefüggő folyamatos-
ság helyett  néhányszavas darabokra tördelt a deklamáció,  ráadásul az egyes szavak, mon-
datcafatok agresszív kezdő-hangsúlyt kapnak: durva indítás után kókadtan hullanak alá...
Páll Zsolt egyenletesen sziklakemény artikulációja, egy tömbből faragott, imponáló alakítá-
sa és a vibráló izgatottságában néha túlzó  Tompa Ádám  jelent ugyan némi vigaszt, de ért-
hetelen a kivételes tehetségű főszereplő küszködése,  úgy tűnik, ennek a szerepnek a kul-
csát még nem találta meg.
Ellensúlyt képeznek  a társulat új tagjai:  Faragó Zénó  alkati élessége  jól érvényesül az if-
jabb Vengerovics intrikussá növesztett figurájában, míg  Ligeti Kovács Judit  Vojnyicevája
kiemelkedően az előadás legjobbja. A biliárdasztal négyszögében küzdősporti elánnal gyűri
maga alá  az enerváltságát filozofálgatással leplező főhőst,  mohó mosolya,  szavainak fénye
bevilágítja az alulexponált orosz élet szalonnyi terét.  Nagyszerűen érzékelteti a követelés
és könyörgés végletei közötti okos taktikázást,  határozottsága mellett van hangja az érzel-
mek kifejezéséhez is. Rajongani lehet érte, csak a párját nem találja meg.  A pozitív oldalt
erősíti vendégként  Kerekes Vica, színészi erejét bizonyítja, hogy az adottságaival ellenté-
tes csúnya jelentéktelenséget is el tudja hitetni.  A sértettség,  a megbocsátás,  a bosszú
és a szerelem ambivalens fokozatait meggyőzően jeleníti meg,  szuggesztivitása természete-
sen könnyed érzékenységéből fakad.
Van mit nézni:  a végkifejlet  a dárda-dákókra tűzött öngyilkosjelölttel lenyűgöző kép, kár,
hogy a társulat és a produkció egyenetlenségeit  nem tudja feledtetni. Nem minden sike-
rülhet mindig, bizalmunk a Maladypében továbbra is reménykedően erős...

Nem kaptunk last minute jegyet a párizsi fapadosra, így Orgonék rumbach-pesti luxuspincé-
jében követtük az eseményeket.  Dunajcsik Mátyás  verziójában ugyanis lányuk,  Marianne
a francia fővárosban,  interneten keresztül hallgatja az atyai intelmeket, Tartuffe pedig on-
nan manipulálja  a vallási tébolyba szédült hajdani áfa-csalót.  Még akadozik a technika, de
Sipos Eszter elemi felháborodása az 1400 km-es távolság ellenére tökéletesen átjön, míg itt
a szalonban  Vékes Csaba  innovatív rendezésében tárulnak fel  a családi titkok.  A jövőbeli
vőlegény mellett még a jelenlegi, az energikus  Horváth Kristóf  is szívesen hálna  a dúskeb-
lű szépasszonnyal, nem csoda:  Fazakas Júlia hangja, mozgása, játéka ellenállhatatlan vonz-
erővel sugározza be a színpadot.  Bár klaviatúrán tévelyeg, de csalhatatlan ösztönnel húzza
csőbe az álszent hozományvadászt.
Felhőfi-Kiss László  akkurátus üzletember létére megszállottként szeret bele a csuhás szél-
hámosba, érzékletes mimikával állít elénk egy olyan embert, aki jobban hisz a képernyőnek,
mint annak,  amit saját szemével lát. A csúcsjelenetben,  mikor felesége hangi bravúrokkal,
majd epilepsziás őrjöngéssel próbálja meggyőzni, becsapottságára frenetikus kitöréssel re-
agál. A párizsi színtér képei behomályosodnak, így inkább érezzük, mint látjuk Sipos Eszter
hitelesen átélt  kétségbeesését,  Tartuffe szerelmi vallomása is főleg  Fazakas Júlia  arcjá-
tékából olvasható ki.  Valcz Péter azonban mindenképpen hangsúlyos dicséretet érdemel,
hiszen tőle származik a két helyszín és az őket összekapcsoló chat-híd briliáns ötlete.
Tulajdonképpen a főpróbát láttuk,  a műszaki problémák a jövőben nem fogják nehezíteni
a különleges virtuális tér kialakulását,  mely újszerű megvilágításba helyezi  a pazar játékot.
Talán rádöbbenünk, mennyire kétes a web-es, netes kapcsolat, mivel a kamera látószögén
kívül itt is történnek  ellentmondásos akciók,  - igaz, ilyen kiváló színészek esetén szemtől-
szembe is totálisan manipulálhatóak lennénk...  Végső fokon persze,  egyre jobban tudjuk,
hogy mindennek az oka a galád  Párizs-Budapest Tengely...
Muszáj még egyszer megnéznünk:  mit élhetünk át a másik helyszínen, miközben a kivetítve
látjuk a budapesti helyszínt, emlékezetünkben pedig a háttérben történteket.Aztán nyilat-
kozunk majdand, melyik változatot ajánljuk. Vagy eleve kétszer is megéri...

Nemcsak a  narrátor,  a közönség is ama budai hársfákhoz hasonlatos,  a színpadon viszont
tombol a fiatalság! Két néhány éve végzett ifjú színész,  Fekete Linda és Bakos-Kiss Gábor
kreált vidám dalos keresztmetszetet a 60-as évek operettjéből, melynek legendás filmválto-
zatát annak idején rémülten tiltotta be az akkori Médiahatóság. Ez a veszély most nem fe-
nyeget/?/, Lőte Attila összekötő magyarázataival a pompás Eisemann Mihály-Dalos László
számokat,  Dalos Gábor  szerkesztésében szép sorban végig élvezhetjük. Az eredeti mű há-
rom lányszerepét és az ellentábor mindhárom ifjoncát  a két hiperenergiájú aktor játssza.
Építészhallgatóként a boltívek magasából halljuk,  keramikuslányként  az Ámor-szobrot vizs-
latja, színinövendékként pedig táncba viszi  a félmulya régésztanoncot:  Fekete Linda pin-
cétől padlásig uralja a teret,  fergeteges viharzásában végül még a budai jósnő,  Elvira mú-
mia-maszkját is felölti.  Bakos-Kiss Gábor  fénylő olasz tenorjával hódít a lírai dallamokban,
neki egy sapkacsere is elég a teljes karakter-váltáshoz, negyedik szerepében pedig ukrán
maffiózóba öltött pampák bikája mácsóként csigázza a tangó-szenvedélyt. De nagyszerűek
mindketten a hazai vonatkozású örökzöldben is: "én vagyok a szesztestvér..."
Bár a történet a hatvanas években járszódik,  jó néhány jelenben, vagy akár örökké érvé-
nyes mozzanat is felbukkan, így a szerelmi esetlenségek mellett a korrupciós ügyesség. A
téma aktuális, a zene jobban szól, mint régen, ilyen lendületes elővezetésben bizony meg-
néznénk mi a teljes darabot is...

Nem dübög az ördögi malom, nem száll a lisztpor, nem rázkódik a színpad  a malomkő avagy
a szeretkezés ütemére.  Csupasz a tér,  a padlón kevéske szalma,  néhány búzászsák jelzi a
helyszínt. Ezek a zsákok a kemény munka tárgyai, de az ágy is belőlük alakul és gyilkos fegy-
verré is válnak.  Botos Bálint rendezése kizárólag  David Harroower szituációira és elemen-
táris dialógjaira alapoz, melyeket  Varró Dániel, egy primér nyelv megalkotásával, kongeniá-
lisan fordított le.  A szavak mitikus aurát kapnak: a parasztlány szeretné megfejteni rejtett
titkaikat, kifürkészni a mélyükben búvó fogalmi hátteret. Guary Alexandra gyermeki rácso-
dálkozása, tudásvágyának belső indíttatása már az első percekben hitelesíti figuráját, Tóth
Máté alkatilag tökéletes Csikós William, akiben évszázadok örökölt szokásjoga testesül meg.
A két ifjú színészt heves energiák fűtik,alakításukat azonban a kiélezett jelenetek szélsősé-
gei ellenére artisztikus mértéktartás, tudatos arányosság jellemzi.
Botos Bálint, a Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem  hallgatója  biztos kézzel illeszti egymáshoz
az alaposan kimunkált szerkezet egységeit,  pontos tempóban végig nemcsak tartani, fokoz-
ni is tudja a feszültséget. A talált szavakat a lány a lepedőre írja, majd onnan olvassa vissza,
sejtetve a feudális kötöttségből való szabadulás útját, melynek katalizátora a mássága miatt
gyűlölt molnár.  Kroó Balázs intellektuális alakja valóban nagyon idegen ebben a közegben,
olyan,  mint tíz évvel későbbi lénye, mely "még többet tanult" a városi légkörben.  Érthető,
hogy miért vonzó egy kitörni vágyó egyéniség számára,  de a megalázottság dühével táplált
gyilkos indulat kitörése,  gesztusban, mimikában több érzelmi fűtöttséget kívánna.  A sértő
gyűlölködés szavai brutális erővel préselődnek ki  Tóth Máté  összeszorított szájából, de az
előző jelenetben azt is képes megmutatni,  hogy a tanyai munkaerő- és szexuális szükségle-
ten túl, valamely szeretetféleséggel is ragaszkodik a párjához.  Guary Alexandra  izzó gyúj-
tópontja az előadásnak, KOMA Társulat-béli munkái után, most nagy kihívást jelentő, mére-
tes szerepben bizonyítja reményteli tehetségét.
A négy alkotó produkciója Igazi Theátrumi Térré tágította a Magyar László Stúdiószínház jó
ha tíz négyzetméterét.

A színészek jó ötletei mindig beépülnek az előadásba, csak erre építeni és ezt hangzatosan
közös "improvizációs" módszerként kezelni,  nálunk igen elterjedt, közveszélyes alibi, amely
a rendezői koncepció hiányát takarja. de lehet ezt hitelesen is csinálni!
A kitűnő drámaíró  Gianina Carbunariu  /Stop the tempo/, az 1990-es marosvásárhelyi ször-
nyűségeket átélők és a mai fiatalabb visszaemlékezők elbeszéléseiből  eredezteti alkotását,
a motívumokból, történetekből drámai jeleneteket formál, amelyeket erőteljesen körvona-
lazott figurák keltenek életre. A képek sora gondosan komponált, ahogy a textus is tökéle-
tesen kidolgozott, így nagyszerű játéklehetőséget biztosít a több szerepet is formáló tíz ak-
tornak. Az ifjú drámaíró-csillag rendezőként  kemény kézzel fogta össze a kétnyelvű társula-
tot, arányosan, személyre szabottan osztotta el a szerepeket, a szituációk gondos felépíté-
sével, a tempó muzikális váltásaival végig csúcson tartja a töretlen feszültséget.
Közös focizásból hazafelé tartó  román-magyar csoport, meglátva egy husángokat harciasan
forgató tüntető-csapatot, rettegve bújik össze: magyarok vagy románok közelednek-e? "Ne
szólalj meg tört románságoddal,  inkább "'bozgorozz", vagy,  ha a másik tábor támad, csak a
magyarok beszéljenek..." biztatják egymást:  egyből a véres abszurd  kellős közepébe csöp-
penünk. - Két holland segélyszállítmányozó férfi emlékezik vissza, hogy mentettek meg egy
magyar párt üldözőik elől,  Rolando Matsangos és  Bányai Kelemen Barna ékes angolsággal
fényezi hőstettét, a felidézett esemény brutális valósága  meghazudtolja őket,  bennünket
is inkább a menekülők halálfélelme szorongat.
Azokban a napokban, egy magyar család Sárika /Berekméri Katalin/ születésnapját ünnepli.
Váratlanul toppan be két román házaspár, akikkel évek óta jó szomszédságban élnek, a tár-
saságot  egy Budapestről érkezett színészpár egészíti ki.  Finom a torta, fogy az itóka, de a
levegőben vibrál a jó modor álcázta etnikai feszültség. Az arisztokratikus nevű pesti színész-
nő,  Tompa Klára  magyar népdalt bájolog, férje irredenta verset skandál,  a román vendé-
gek gyanakvását a sógornő hevenyészett /félre/fordítása altatja el, később mégis majdnem
összeugrik a két tábor. A román nők /Paula Gherghe és Mădălina Ghitescu/ a nyelvi korlá-
taik ellenére  igen jól megértetik egymást  a mieinkkel,  a kártyaparti során a részegségből
ocsúdó testvéröccs,  Sebestyén Aba  azonban a sapkás  Radu Iacoban-ban  a halálos össze-
csapások egyik hangadóját ismeri fel,  az eddig mindenkit csitítgató házigazda,  az óriáster-
metű  Korpos András  pedig mint Molotov-koktélt dobáló alkalmi hős lepleződik le.
Mindenki tettes és áldozat egyszerre, mert a bűnös a hatalmi manipuláció, az irredenta so-
viniznus,  nacionalista demagógia mindkét oldalon.  Gianina Carbunariu  szigorú egyensúlyt
tart, nem igazságot oszt,  hanem a történések  emberi vetületét keresi.  Összevegyülnek a
nemzeti karakterek,  /hiszen ilyesmi egyáltalán nem létezik!/,  csupán a különböző értelmi,
szellemi, neveltetési szint határozza meg az tudati-érzelmi reakciókat, teljesen függetlenül
az állampolgárságtól.  Román vagy magyar színész? - a többnyelvűek okán sokszor ki sem de-
rül..., ők a hihetetlen intenzitással, elsöprő szuggesztióval játszó együttesből is kiemelked-
nek.  Sebestyén Aba az elmagyarosodott román rock-zenész,  Rolando Matsangos az oxfor-
di angolságú segélyszállító,  Bányai Kelemen Barna  egy tősgyökeres román ember megjele-
nítésével légiesíti a nyelvi határokat,  Cristina Toma  pedig angolul, franciául,  magyarul és
románul összegezi a látottakat.  A szemek most ránk szegeződnek: ... és ti?  Mit gondoltok?
 Mi a véleményetek?
A felelet belénk szorul,  de a félelmetesen nagyszerű előadás kérdéseitől nehéz lesz szaba-
dulni: - reméljük, egyszer mindannyian megtaláljuk a helyes válaszokat.

A Ben Jonson Alkimistá-jára alapozott  "Who the fuck is  Lady Domina?",  melyet az Ódry
Színpadon láthattunk négy szereplőre zanzásított darabként, a frenetikus előadás ellenére
nem adhatott választ a címbéli kérdésre, mivel a Lady nem is vett részt a játékban... Az an-
gol vendégcsapat  a  Londonban élő  rendező és az akkori dalszövegeket jegyző  Galambos
Attila átdolgozásában mutatta be, a királyt és titkos ügynökét is felfedő változatot.
Bella Máté  zenéje,  amely kortárs-zenei invenciójával messze túlmutat a szokásos musical-
szerűségen,  nagyobb együttesre hangszerelve sem vesztette el  hatásos eredetiségét,  az
üres színpad pedig felerősítette  a gesztusok helyett inkább  a szövegre építő színészi játé-
kot. Colin Appleby rezzenéstelenül deklamál, két szerepét, Lord Mammon és a kereskedő
 Shylock slemil figuráját  csak a kérdőn félrehajló fejtartás különbözteti meg,  a nem köny-
nyű dalbetéteket is kimunkált professzionalizmussal énekli. Fürge komikum jellemzi Duncan
Wilkins alakítását  a minden rosszra kapható szolga szerepében, párja,  Barbara Zemper is
kitűnő, énekben, játékban egyaránt. Az angol színészeket végtelen önbizalom és biztonság-
érzet élteti:  míg nálunk rengeteg a mütyűrözés, felesleges mozzanat,  aprólékos ötletelés,
ők kiállnak és mondják...  Suda Balázs Róbert  rendezése ki is használja ezt,  frappáns a stí-
lus, vágtat a tempó,  egyszerű kiperdüléssel végződik egy jelenet,  míg hátul már indul is a
következő.  Néhány vetített kép mélyíti  a perspektívát, a jelmezek is szikáran dísztelenek,
racionális fényváltások tagolják a sok kis jelenetből épülő cselekményt.
A budapesti előadás hősei,  az eredeti gárdába rövid idő alatt  szervesen beépülő,  egyen-
rangú teljesítményt felmutató beugrók.  A Jakab királyt megszemélyesítő  nigériai színészt
Galambos Attila, tökéletes illúziót keltve, helyettesítette a feminin uralkodó alakjában. A
színművészetis produkcióban is  Fekete Linda  játszotta Hootie-t, a német kurtizánt,  bri-
liáns szólója most is lehengerlő,  Lady Mammon-ként pedig  a nimfomán arisztrokata hölgy
sokszínű személyiségét rajzolja meg.  Házasságában megalázott, féltékenység tépázza, igazi
érzelmi beteljesülést csak a csúcspontot jelentő sapphói duettben remélhet: mozgásban,
énekben, gesztusban erőteljesen megfogott karakter.  Az energikus sugárzású ifjú színész-
nő külön érdeme, hogy a főúri hanghordozás kontrasztjaként, az alpári kéjlány germán ak-
centusát is képes visszaadni. Alig hittük el, hogy a számunkra végre lelepleződő Lady Domi-
nát sem  Adam Ganne  játszotta eredetileg.  A nagy shakespeare-színészeket idéző káprá-
zatos dikció, a női mivolt finom virtuozitású érzékeltetése, lenyűgözően muzikális orgánum
feledhetetlen élménnyé fokozza színpadi jelenlétét.  Csak remélhetjük, hogy karizmatikus
egyéniségét egyszer majd tragikus hősként is megcsodálhatjuk...
Reneszánsz darabból zenés komédia, angolul és Angliában:  Suda Balázs Róbert merész vál-
lalkozását megérdemelt siker kíséri, a nagyszerű együttest látni pedig tanulságos és példa-
mutató élmény.

Ab ovo a  Bábelná-ból  származik a  Nézőművészeti Főiskola is, a Tasnádi István  keltetőjé-
ben most született opusz pedig  evolúciós problémákat feszeget  a csirke-lét szemszögéből.
A tudományos közelítéseket  komor narrátor ismerteti,  a színen viszont három hajléktalan
cihelődik. Leleményes jelenetek mutatják be az emberré válás stációit,  a társas együttmű-
ködés,  a nyelv- és mítoszteremtés,  a táplálkozás alakulását.  Az invenciózus írói alapokat a
köztudottan gigakreativitású szereplők improvizatív szövegei fűszerezik, a textus és a játék
egységét  Dömötör Tamás  szigorú szerkezetet, kemény tempót diktáló rendezés biztosítja.
Scherer Péter joviális, aktív és mindig a nyerő oldalon áll, deklamációja lehengerlő, gesztu-
sai ellenállhatatlanok, mozgása vibrálóan attraktív. Az övé a legnagyobb falat, az övé a pénz
és a kockázat, bohócot csinál magából, ha kell,  de figuráját leginkább  az előretörési vágy
annyira irigyelt,  örök aktivitása jellemzi.  Thuróczy Szabolcs  a sorsába szorított kisember,
aki boldogságát mint a csirkefarm "ultra"-gondozója találja meg, alakítása mesterien visszafo-
gott, értetlenül toporog az események sodrában, a legnehezebb föladat az övé: a jelenték-
telen átlagot képviseli. De itt van az igazi Ember is:  az együtt érző, a mindent megkérdője-
lezve igazságot kereső, a vesztes, aki szimpátiánkat nyeri el.  Amíg a többiek falnak,  Mucsi
Zoltán a beteljesülés eufóriájában ízelgeti a kukából turkált maradékokat, járása mindig bi-
zonytalan, arckifejezése egy kissé átszellemült, létezése szinte lebeg a valóság fölött. Meg-
alkuszik, de belül sohase adja föl, enged az erőszaknak,  de integritása támadhatatlan: kivá-
ló aktorunk szerepről-szerepre emelkedik a jellemszínészi teljesség magaslatai felé.
Van cirkuszi attrakció, állatszám és börleszk szituáció is, de a permanens hahotázás közben
időnként csak elszorul a szív.  A hajléktalanok lakomáját gazdagék kukájából tálalják, a gon-
dosan porciózott falatokat nevettető mohósággal habzsolják, de a komikum itt valódi tragé-
diákat sejtet. Jutalom-játék Három Színésznek, szórakoztató ajándék a nézőnek, a mélyben
azonban fenyegetően leselkedik a félelmetes valóság.

MORbA, alias  Vajda Róbert  arisztophanészi leleménnyel aktualizálta  az elnyűhetetlen ko-
médiát, Athén és Spárta világából  a Királyság és a Demokrácia mai küzdőterére, a "hálófül-
kék forradalmá"-nak erőterébe helyezve azt. A társulat ötletei, spontán beszólásai még kö-
zelebb hozták gabalyos életünkhöz, a Gozsdu-udvar fesztelen légköre pedig közvetlenségé-
vel ágyazott meg az erotikusan-politikusan egyaránt frivol hangulatnak.
Sándor Erzsi  elegáns perfekcióval formálja meg  az eszes nővezér figuráját, lendületes biz-
tonsága  az előadást arányossá formáló  kristályszerkezetet építi.  Nem adja alább a csábos
hölgykoszorú sem:  Havancsák Eszter kígyó-mozgással,  Szále Nóra blues-osan karcos ének-
kel hódít,  Orosz Eszter alakítása  a férj-bikát bifsztekké feldolgozó  gasztroerotikus mono-
lógban csúcsosodik.
A cselekményt  Pajzs Miklós  élesen parodizáló dalszövegeivel felturbózótt  slágerek tagol-
ják, a teljes nézőteret bejátszó társulat  szilaj előadásában.  Vajda Róbert  koncepciója a
közönséggel való játékokat  sem hagyja ki,  miközben feszes tempóban gördíti a biztos kéz-
zel vezényelt játékot.  Kordában tartott improvizációk,  fegyelmezett gesztusok, pontosan
aktivizált hangsúlyok dicsérik rendezői munkáját.
Noha a harcias nőkkel vívott küzdelemben csúfosan alulmaradnak,  ne feledkezzünk meg a
délceg férfinemről sem.  Moldován Márton szobatudósa,  Hrabovszki Róbert süvölvény tá-
bornoka érzékletesen jelenít meg  egy-egy jól ismert típust,  Gábor Péter Yeti elsöprő di-
namikával adja a hőzöngő nagyurat. A nagy Jean Baptiste Poquelin nevét kölcsönvevő, dra-
bális  Molier színészként, élőhúsként is ízletes falat.
Sokkal több ez, mint ütős kocsmakomédia: színpadon, zárttérben a helye! Sándor Erzsi Lü-
szisztratéja,  Vajda Róbert  sokrétű invenciója,  az egész együttes kreatív alkotókedve iga-
zán megérdemelné,  ahogy a közönségnek is járna  egy ennyire  a mához szóló,  energikus
humorral, szórakoztatva is elgondolkodtató produkció.

A  Kalevala  szereplői és cselekménye adott volt, új művében  Szálinger Balázs a rögösebb
utat választja:  az abszurditásában is valóságos sztoriból formál,  költői nyerseséggel színda-
bot. Centrália bányaüregeit,  igazi zöld megoldásként, szeméttárolásra hasznosítják, majd a
végső megoldásként begyújtják, pokoli füstbe fojtva a lakosságot.  A Család három fia elme-
nekül,  egyikük űrpilóta lesz,  a másik mélytengeri búvár,  a legkisebb hegymászó, - a posta-
mester nagyapa  az utolsó levélig kitart a vártán.  Háda János  racionális interpretálásában
a makacs kitartás értelmetlen abszurditása jelenik meg,  az Anya szerepében  Fehér Anna
"vidám ház" őrület-monológjában talál rá veretes szöveg erőteljes hangvételére.
Szálinger Balázs  textusa nemes matériából épül,  a családi konfliktusok hétköznapiságát a
Szakember-csapat: a Tűzoltó, a Mentős és a Kéményseprő filozofikus párbeszédei ellenpon-
tozzák . Kádas József  a magas hőfokon edződött férfiasság,  Csórics Balázs a félszeg huma-
nitás, míg  Andrássy Máté  a cinizmusba hajló istenhitet képviseli  a három otthonról elme-
nekülő, önerősítő bizonyításba kényszerült fiút halálba hajszoló triumvirátusban. Narrátor-
ként  Simkó Katalin hiteles jelenléttel,  nagyszerű deklamációval emeli ki  a frázisok zenei-
ségét, vitustáncával pedig, az őrület tobzódásában gesztusművészként is helytáll.
Horváth Csaba elképesztő bátorsággal vállalja fel a költői szöveg súlyosságát, amely a fizikai
teljesítmény,  a színészi játék és a drámai artikuláció  egyenrangúságát követeli meg. Fele-
részben sikerült is ehhez megtalálni a megfelelő színészeket, a hiányokat azonban izgalmas
mozgáselemek, térbeli kompozíciók pótolják. A háttér szürke füstbe vagy izzó vörösbe vált,
az űrbeli lebegést  a színpadot forgató széles terpeszlépések rugózása érzékelteti, mélybe
süllyedő, égbe emelkedő platók jelzik a rekordhajhászás színtereit. A történéseket tagoló,
invenciózus csoport-koreográfiák nem hétköznapi kihívásait az együttes példás aktivitással,
páratlan odaadással, tökéletesen teljesíti.
Sipos Vera érzékletes játéka példás szövegmondással, szuggesztív mozgással párosul, Dányi
Krisztián  beletörődve ismeri el a csúcskísérlet értelmetlenségét, mélytengeri mámorában
zuhanva a semmibe. Ellenpólusa  Krisztik Csaba,  az alpinista, aki az utolsó pillanatig harcol
az áhított sikerért.  Már a földi küzdelemben kitűnik horizontális padló-piruettjeivel, a pár-
jával /Blaskó Bori/ vívott, kíméletlen vetődésekkel kavargó, gyilkos dialógusban. Az ífjú mű-
vész,  Horváth Csaba  fizikai színházának Nizsinszkije,  belső átélésének hipnotikus erejével,
félelmetes koreográfiai virtuozitásával, szerepről-szerepre a stílus újabb és újabb lehetősé-
geit tárja fel.
Merész kísérlet az egyre inkább új kortársi utakra is lépő  József Attila Színház-ban, bízta-
tó alapozása a tágabb horizont felé nyitó társulatnak.

                                A L T E R N A T Í V       2 0 0 9

Divatjuk van most a mobilos színdaraboknak, de  Szabó Borbála alkotása innovatív meglepe-
téssel emelkedik ki a sorból. Dr.Békés szülészorvos mellett  egy vonalas és négy mobil-tele-
fon játssza a többi szerepet. A kulcstörés miatt szobafogságra kényszerített doktor, külön-
böző készülékeivel, magán- és közéleti problémáit intézi, ráadásul egy éppen szülni készülő
páciensével is ily módon kommunikál.  Nagyszerűen felépített szerkezet, konfliktus, feszült-
ség is akad bőven, s bár csak felét halljuk a beszélgetéseknek, tökéletesen észleljük a tel-
jes dialógust. Ebben oroszlánrésze van a szóvirtuóz főszereplőnek, aki a hanghordozás és a
hangszín ezernyi árnyalatát vonultatja fel: könyörög barátnak, feleségnek, megértően fuvo-
lázik az óvónéni fülébe,  utasít, parancsol, ha orvosként nyilvánul meg.  Göttinger Pál  szí-
nészművészete legalább annyira fajsúlyos, mint eddigi rendezőművészeti teljesítménye, ab-
szolút biztonsággal, tévedhetetlenül fogja össze  a pillanatonként változó vészhelyzet szála-
it,  szuggesztív hitelességgel hatványozva  a mesterien gabalyított textust. Okos és retteg,
gyorsít és méláz, aktivitása kétségbeesett, esendősége részvétet kelt.  Minden megmozdu-
lása, hangban, gesztusban egyaránt ütős,  idővel szinte felrajzolódik tudatunkban az Anyu-
ka, a Feleség, a barát Barátnője,  vagy éppen a Kismama portréja.  A csengőhangokat zon-
gorán  Dinyés Dániel szolgáltatja, a szinkronitás és az egész produkció ritmusa mintaszerű.
A lúzeri mélypont után,  váratlan fordulattal győzelembe fordul a magánéleti viadal, a tele-
fonos szülés pedig  katartikus magasságokba vezérli  a drámát.  Mert monodráma ez a javá-
ból, felolvasás ide vagy oda, egy totális hangszínpadi remeklést élünk át: magától értetődő,
hogy ennek a darabnak, így, ahogy van, ott a helye a Rádió műsorában és archívumában is.
Ahogy tovább gyarapítja az igen gazdag hazai monodráma-katalógust, kikövetelve méltó he-
lyét Harsányi Attila Rudolf Hess-e, Várnai Szilárd Magam asszonya,  Bíró Kriszta Ibusár-ja és
Scherer Péter Klamm tanár ura mellett.
Szabó Borbála és Göttinger Pál  invenciózus alkotása, a fantasztikus mezőny ellenére, min-
den bizonnyal bekerül a Best of 2010, sőt, a Best of Évtized kiemeltjei közé, akár egy kü-
lön kategóriában, mivel a Törökfürdő-beli előadás  új műfajt is teremtett: hiszen  Látható
Hangjáték!!!

Egy komplett zenekar fogad a  Kozma Lajos  tervezte, kihasználatlan műemlék előterében:
a koncertjeiről is híres HOPPart Társulat ül a miniatűr, olykor lábbal hajtott forgón. Sláge-
rek helyett azonban a  John Kander-musical  igen igényes zenéjét játsszák.  Két jeles ifjú
zeneszerző,  Kákonyi Árpád és Matkó Tamás hangszerelésében minden szereplő egy vagy
több hangszeren is jeleskedik,  nem egyszer vetésforgóban,  egymás között is cserélgetve
azokat.  A két billentyűsön  Radnay Csilla és Friedenthál Zoltán,  hegedűn  Roszik Hella,
csellón és szájfútta melodikán  Bánfalvi Eszter  játszik, a fúvós szekcióban  Kiss Dia  fuvo-
lán,  Polgár Csaba  pedig trombitán és klarinéton működik közre.  Mátyássy Bence basszu-
sozik a legtöbbet, de a dobokon is aktív Herczeg Tamás kezében is szól a betonalap, mind-
két gitáron és a dobszerelésnél is nyomul  Vári-Kovács Péter. ...És ez nem udvariassági fel-
sorolás, hiszen mindannyian közben játszanak, mozognak és énekelnek! A két zenei vezető
bravúrosan oldotta meg, a zsótéri hímnem-nőnem cserék követelte ének-transzpoziciókat,
izgalmas megvilágításba helyezve az ismertebb dalokat is. Lehetetlen elkerülnünk az ujjon-
gó lelkendezést:  a fantasztikus együttes  színészi-zenei-énekesi remekléseit már ismertük,
de hogy minden énekszámban VÉGIG mozognak, táncolnak, az tényleg reveláció! Nem hol-
mi diszkós ugra-bugra,  nem monoton bájolgás:  Horváth Csaba  néptánc,  sztepp és főleg
saját unikális mozgáselemeiből alkotott, elementáris koreográfiáját valósítják meg, magától
értetődő, laza könnyedséggel.
Zsótér Sándor rendezése változatos eszközökkel,  hajszálpontos értelmezéssel mutatja be
a média-manipuláció boszorkánykonyháját,  nagyságrendekkel hatványozva  a szövegkönyv
lehetőségeit. Tökéletes egységet alkotnak a prózai és énekes részek, a szereplők folyama-
tos helycseréi,  a zenekari részvétel és a színészi játék észrevétlenül simul egybe. Minden-
kinek jut szóló és mindenki egyformán veszi ki részét a permanens összmunkában, a tempó
töretlen, a lendület elsöprő intenzitású,  alig ocsúdunk az egyik ámulatból,  máris nyakun-
kon a másik. Tüskés süni-fejdíszek feminizálják a hölgyszerepeket,  hiéna-bunda, tigris-bőr,
párduc-kacagány élénkíti a ruhatárat: alkotói fantáziája  Benedek Mari-t  ismét a chicagói
gengszter-dzsungelbe röpítette.
Noha először zord nyomozóként találkozunk vele,  Bánfalvi Eszter-t végül magyar, így magá-
tól értetődően örök lúzer gyilkosnőként akasztják fel, szerencsésebb a koloratúrában villo-
gó Kiss Diána Magdolna, aki hármas öldökléssel kelti fel a sajtó érdeklődését. Polgár Csaba
fauntestét csak tenyérnyi ruházat borítja,  csűrdöngölős akrobatikán túl, sokszor egyetlen
gesztussal,  egyetlen mondattal is képes figyelmet kelteni.  Fegyőrnői feketében  Herczeg
Tamás  fajsúlyos basszusa ellenpontozza karakterét,  Vári-Kovács Péter  érzékletes mimiká-
val, rendkívüli muzikalitással alakítja a nyámnyila férjet, songját alteregója, másodszor is el-
énekli:  Roszik Hella, félelmetes átéléssel, néhány sorban képes az észrevehetetlen jelen-
téktelenség karakterképét felrajzolni.
Tudjuk, hogy az  Ascher-Novák osztály  minden tagja fantasztikusan képzett, all round szí-
nész,  de amit  Friedenthál Zoltán  briliáns magánszámában művel,  az még ezt figyelembe
véve is fenomenális! Könnyedén kíséri énekét zongorán,  majd felpattan és eszeveszetten
cikázni kezd a hangszerek között, mindegyiket megszólaltatva egy gesztus erejéig, peng a
gitár,  dübög a dob,  brummog a basszus, pittyeg a xilofon és még gátfutói repertoárját is
bemutatja, miközben árnyalt zeneiséggel,  töretlenül dalol tovább! Grandiózus formátumú
killerinájának  méltó párja Roxie Hart szerepében  Mátyássy Bence,  aki a sikerbe szédülő
senki mámorát és bukását  gazdag színészi-énekesi eszköztárral jeleníti meg.  Hangszerétől
egy pillanatra sem válik meg, egyidejűleg zenész-színész-táncos és mímes. Gyönyörű artiku-
lációval és hasonlóan artisztikus énekkel lep meg  Radnay Csilla, a tigrisbőrbe bújt ügyvéd-
manipulátor, átütően szuggesztív játéka aktív gyújtópontja a produkciónak.
Két óra tömény mámor,  Zsótér Sándor-i remeklés,  egy páratlan társulat mennybemenete-
le, új út az alternatív szcénában:  az  Évtized Legjobb Musicalje!!!

Scherer Péter, alias Pepe aztán igazán fajsúlyos egyéniség,  pillepalack-súlyúnak aligha ne-
vezhető, a  Pszichoszínház  többszázadik bemutatójában azonban  érett eszközökkel,  fan-
tasztikus improvizációs készséggel hitelesíti  a hibás énképű plasztikai sebész figuráját. Tö-
kéletes orvosi felkészültséggel diagnosztizálja a bokaficamot, lazán reagál a nézőtéri beszó-
lásokra, még a heveny érdeklődéssel figyelő kiskorúakhoz is van kedves szava. A nagy álmo-
kat dédelgető kozmetikusnő szerepében  Börcsök Enikő  a konkrét megjelenítés lehetősé-
geivel él, jószándékú, optimista, céltudatos, annál hatásosabb kudarcos összeomlása. Mivel
a cselekmény és a dialógusok vázlatosan vannak felskiccelve,  a fő érdem mindenképpen a
színészeké,  de természetesen  alapvető  Bácskai Juli  tevékenysége,  aki az igen sűrű be-
mutatókra mindig talál új és még újabb sztorit, szituációt, konfliktus-helyzetet. Nem hanya-
golható el a közönség viszonyulása,  adott ponton a nézők véleménye szabhatja meg a cse-
lekmény irányát. A Művészetek Völgyében, Taliándörögdön,  a tucatnyi törzstag mellett, a
többség első alkalommal találkozott ezzel  az invenciózus,  hasznos és igen eredeti színházi
formával, mégis a legközvetlenebb módon vett részt az interaktív kidolgozásban.
Az író-rendező narrátor még egy attraktív meglepetéssel szolgált: két szerepben is bizonyí-
totta, hogy szuggesztív konferálása erőteljes színészi gyökerekből táplálkozik. Kórházi főné-
niként rideg fölénnyel válaszolgatott az aggódó rokoni kérdésekre, majd élőszóban is arcpi-
rító ellenszenvességgel gyalázkodott,  néhány perccel később viszont, mint egyszerű lelkű,
megértésre hajlamos felszolgálónő hallgatta a kiábrándult csalódás litániáit. Tétova félrené-
zései, a mechanikus mosogató-gesztusok, az örök alárendeltség bizonytalanságát sugározza,
amely éppen végzetes beszorultsága miatt készteti  érzelmes empátiára.  Bácskai Juli  két
briliáns epizódja a legerősebb társulatban is megállná a helyét és arra ösztönöz, hogy a jö-
vőben, a Pszichoszínház kétszázadik utáni produkcióit is felcsigázott érdeklődéssel várjuk.

Minden második közülünk Nyuszifiú-Nyuszilány volt a kamaszkor csapongó éveiben, a szülői,
társadalmi elvárásoknak vehemens tagadással ellenszegülve.  Kaszás Ágnes,  a pubertás-kor
vörösizzásában legszívesebben legéppisztolyozna mindent és mindenkit,  makacs dacossága,
szikrázó hevülete, játékában fegyelmezett tudatossággal párosul.  Gesztusvilága,  mimikája,
hanghordozása kiélezett, mégis mindig megőrzi gyermeki lényének kedves báját.  A családi
tabló elég lehangoló:   Urbanovits Krisztina  álságos hiéna-mamája a csúcs-domina, a nővé-
ri gonoszságot  Száger Zsuzsanna és Érsek-Obádovics Mercédesz  képviseli. Ennyi nőstény
között szegény Dióssy Gábor Apájának csak az Omega-Hím szerepe jut, - az alternatív szcé-
na Nagy Öregje egyetlen félmondattal képes szituációt teremteni, pékségi eladóként villa-
násnyi, tétova mozdulattal fejezi ki kóbor vágyait.  Férfiúi érdeklődésben egyébként nincs
hiány,  Juhász Kristóf  bágyadt nyelvöltögetéssel próbál ismerkedni,  majd felbukkan a fe-
hérruhás szomszédlányból daliás amorózóvá vedlett, Kugfu-harcos  Elek Ányos, aki nyuszi-
lányunkat a szerelem és a nagyvilági élet titkaiba avatja be. A bűbájosan komédiázó Kaszás
Ági, szemünk láttára,  másodpercek alatt dobja le a bakfiskor bábját és változik tündérien
hódító fiatal lánnyá, igazi dráma azonban sztorijából nem kristályosodik ki.
A pillanatképekből, epizódokból épülő  Saara Turunen-darab, minden hiteles érdekessége
mellett,  nem hordja magában  a konfliktus csíráit sem,  így a katarzishoz sem juthat el. Ér-
dektelenné válik a történet, köznapivá a téma, közhelyessé a megoldás.  A szerkezeti hibá-
kat  Aleksis Meaney  rendezése, frappáns képi fogalmazással, lendületes tempóval ellensú-
lyozza, színészvezetése, koncepciója hatásos előadást hoz létre.  Kiváló a média reklámdik-
tatúrájának megjelenítése, Cicibomba figuráját Érsek-Obádovics Mercédesz páratlan szug-
gesztióval kelti életre, acsarkodó vénlányból váltva a szexbomba szerepébe.
Myllyaho  Káosz-a és Pánik-ja után  újabb produkció élesztgeti  a finn-ugor kapcsolatokat,
várjuk a folytatást! Lappok és szamojédok is jöhetnek...

Dicsőséges korszakát élte még a Katona József Színház,  de még ebben a közegben is nagy
feltűnést keltett a 90-es évek közepén, a Victor Hugo regényből,  Jeles András által írt és
rendezett darab. Olyan lengyeles volt, szinte avangárd,  valami mindent megújító friss leve-
gő...  A közönség értetlenül,  a vezetés érthető féltékenységgel figyelte,  nem érte meg a
15-öt. - És most, újjászülető tűzmadárként szárnyal fel a két éve alapított szombathelyi vég-
várból! A színházi növendék-stúdió, alig másodéves tanulói játsszák: produkciójuk felülüti a
hajdani "profi" társulat előadását.
Mert itt Dea szerepét  Lévai Timea  játssza, vak szemei bádogfénnyel merednek, szánandó
és szerethető,  erőteljes és visszafogott  egyszerre és úgy énekel,  ujjaival torz nevetésre
tágítva ajkait, hogy összeszorul bennünk a lélek. A Kocsmáros  Szabó Róbert Endre  törpe-
ként bukdácsol, nevetségesre elváltoztatott hangon értetlenkedik, a Balogh János-Kristóf
Roland bírópárossal pedig remekel a híres kihallgatási jelenetben is.
Jeles András gondosan kimunkált képekben fogalmaz, a jelenetek szöveg nélkül is érthető-
ek lennének,  a gesztusok, pantomim-elemek  tökéletesen teremtik meg az atmoszférát. A
képváltásokban mindenki részt vesz, szinte koreográfikus mozgással díszletezve át a szürkés-
kék homályban derengő színpadot.  Néhány tárgy elég: pulpitus, zsámoly, ágy, - hatásosak
a mozgó keretekben megjelenő szereplők is. Fantasztikusak a maszkok: az általános bohóc-
fehér mellett a legkülönfélébb grafikus jelek árnyalják a karaktereket.  Homo, a farkasem-
ber, /Nagy Ég! Stohl Andris volt.../,  Dávid-testének acélszürkéjéből csak  Nyulassy Attila  
szeme és vicsorító vörös szája világít, - Ursus púposan vonszolja magát, táskás szemei alatt
borostás pofazacskói dülledeznek.  Poppre Ádám  bravúrosan tagolt dikcióval,  aggastyáni
hangon szólal meg, testi-lelki alakítása  csak felsőfokú jelzőkkel mérhető.  A címszerepben
Takács Dániel  különösre alakított orgánummal és furcsa beszédmóddal jellemez, szuggesz-
tiv jelenléte  végig a középpontban tartja,  főrendi metamorfózisa is abszolút hiteles. Mél-
tán idézi fel  Rajkai Zoltán  felejthetetlen Gwynplaine-jét,  de bízvást állja az összehasonlí-
tást is.  (Ha már az emlékeknél tartunk,  jusson eszünkbe  Söptei Andrea  tündéri jelensé-
ge,  gyönyörűséges énekes narrációja...)   Ezzel együtt,  ebből a csodálatos produkcióból
semmi sem hiányzik, nem a romantikus mese,  hanem a korszerű színház győzedelmeskedik.
Vessük hát vigyázó szemünket a NapNyugat felé: Szombathelyen olyan színház teremtődik,
mely a vérbő komédia, a népszerű vígjáték,  a társadalmi dráma mellett,  a jövőbe mutató
törekvéseknek is helyt ad.

Carmencita Broiboui  hullámosra domborított, krómozott acéllemezei baljós fényeket vet-
nek a színpadra,  kíváncsiságunk azonnal felizzik,  hát még ha sejtenénk, hogy vöröslő tra-
verzekből épített acéloszlopokat rejtenek, melyek mozgékony térelemként, a tragédia vál-
tozatos környezetét adják. Az iszonyatos hevességgel mozgó Tybalt tűnik fel,  Szekrényes
László  alakításában köpcös termetét kompenzálja embertelen agresszióval. Még apjával is
szembeszáll,  a délceg  Fehérvári Péter-rel  csap össze villámgyors mozgáskombinációkban.
Uray Péter  dramatikus koreográfiája lenyűgöző:  minden mozzanatát  soha nem látottnak
véljük, annyira eredetien, újszerűen komponálja meg az egymásnak feszülő indulatokat. A
táncosok? színészek?...: - talán színész-táncosok maximális technikával és százszázalékos át-
léssel, szöveg nélkül is  tökéletesen jelenítik meg a szituációkat.  Csak a nagyszerűen válo-
gatott zene segíti őket, Capulet és neje,  Nagy Eszter  észbontó tangó-variációkkal nyitja
a báli jelenetet, melynek vérforraló közegében virágzik ki a fiatalok szerelme.  Minden pár
a buján artisztikus táncot járja,  Júlia és Romeó,  a gyönyörűségesen visszatartott, tétova
közeledés után,  az első csókban talál egymásra.  Magyarosi Imola  ártatlanul érzéki, szép-
sége költői, mozgása megelevenedett zene.  Romeó,  Nagy Attila  kicsit tanácstalan majd-
nem kamasz,  mimikája legapróbb lelki rezdülését is jelzi,  - ők ketten úgy játszanak, hogy
szinte elfelejtjük,  hogy közben mennyire pokolian nehéz és összetett koreográfiát valósi--
tanak meg. A robbanékony emelések, az összefonódó testek virtuóz alakzatai, a vágy és a
gyengédség míves gesztusai olyan lendületben, hogy felocsúdni sincs idő s máris a halálos
párbajok szemtanúi leszünk.  Dávid Attila Péter  Mercutióként halálba hanyatlik, mereve-
dő testét Romeó úgy emeli az égnek, ahogy barátja az ő szerelembe feszült lábaival tette
néhány órával ezelőtt. A Tybalttal való párbaj az egymásnak csapódó rácsok között ér vé-
get, a vérvörös vasvázak koporsófedélként csattannak össze.  A tetszhalott Júlia kiterítve,
fölötte a Dajka  /Polgár Emília/,  Párisz  /Györgyjakab András/ és a szülők kvartettje ját-
ssza el a gyász Rodin-i szoborcsoportját. Zseniális jelenet! Egyenként és párokba verődve,
összeborulva és görcsösen egymásba kapaszkodva,  elképesztő szuggesztivitással, fájdalom-
ba torzult arccal élik át  a megérthetetlent.  A kripta-képben az állványokon  tetemek he-
vernek zöldes homályban,  megelevenednek,  átadva helyüket  a haldokló szerelmeseknek.
Összezárnak a mozgó fémfalak és elénk sorjázik az a Kilenc Ember, aki a dráma és a poézis,
a színjátszás és a mozgásművészet ritka csodájával ajándékozott meg.
Mikor láthatjuk Őket a Tánc és a Színház Fesztivál-ünnepein?

Évekig alig alakulnak ki új játszóhelyek, elég baj! - de az talán még nagyobb, hogy ha végre
létesül egy új, elkezdődik a tervezés, szervezés, beindul a program: azt néhány hónapra rá
egyetlen tollvonással megszüntetik!!!  Őrület!  Botrány!!  Szégyen!!!  Az AKKU sorsa ez volt,
 - sovány vigasz, hogy most egy akkoriban elkezdett munka előadássá érett.
Dömötör András gátlások nélkül nyúl  az Ember Tragédiájához,  nem játszatja egyfolytában
végig, a szállóigévé jegecesedett sorokat egy füst alatt mondják el az Ádám-ok, mert abból
három is van. Klem Viktor és Dankó István agyafúrtan próbálkozik ama veszélyes alma meg-
szerzésével, a mosolygós, szelídszavú Lucifer,  Barabás Richárd gyengéd trükkökkel kísérle-
tezik,  Hegedűs D. Géza Ádámja a bölcs megfontoltságot képviseli. A szellemes játék leköti
a figyelmet, de mélyebb rétegeket nemigen érint.  Hiányolunk egy igazi Évát, de örülünk a
férfinem jóízű hozzáállásának, mely azonban rituális öngyilkolászásba torkollik. A szerencsé-
re sikertelen kísérletek végpontján,  a legidősebb Ádám  csapzott fejjel hagyja ott a vízha-
lálra alkalmatlannak bizonyult akváriumot, mindenki bevonul egy mennyeien fehér sátorba,
melyben fantasztikus humorú jelenet kezdődik.  A rendező kézikamerával közvetíti a tragé-
dia első színét,  mi a csukott sátor falára vetítve élvezhetjük.  Az Úr, akinek kulcsszerepé-
ben  Hegedűs D. Géza  a színjátszás magasiskoláját mutatja be,  ironikus hangvétellel kom-
mentálja a teremtés eseményeit, az angyali kar hozsannázik, Lucifer fanyalog: fetrengünk
az egészséges röhögéstől...  Ezért a tíz percért érdemes volt megcsinálni  ezt a merészen
eredeti produkciót,  talán még továbbfejleszteni  sem ártana.  A több irányból  toborzott
együttes nagy hévvel komédiázott,  Dömötör András  pedig bebizonyította, hogy nincs az
a klasszikus Szent Tehén, amelyhez ne lehetne profán kedvvel hozzányúlni.

Baljós expozíció! - Csuklyás angyalok, valami furcsán fura képkeretben aláhulló gyermekbá-
bok, Bach és amitől legjobban irtózunk, (jézusom!): szienkiewiczi megváltó-mítosz... De né-
hány dermesztő perc után,  játszani kezd a Kasimir-ből tovább fejlesztett, ezerarcú keret,
fürge váltásokkal változik  kollégiumi hálószobává, terített asztallá,  telefonfülke lesz avagy
vízibicikli.  Megismerkedünk a WC-ben cigiző tanulókkal, akik karcosan életszagú, szellemes
beszólásokkal örvendeztetnek meg.  Szanitter Dávid a luciferi örök kétkedő, a mindent ki-
figurázó Deda-ként kamaszosan vehemens, elementáris humorral remekel, barátját, Pétert,
a depressziós hallgatagot Mészáros Tamás hitelesen kelti életre. Azt eddig is tudtuk, hogy
a Kolibri bábszínészei játékban, beszédben is milyen kiválóak, most fordult a kocka: három
prózai színész animálja bábokat, míg a többiek, felnőtt-szerepek eljátszása mellett, a kiegé-
szítő bábmozgatást is végzik.  Példás összmunka, igazi együttes-bravúr!  A vízibiciklizés után
a stégen üldögélés összehozza  a gimnazista párt,  Háy János  a titkos kamaszgondolatokat
kihangosítva,  az egymást kereső kezek  tétovázó közeledésével  az első szerelem poézisét
teremti meg.  Itt már a Máté Passió is helyére kerül,  a lélekbe markoló mezzo-ária motívu-
ma, szüntelen megújuló formában, végig is kíséri a történetet. Külön értékelést kíván a bá-
bok arca:  a született rosszcsont  húsos realitása  és a hyperérzékeny fiú  gyógyíthatatlan
sebzettsége.  Bagossy László  azonban nemcsak ezzel tűnik ki,  rendezése értelmezésben,
szerkesztésben, ritmusban is hibátlan, a térváltások, a képkeret szüntelen metamorfózisai-
val, bámulatos innovációk,  a töretlen ritmus is mintaszerű.  A szülők,  tanárok bemutatása
is találó, legemlékezetesebb az extrém észjárású matektanár  Németh Tibor, aki egy hatá-
sos zenei betétben, mint play-back dobvirtuóz is nagyot alakít.  Közben a cselekmény óva-
tos sunyisággal halad a tragikus végkifejlet felé, a szörnyű tett motivációit utólag nem egé-
szen értjük, de a színpadi élmény bűvöletében elfogadjuk a lehetséges magyarázatokat. A
retardált kamasz Péter paranoiásan féltékeny,  tanárra, barátra,  de a lány apjára, bátyjá-
ra is, nyomasztja a családi szeretetlenség és az iskola, a kollégium légköre, ráadásul barát-
ja a felnőttlét kilátástalanságát jövendöli és hagymázos keresztrefeszítési rémképekkel tö-
mi a fejét. Hiába győzködi  a darabban  egyetlen normális lénynek tekinthető Zsófi, hiába
rajzolja meg a szerelmes lányt  Megyes Melinda az érzelmek skáláján szuggesztíven játszva,
az egyre zavarodottabb lelkületet  már semmi sem  tarthatja vissza.  A képkeret szeszélye-
sen variózó távolodása jelzi  a teljes kétségbeesést,  a szerelmesek lábai, melyek a csókje-
lenetek végén tündérien billegő sarokemelésekbe animálódtak,  most végzetes lépcsőkön
haladnak felfelé, részvétlen angyalok lebegő közegében.
Istenkísértő vállalkozás, vizuális remeklés,  melynek vakmerősége elnyeri jutalmát: a célkö-
zönség gimnazisták  visszafojtott lélegzettel élték át,  csakúgy, mint a bámulatba dermedt
vájtszeműek.

Winnie monológja egy színésznőnek maratoni erőpróba, de  Horváth Csaba rendezésében
három szereplőnek is  embert próbáló feladat.  Felváltva bújni ki  a színpadba vájt lyukból,
a hosszú gunnyasztást követően, gesztusban, minimál-mozgásban teljes intenzitással játsza-
ni, nem semmi!  A szőke paróka és az azonos testalkat vizuálisan egybegyúrja őket,  mégis,
kardinális különbség mutatkozik a figurák között, a szerep többféle megközelítését jelezve.
Sipos Vera monoton recitálása az idő elviselhetetlen egyhangúságát fejezi ki,  Simkó Kati
motorikus kapkodása a tárgyakba való veszett kapaszkodást,  Földeáki Nóri az összes elem
szintézisét mutatja fel a hiszteroid hangvétel és a beszorított mozgások közegében. Minta-
szerű a háttérzene használata:  több alkalommal a gesztusok szinkronban vannak vele, míg
általában a cselekményt tagolja, a szituációt mélyíti el.  Willie hatalmas úszógumi alatt fek-
ve alszik, feltápászkodva négyzetméternyi újságot olvas, melyet  Milorad Krstic jellegzetes
rajzai illusztrálnak. Közben egyaránt csodálhatjuk a szintén általa dekorált tengerparti hát-
teret és a nejével némán ellenkező  Andrássy Máté  hátizmainak bravúros játékát... A vég-
telen monológ értelmezésében  Horváth Csaba a legparányibb részletet is kimunkálja,  így
a szóömleny változatos képi környezetben, permanensen feszült tempójú a végkifejletig.
A férfi és a nő közötti távolság fényévnyinek tűnik,  legfeljebb a röpülő vörös ernyő képes
egy pillanatra áthidalni, de Eros, "az egymást kereső lények  univerzumokat összekötő von-
zalomhálója" még ebben az érzelmi sivatagban is megjelenik,  Willie feláll és botladozva kö-
zelít reménykedő grimaszba torzuló párja felé.  Bénanász a homokon: a véglények párzása,
a mechanikus mozgás-szilánkok és a félelmetesen fokozódó zene révén, elementáris erejű
danse macabre-ban tetőzik.  Földeáki Nóri  mimikájának torzult vonaglása az arcjáték ma-
gasiskolája,  Andrássy Máté  groteszk vitustánca,  a szaggatott mozdulatok örvénylő őrüle-
tével, lenyűgöző csúcspontja a statikusságból eszelős dinamikába robbanó produkciónak.

Labdaművészek és a korszerű színjátszás virtuózai egyszerre:  Vladimir és Estragon szerepé-
ben  Kádas József és Krisztik Csaba új fejezetet nyit a klasszikus Beckett-mű hazai előadá-
sainak történetében, szűk emberöltővel  a legendás kaposvári Ascher-rendezés után, az új
század  megváltozott színpadi elvárásainak megfelelően,  az érzelmi,  értelmi és a fizikai asz-
pektus szintézisét alkotva meg.  Horváth Csaba  a félelmetes gazdagságú textus  aprólékos
kidolgozásával tesz eleget a dráma gondolati kibontásának, a folyamatos mozgás, a párhuza-
mos sportakciók koreográfiája viszont extrém környezetbe helyez minden mondatot. Ellen-
pontoz, avagy kiemel, háttérbe szorít,  vagy hosszabb közjátékokkal éppen az elhangzottak
befogadását segíti. Amennyire végtelenül sokrétű a becketti szöveg, olyan változatos és ál-
landó meglepetéseivel fokozottan izgalmas, a két szereplő szinkron teremfutball-bemutató-
ja.  Pattog  a labda és sisteregnek a szavak,  csattan  a poén és döngenek a falak...  Kádas
József, mint FeHér Bohóc a racionálisabb megfontoltságot képviseli,  gránitba ágyazott jel-
leme szilárdan tart ellent Estragon-Gigi Vörös Bohóc-i csavarjainak. Többször is védőn ölbe
kapja,  (miközben a pajkos futball-gömb  éppen oda röpül, ahová szánják...!),  okoskodásai-
val próbálja fékezni  szélsőséges kitöréseit.  Mármint ha lehet: - Krisztik Csaba  ugyan pél-
dásan fegyelmezett maximalizmussal bánik elementáris tehetségével,  de még kordában tar-
tott energiái is átütik a gondolati szféra szintjeit,  színpadi létezése egyenesen úton hatol
tudatalattink mélyrétegeibe.  Gigije a mást kereső, mindenre rákérdező, ösztönösen sóvár-
gó, reszketve menekülő örök gyermek, aki legszívesebben a Földgömbbel labdázna  a csilla-
gos ég alatt.  Andrássy Máté  Pozzo erőteljes figurájával gyarapította  elképesztő karakter-
repertoárját,  Blaskó Borbála  jótündéri betipegései és méretes szabadrúgásai bizonyítják
az elévültnek hitt spicc-technika napi fontosságát.
Az előző Beckett-darab hatásától kábultan rájöttünk, hogy dicsérő szavaink nagyszótára ki-
merült. Úgy döntöttünk, nem ismételgetjük a hozsannázó jelzőket, összeszorított fogakkal
kényszerítjük magunkat, a megjegyzések nélküli, tárgyilagos stílusra. "Tárgyilagos"?!?  - Két-
szeres knock out után ez eléggé illuzórikus,  de megpróbáltuk...  Ahogy megpróbáltuk ma-
gunkba szívni  a csodálatos darab és a  Forte Társulat  Horváth Csaba által rendezett kon-
geniális előadásának  minél több momentumát.  Nem sikerülhetett:  ezt a produkciót még
nagyon sokszor kell megnézni!                                                                            2009

Tíz szék a színpadon, Egek!!!  - egy újabb ülős-dumás Schimmelpfennig-utánérzés, amely az
Arab éjszaka kivételével  böszme bukásokhoz vezetett?  Szerencsére,  hála  a kiváló drama-
turgiai érzékkel /is/ megáldott Göttinger Pál-nak, aki a több felvonásos Arden-darabot me-
rész húzásokkal, mesteri sűrítéssel egy órásra koncentrálta,  alkalmazkodva a játéktér adta
lehetőségekhez. A színészek átélten játsszák szerepüket, gesztusaik, megmozdulásaik ritka-
ságuknál fogva fokozott intenzitással hatnak.  egy vetkőzés, egy elvörösödő arc, egy fenye-
gető nézés  hatványozott erővel bír  a szobányi színpadon.  Suttognak,  kiabálnak,  egymás
szavába vágnak,  észrevétlen ritmusváltásokkal tartják folyamatos feszültségben  a töretlen
iramú játékot. Hatósági közegként Fábián Gábor és Szabó Zoltán híven teljesíti kötelessé-
gét,  Hay Anna szűkre szabott szerepében is intenzív drámaiságú,  Jankovics Péter, kama-
szos hevületű, de nem túl vagány. Gyors alakváltásokkal hozta két figuráját  Székely Rozi,
különösen  a trükkös útszéli hitványka  fanyar hangvétele dicséretes.  Terhes Sándor  sú-
lyos egyénisége jól érvényesül a családi klán alfa-hímjeként,  Tóth Simon Ferenc  még ve-
szett kitöréseiben is példaképe a színészi tudatosság kontrollálta arányérzéknek. Ami szin-
tén a rendező kiváló színészvezetésének érdeme: annyi szélsőségesen eltúlzott extremitás
után,  Koblicska Lőte  játékban, hangban, ruhában,  de még frizurában is nagyszerűen ki-
munkált karakterszerepben remekel.  Hatalmas termetbe szorult  kisszerű lélek,  a dörgő
hang álcája mögött szorongó bizonytalanság:  Molnár Gusztáv  immár vitathatatlanul bizo-
nyítja kiemelkedő tehetségét. - Végre hősködhet egy váratlan félrelépés közegében, har-
sány hahotája  a kéj csúcspontjának hörgésébe csap át... fantasztikus!  De semmivel sem
kevesebb Nagy Rachel kacagásának metsző élessége! Az előadás tetőpontját képező jele-
netben, a sugárzó szépségű  Téby Zita alakítja az erősen középkorú, sors tépázta kéjnőt,
mimikájával, hanghordozásával hitelesen ábrázolva egy tőle alkatilag távol eső figurát, - ka-
rizmatikus színpadi jelenlétével és az átélés vibráló intenzitásával múlhatatlanul emlékeze-
tessé téve azt.
A társulat több tagjára már régebben felfigyeltünk, de a  Szputnyik közösség, mint társu-
lat, most mutatta meg először,  hogy megfelelő irányítással, milyen óriási lehetőségek rej-
lenek benne.

Rögvest  egy házastársi szakítás viharába kerülünk,  Száger Zsuzsanna  és  Kövesdi László,
a szokott sablonok nélkül, erőteljes jelenléttel teszi érdekessé az ismert jelenséget. Meg-
ismerkedünk a leendő Bernát doktorral, aki  Urbanovits Krisztina tonnányi anyai elnyomá-
sát nyögi,  miközben fény derül  a reményteli ismerkedés és a doktorrá avatás utáni kicsa-
pongás részleteire is.  A darabot  Bánki Gergő  írta,  a dalszövegeket  meg a  KV Társulat
sikeres házi szerzőjének számító  Juhász Kristóf.  Visszatérő képekben tűnik elő a hősünk
gyerekkora, leginkább a pubertás előtti szexuális érdeklődést érintve. Gáborunk suttyom-
ban végletesen pornográf fogalmazványban éli ki, egyelőre szókimondásban megnyilvánuló
túlfeszített libidóját.  A későbbiekben ez gyalázatos pedofiliába taszítja, melynek kínzó he-
vességét csak kis mértékben csillapítja  a rásegítő maszturbáció: - a gyomorforgató szituá-
ciókat  Kövesdi László  páratlan játékintelligenciája, szuggesztív hitelessége teszi izgalma-
san elfogadhatóvá. Biztonsági őrként az eddig ismeretlen  Domokos László domborít öblös
orgánumával, amelyet kiválóan kezel az ironikus esküvő papjaként,  de a ritka biztonsággal
abszolvált éneklésekben is.  Mert a történéseket zongora-hangok kísérik,  dal-betétek ta-
golják, melyekben a négy aktor irigyelt muzikalitással,  gyönyörűséges hangzatokban nyújt
extra élményt. Egyszer még swinges revütánccal is megtoldják, jólesően lazítva fel az átélt
szörnyűségek traumáját.  A java azonban még hátravan:  doktorunk  Gyógyító Testvérként
szektát grundol,  nemsokára azonban váratlan konkurenciája bukkan fel:  a vidék egészsé-
ges, magyar szellemét képviselő,  Domokos László által elsöprő elánnal játszott  trónköve-
telő. aki az egész közösséget a jövedelmezőbb pártvonalra csábítja át.
Baksa Imre rendezése, a legkisebb momentumot is gondosan kidolgozva, feszes ritmusban
pergeti az előadást,  korrekt színészvezetéssel homogén egységgé kovácsolta a társulatot,
amely, két éven belül,  immár ötödször tudott ismeretlen darabot bemutatni, az élményt-
adó frissesség legmagasabb szintjén. Három "saját" darab, két felolvasó-színház: ez igen! -
és akkor, a csak bennfentesek által ismert,  Gombagyökér című  "felolvasó-bábszínház"-at
még nem is említettük...

A Kis csukákat élvezettel olvastuk, de a Sportregény annyira töménynek bizonyult, hogy
bámulatos gondolati-nyelvi gazdagsága ellenére  nem jutottunk a végére.  Joyce,  Mann
vagy Musil Tulajdonságok nélküli emberé-nek lenyűgöző sokrétűségéhez képest is nehe-
zen teljesíthető penzumot jelentett. Ehhez hasonló szöveget kellett volna, szinkronban,
rövidítések nélkül olvasni a Rohoncz Thália színházi, tavaly őszi előadásán. A müncheniek
vendégjátéka egész nézőművészeti létezésünk  legsötétebb pontját jelentette. Jobbnál-
jobb színészek, nálunk elképzelhetetlen, fantasztikusan pregnáns dikcióval, szituáció és
játék nélkül a színpadon, míg a szöveget képernyőn próbáljuk olvasni, - olyan csodálatos
és tömény textust, melynek minden mondata, a legelmélyültebb hozzáállás esetén is leg-
alább háromszori nekifutást igényel, - ez a lehetetlenség a teljes csőd védhetetlen unal-
mába taglózta  a hiába igyekvő közönséget. "Elolvasó-színház?!?", hát ez így nem megy, ta-
lán "felolvasó"-ba jobban sikerülne, - vetődött fel sokakban a gondolat.
És íme:  Polgár Csaba ritka érzékenységgel olvasta el a darabot, higgadt elemzéssel derí-
tette fel annak  minden értékét és erős dramaturgiai munkával formálta, egyszeri hallás-
sal is  könnyen befogadható élménnyé.  Zenével,  háttérzajjal,  élő énekléssel tagolta a
cselekményt, lehetőséget adva  a szükséges apró ellazulásokra,  melyek nélkül a kápráza-
tosan sokszínű, utalásokban, szójátékokban tobzódó, súlyos nyelvezet nem juthatott vol-
na el a nézőhöz. Így is jó, ha a harmadát értettük, de az már elég volt a bámuló csodálat
kivívásához. Színészválasztása is találó:  Takács Nóra Diána és Lukáts Andor az elit tagjai-
ként és Hirnöki mivoltukban egyaránt képesek karaktert formálni,  Pogány Judit grófnő-
je az embertelen aljasság  abszolút zéruspontja,  Máthé Zsolt  játékosan cinikus,  találó
humorral élesíti  a történések  rettenetét.  A stílust legjobban  Somody Kálmán  találja
telibe:  mondatai pörölycsapások,  szavai csattanó kegyelemlövések,  tökéletes ritmusú,
tévedhetetlen lejtésű deklamációban.  A fantasztikus hatású ellenpontot  Radnay Csilla
simogató muzikalitású, swinges éneklése képezi,  pillanatnyi enyhet adva a szörnyűségek
elviselhetetlen évadán.
Polgár Csaba sokkal többet tett a darab felolvasó-színházi megvalósításánál: megnyitotta
az utat Jelinek elfogadásához,  mert ez az este felkeltette a vágyat,  hogy olvassuk, újra
olvassuk a nem könnyen befogadható, valóban nagy írót.

Az író-rendező  Kiss Márton friss hangvételű  Pilonon-ját a nemrég végzett színiegyetemis-
csapat mostanság is nagy sikerrel játssza, Várnai Szilárd  pedig a  Magam asszonya vagyok
monodrámával Nagybetűkkel írta be magát  a magyar színháztörténetbe. A két növekvő ifjú
csillag vakító fényű együttállásának  lehetünk tanúi  a hírhedt iwiw-spamtől kölcsönzött cí-
mű  Stúdió K produkcióban, amelyben egyenrangú teljesítménnyel vesz részt, a számunkra
eddig ismeretlen  Pomlényi Attila is.
Menedzser-stressz, depresszió,  termék-reklám, csúcs-manipuláció:  alaposan megcsócsált
témák, a kiszolgáltatottságba taszított célközönség és az abba taszító  projekt-építő kiszol-
gáltatott őrülete azonban drámaibb megvilágításba helyezi őket. Szinte követhetetlenek a
fordulatok,  a groteszk és az abszurd ábrázolásmód eszközeit avatottan használó író-rende-
ző a külső és belső történések, váratlan asszociációk, merész párhuzamok olyan forgatagá-
ba vezérel minket, hogy igen hamar lemondunk az oksági-gondolati reflexiókról, inkább ér-
vényesülni hagyjuk az elképesztő színészi játék lenyűgöző hatását.
Várnai Szilárd-nak  teljesen mindegy,  hogy milyen személyt, lelkiállapotot is kell megjele-
nítenie:  eszköztára hihetetlen gazdagságú,  de mindig következetes átgondoltsággal bánik
vele,  minden túlzást elkerül,  mindig hatásos megoldást választ,  még a legszélsőségesebb
váltásoknál is. Keményen férfias, ha kell, motyogva selypeg, ha az önbizalmát vesztett főfe-
jest mutatja be, görcsös és hisztérikus, alávaló és szánalomra méltó,  az emberi természet
teljes genomját tárja elénk fantasztikus alakításában.  - És táncol és énekel és él és őrjít:
magától értetődően dupláz rá, ismételhetetlennek tűnt előző produkciójára.
Tenorszólamának méltó ellenpontja  Pomlényi Attila, falzettben kontrázó figurája.  Néma
és alkalmazkodó,  fondor és fonák,  összeszorított szája  az elfojtás titkolt szégyenét rejti.
Bírja a zseniális partner letaglózó iramát, nem adja fel az egyéniségét,  energikus ellentar-
tása az utolsó mondatig egyenrangú helytállás. A rendezés pregnáns fényváltásokkal, zené-
vel tagolja az örvénylő folyamatot, magasan indít, mégis végig tartani, sőt, fokozni képes a
tempót.
Valószínűleg a szövegkönyvet kellene elolvasni,  hogy a darab  teljességgel  áttekinthetővé
váljon, - megkíséreljük majdand,  de addig azért meg is nézzük  még egyszer és még ki tud-
ja hányszor,  Kiss Márton és Várnai Szilárd  egyedülálló remeklését, hasonló sorsra jut így,
mint a mai napig futó, Charlotte von Mahlsdorf-ról szóló legendás előadás...

Kívülről fújtuk az összes  Faludy-Villont,  nem ismerhettük igazi verseit,  később sem pótol-
tuk ezt a hiányt. A KOMA ifjú szÍnészeinek négyfogásos vers-lakomája meggyőzően bizonyít-
ja: ott a helye a nagy magyar költők között.
Egyetlen szerelemként úgy féltucat nő is belefőtt a nyitófogás Leves-ébe, Lőrincz Sándor
mindegyikőjükhöz talál adekvát hangnemet és megfelelő öltözéket.  Burns John Anderson-
ját több szerelmespár is megszólaltatja,  a Fülledt éjszaka után  Kroó Balázs csábít más al-
ternatíva felé, elegáns ágyőt intve az "ovális női kagylócskák"-nak. Az Előétel-sort  Jelinek
Erzsébet tetőzi,  aki hagymát hámoz, majd ropogtat,  egyszerre illusztrálva a császári légy-
ott és a Faludy-vers drámai rétegezettségét. Elérkezünk a Főétel-hez,  Lass Bea, a kandal-
lópárkány magányában, egész kis minidrámát formáz  a szép fegyvermesterné híres balladá-
jából,  a katartikus csúcspontot pedig,  Polgár Péter  grandiózus előadásában az  " Óda a
magyar nyelvhez" jelenti. Erre a végtelen gazdagságú, bámulatosan szuggesztív költemény-
re kellene a sokszor unalmas  magyar nyelvtan tanítását építeni!  Mindjárt izgalmassá válna
a büszke főnevek,  kecses igekötők és veszettül csimpaszkodó ragok birodalma...  Lőrincz
Sándor avatott gitár-kísérettel,  szépen énekli el a  Kínrímek-et,  az estet nyitó négyféle
Négysoros után,  Jaskó Bálint  most az  1940  halálközeliségét érzékelteti átütő erővel.
A Széljegyzetek-et performansszá fokozva,  Guary Szandra  fóliacellába zárja magát a szo-
basarokban,  a verssorokat papír nélkül kalligrafálja  a nejlon-falra,  végül lyukat tép rajta
és hatalmas sóhajjal szívja be a résnyi szabadság levegőjét.  A keserű Desszert-ben elsirat-
juk a  "más évjárat, más nemzet" szerelmeit,  Buday Zsófi  pregnáns deklamációját hallgat-
juk a  Delfinek-ben, majd örömmel elfogadjuk a teljes társulat kérését:  "Tanuld meg ezt
a versemet!"  El is kezdhetjük azonnal: a tüneményes ifjak fogpiszkálóval pogácsákra szúrt,
kétsoros Faludy-idézetek íny- és elme-csiklandó katonáival kedveskednek.
De ez csak bevezetője  a barátságos vendéglátásnak,  amely káprázatos szendvics- és sajt-
tálakkal tetézi a szellemi gyönyöröket. Megnyugtató, hogy a szépreményű színészek, a fé-
nyes karrier mosoly-szüneteiben, ha kell, a vendéglátóiparban ugyanúgy helytállnak majd,
mint a világot jelentő deszkákon.

Döngő acéllemez a padló, vaskos plexiszékek, Tóth József díszletében a cellát spotlámpák
fényrácsa határolja. Itt kerül össze egy órára a verekedés után előállított lengyel vendég-
munkás és a kölyök-náci.  Feszült kíváncsisággal lessük párbeszédüket: - értjük a komcsivá
vedlett öreg kripto-nyilasokat,  a felvételi nélkül bekerült, feleslegesen képzett ifjú törté-
nelemtanárokat,  a középkorú Fideszből  jobbra szorult karrieristákat,  de hogy mitől válik
nácivá egy 17 éves kamasz, hát az bizony rejtély...
Tudjuk, hogy azonnal egymásnak ugranak,  tudjuk, hogy a rendőr közbelép, az első megle-
petés az, amikor a siheder tátott szájjal hallgatja  a szovjet nómenklatúra luxus-Csajkáinak
felújításából élő autószerelők történetét, a vörös bőr-ülések, a fekete lakk dicshimnuszát.
Mészáros Tamás politikai korrektségre szocializált egyenruhása akkurátusan bilincsel, min-
denkihez van  egy kedves és egy keménykedő  szava,  talán a már régebbről ismert  német
fiúhoz húz, de az "idegen"-t is tüntetően "Kovalik Úr"-nak szólítja. A nyakigláb Hitlerjugend
félelmek és kételyek között  őrlődik,  reá leselkedik  a nagyobb veszély,  Ruszina Szabolcs
pontosan érzékelteti  belső bizonytalanságából sarjadó tétova agresszivitását.  Érett érzel-
messég, dacos ellenállás jellemzi  Szanitter Dávid  lengyelét,  alakításának tere és mélysé-
ge van, külön elismerés jár  a tört németség bravúros megalkotásáért.  Tóth József rende-
zése töretlen tempóval vezet a végkifejletig:  szembesülhetünk azzal, hogy a már-már meg-
értő szánakozásunkat kiváltó, Martens-bakancsos legényke még csak félig náci,  de a jövő-
ben aztán életveszélyesen azzá válik.
Pedig milyen jól elcsevegtek közös filmélményeikről, még a rend zord őre is beszállt külön-
véleményével:  végső fokon egyszerű, kedves fiatalemberek! A híres tömegpszichológiai kí-
sérletben a résztvevők  felváltva voltak  rabok és börtönőrök és másodperceken belül ved-
lettek át a lehetőségeknek megfelelően,  - a nagyszerű előadás  a tapsrendben villant egy
hasonlót: ingüket, zubbonyaikat cserélgetve, három variációban hajol meg  a fantasztikus
triumvirátus, hiszen bárki lehet idegen, bárki lehet rendőr és majd' mindenki náci is...
A Bárka Hamletjében értelmetlen truvájkodás volt a sorsolásos szerepcsere, de itt igazán
beleférne! Vetésforgóban, esténként váltogatva kellene játszani!  Katonai kellék biztosan
akad, - sajnos, van kitől kölcsön kérni...

Pest városában a vonulgatós színház 1978-ban kezdődött, amikor Mnoushkine Kartácsgyárá-
nak hatalmas csarnoka helyett, a Lőrincz pap-téri szűkös szobákban követtük Woyzeck tör-
ténetét. Az elsőgenerációs Stúdió K után, most a negyedik évtized-járat színházában kuco-
roghatunk sámlikon, párnákon ülve, alkalmasint álldigálva követjük egy kevésbé drámai cse-
lekmény menetét.  Mert annyira szánalmas a történelmi "nagyság"-ok pitiáner acsarkodása,
annyira semmitmondó jellem/telenség/rajzuk, nincs valós cselekmény,  ahogy ez anno a ki-
váló színészeket felvonultató Andrzej Wajda filmváltozatából is kiderült. Ezt a darabot csak
tömény iróniával,  Übü-i blődliként érdemes előadni,  - enélkül meg kell elégednünk a ren-
dezői munka értékelésével, amely a forradalmi szappanoperát  lendületes kreativitással állí-
totta színpadra. Bizony, a lánglelkű kávéfőzés, avagy a kurblis telefon használata nem túlsá-
gosan újszerű,  de üdítő ötlet  a /leendő// koporsó, mint ágy és pártiroda, meg a siralom-
házi fogmosás. Ami igazán invenciózus, az a változékony térhasználat, a konvent dobogóján
felváltva ülünk a képviselőkkel,  az öltöző nem csak a színészek börtöne,  a büfében figyel-
hetjük a frakciók kisstílű manipulációit. Az sem utolsó, hogy követve a kínai császári eunu-
chok példáját, akik lemetszett szerveiket  csinos szelencékben hordozzák kezeikben, a le-
nyakazott Danton a koponyáját tartja az ölében, amely fej később meg is szólal...
Figurálisan telitalálat  Menszátor Héresz Attila Dantonja,  Kuna Károly Robespierre-je, de
még  Géczi Zoltán  is,  mint Saint Just.  Természetesen hálásabb szerep a  Torkos Zsorzs,
mint a keszeg prókátor,  de utóbbiból hiányoltuk az éles agresszivitás,  a lenini kegyetlen-
ség színeit is. A derekasan helytálló együttesből most  Rusznák Adrienn  nyílt hitványságú
felesége és  Vékes Csaba fürge köpönyegforgatója emelkedik ki, /csak azt a Marseillese-t,
csak azt tudnánk feledni.../  Kedvesebb élmény a "Je ne regrette rien"-t hallgatni a halál-
ra ítéltek karától, felesleges akusztikai mutatvány viszont Danton végső hangszálgyulladása.
Meglepő, hogy mindezek ellenére, három órán keresztül izgatottan figyeljük a mindennap-
jainkból ismerős népbutító retorikát, karrierista helyezkedést,  karaktergyilkosságot, ame-
lyet akkoriban  valódi quillotine-nal abszolváltak.  Koltai M.Gábor  jó tempóérzékkel fogta
össze a tengernyi szöveget,   számos vidéki sikere után, fővárosunkban is bizonyította szín-
házcsináló erényeit, - biztos, hogy legközelebbi darabválasztása szerencsésebb lészen.

Néhány év óta,  egyre-másra fantasztikus osztályok végeznek  a budapesti Színművészetin,
óriási öröm,  hogy Kaposváron is  termőre fordult a több,  mint fél évtizedes színészképző
munka. A most III.-os, Mohácsi János-osztály delejes lendületű, viharos tehetségű csapat!
Anger Zsolt merészen gondolt egy nagyot:  a négy Csehov-alapmű  kulcsjeleneteiből vará-
zsolt, átgondolt szerkezetben felépülő kollázst.  A motívumok, a szituációk könnyedén jár-
nak át egyik darabból a másikba, hasonulnak, avagy ellenpontozzák egymást, kiegészülnek,
vagy teljesen újszerű megvilágításba kerülnek. Végre gátlástalanul lehet,  az általában tár-
salgási szentimentivel játszott Csehovon: igen! - harsányan röhögni! Hiszen ezek a konflik-
tusok ismerősek, lényegében semmi sem változott száz év alatt,  magunkat látjuk a színpa-
don vergődni és ez bizony, ebben az előadásban,  Anton Pavlovics szavaival élve:  "hallatla-
nul mulatságos"...
Nincs nagyobb bűn a stáb-névsornál! Úgy kell összevadászni a szereplők neveit, igaz, hogy
füves vetésforgóban váltogatják a figurákat,  jut is mindenkinek  kicsi és nagy jelenet, fél-
mondat és monológ, de korántsem Mao-egyenruhás osztag ágál a színen, hanem felnövek-
vő egyéniségek, akiknek legnagyobb kincsük  a könnyen beazonosítható név!  Megpróbál-
tuk: minden tévedésért a színházi ál-egyenlősdi a felelős...
Indulásnak az ifjú titánok elcsépelt falvédő-szövege a Sirályból, harsogó avantgard helyett,
Formán Bálint-tal  az átgondolt elképzelés árnyalataiban szólal meg,  a gyönyörűen dekla-
máló Woland mágus:  Porogi Ádám, Versinyinként nemcsak a három nővér pulzusát pörge-
ti életveszélyesen fel,  Kárpáti Pál  "nőm szeret engem"-Kuliginja és hisztériázó professzo-
ra egyformán erőteljes  karikírozó képességet bizonyít.  Rezzenéstelen, gránitba faragott
arccal  Lábodi Ádám teszi jelentőssé  az újsághirdetések egy-egy frázisát feldobó doktor
szerepét,  Tuzenbach-jának  szófukar merevsége  megelőlegezi az értelmetlen halált. A fi-
guratíve szuggesztív  Juhász István  pózban, gesztusban ellenállhatatlan,  de már az nyitó-
képben megmutatja, a Ványa bácsival való  nagy összecsapásban  kiteljesedő játékerejét.
Lovas Rozi természetessége, energikus jelenléte, a kemény következetesség, a női helyt-
állás példaképévé nemesíti Olga alakját,  Páll Mónika a hajzuhatagos csábtánc mellett, fe-
lejthetetlen szépséggel sugározza a  "boldog vagyok!" ritka optimizmusát.  Az eredendően
halk szavú  Molnár Zsolt, a legmélyebb átélés mélységeiből táplálja lopahini nagymonológ-
jának mesteri fokozását, egyetlen gigászi kitörésbe sűrítve az érzelmi szélsőségeket.  Béli
Ádám az alkatához illő papucsférj Andrej szerepében is nagyot alakít, de kivételes képes-
ségeit a Szonja-Asztrov jelenetben mutatja meg. Egy szál fecskében,  a leplezetlenség to-
tális hendikepjében játssza el, abszolút hitelességgel a fennkölten gondolkodó, eszményi
férfi-ideált, aki csak vodkamámorban képes pillanatnyi kapcsolatteremtésre. Szerelmi véle-
kedéseinek paródiáját  többször is átélhetjük,  férfi-férfi felállás után  nő a nővel változat-
ban, majd rappelő  pantomim-groteszkben is.  A dramaturgia és a rendezés szülte kápráza-
tos forgatag kifogyhatatlan ötletességénél csak a fegyelmezett maximalizmus mértéktartá-
sa lenyűgözőbb, - így például nyoma sincs a külsőséges alkoholizálásnak...
Futja még egy teljesen eredeti jelenetre is: a menyegzőre készülő Tuzenbach leszerelése
hamisítatlan Néphadsereg-i stílusban elevenedik meg,  ami hatványozottan anakronisztikus,
hiszen a cári tiszt gróf és dúsgazdag, de ez adja a szerelmesek gyengéd búcsújának, a tra-
gikus véget sejtető kontrapunktját.  Az előbb még rideg feljebbvalók zümmögő-kórusa vol-
gai végtelenséget idéz,  a haláltudat és a beteljesült boldogság ambivalenciája  az előadás
katartikus csúcsát képezi.
Nem igaz, hogy a csodálatos  II.Jazz-szvitből való  Sosztakovics-keringőt meg lehet unni és
személyes gyönyörűséget okoz a "hangtalan" gitárral,  pianisszimó tenyérdobolással, néma
ritmus-gesztusokkal operáló LOw FIdelity trió...
Szász János nyíregyházi Ványa bácsi-ja és Schilling Árpád "Siráj"-a óta nem láttunk ennyire
hatásos, ennyire gondolatébresztő Csehov-interpretációt!

Ha egy megállót tévedünk, 550 méter kell küzdenünk a járdát borító 40 centis hóban, de
ez a legjobb bemelegítés a GNM fizikai színházához...  Mert azt, ami a színpadon történik,
a legvisszafogottabban is csak a "szupermaratoni" jelzővel illethetjük. Szuper teljesítmény
- maratoni állóképességgel!  Gyöngyösi Tamás  messze kerüli az elmondható cselekményt,
nem zenét illusztrál,  nyoma sincs az annyira dívó lila filozofálgatásnak, - legfeljebb jelzett
szituációk adják az időbeli szerkezetet.  "Csak" dobások, emelések  egymásba fonódó, gon-
dosan térbe komponált folyamata, "csak" a párok őrült intenzitású kavargása ,"csak" tiszta 
mozgás-kombinációk:  Csak Színház!  Jó..., nevezzük fizikainak,  de talán az absztrakt jelző
még inkább illene rá.  Sinkó Réka  vörös miniszoknyás alakja már az első percektől kezdve
égő felkiáltójelként uralja a színpadot,  elképesztő eleganciájú  csípőmozgásával egyaránt
delejezi a nézőt és az érte versengő partnereket. A termetén kívül impozáns nyugalmával
is kiemelkedő  Tóth Gyula és az atletikus fürgeségű  Vida Gábor  váltakozó sikerrel vetél-
kedik kegyeiért,  legtöbbször azonban, a herkulesi fizikuma ellenére eksztatikus gyorsasá-
gú  Szemán Gábor karjaiba-karjaiból röpül. Az éppen fókuszban lévő pár rendkívüli nehéz-
ségű mozgásai egyidejűleg tükröződnek  a másik két duó által,  melyekben a folyamatosan
cserélődő fiúkkal  Bakó Kitti és Bernáth Eszter jeleskedik. De túlzottan nem érdemes ne-
veket emlegetni, a kilenc táncos tökéletes összeforrottságban, amolyan füves vetésforgó-
ban, állandó váltakozásban valósítja meg ezt az egész lenyűgöző szédületet. Az ötfelvonás-
nyi anyagot sűrítő produkcióban,  talán egyetlen egyszer fordul elő,  hogy öten ugyanazt
csinálják... Egy valaki azonban tényleg mindig mást: a humort  Kurkó József  képviseli, aki
Chaplin-kalapjában, decens könnyedséggel, finom komikummal ellenpontozza a létért vias-
kodók veszett csatározásait.
A Bakelit tágas terében  imponálóan érvényesülnek a térbeli konstrukciók, az ütköző tes-
tek csattanása, a lélegzetek fujtatása mellett, néha megfoghatatlan érzékletességű zenék
adják az akusztikus hátteret. A GNM SzíniTanoda növendékeiből verbuválódó csapat évek
óta formálódik  Gyöngyösi Tamás  keze alatt, mintha a mostaniak már a második generáci-
ót képviselnék és most is láthattunk, máris kiválóan helytálló, új arcokat. De meddig bírja
a törzsgárda idővel, energiával, lelkesedéssel? A pályázatokra ácsingózó megélhetési alter-
natívok mellett nem lehetne, legalább egy kicsit támogatni egy ennyire erőteljes és fejlő-
désképes formációt?!?
Egyre közelebb a Bakelit! Busszal tíz perc a Boráros-tértől, Vigyázat!: a Második Timót ut-
cai megálló Után kell leszállni...,  bár ez a fantasztikus előadás igazán megért egy kis erőn-
léti hókotrást!

Lehet,  hogy csak vázlat egy leendő  Beckett-előadáshoz,  lehet,  hogy ujjgyakorlat  Jean
Genet szövegeire, nyilvánvaló társulatépítő, pedagógiai szempontok is vezérlik, - mégis egy
kerek egész produkció kerül elénk.
A felütés knock-out balhorog:  Andrássy Máté konferansz-paródiája, a szinte egy lélegzet-
re elsistergett túlhabzó dicsőítés, ellenállhatatlan erővel teremti meg a várakozó figyelem
koncentrált légkörét.  A nagyhírű Jordán Tamás - Lukács Andor osztályból,  Földeák Nóri
/A tavasz ébredése:  Gólya-,  Hamlet:  Sírásó-monológ/,  Mészáros Tibor  /Képzeletbeli
operett: Élő Regény/ után,  Ő már a harmadik,  aki permanens szuggesztióval képes több
oldalas textust,  lankadatlan fokozással,  iszonyatos energiával elővezetni,  igazolva a Színi-
egyetemi Rendszerváltás eredményességét...
A folytatás sem adja alább, változatos mozgáskombinációk,  ellentétes és párhuzamos kon-
strukciók mentén bontakozik ki  az előadás következetes szerkezete.  A meditatív csönde-
ket dübörgő ritmus-orgiák váltják,  a párjeleneteket  szólók és viharzó tuttitömegek. Ter-
mészetes, hogy az alaptagok tökéletesen uralják  Horváth Csaba  stílus-nyelvét,  de  Bora
Gábor is variációi is illeszkednek,  az aránylag újonc  Sipos Vera  és  Simkó Katalin  pedig
egyre inkább magára találva él a  Fortedanse  termékenyítő közegében.  Nem indokolható
beszélni nem tudók megszólaltatása, mely fogyatékosság még feltűnőbb olyan mozgásvirtu-
óz orátorok mellett, mint a lézerkard-élességű  Krisztik Csaba,  vagy az érzelmileg indulat-
fűtött  Kádas József.
Ilyen előzmények után jogos izgalommal várjuk  a születőben lévő Beckett-produkciót, de
bárcsak minden hónapra esne egy "félkész"-en ennyire hatásos Egész!

Nemcsak zimankós időben isteni érzés a MU Színház tágas fehérségébe érkezni. Áttört fa-
lak, hívogató büfé-pult, Breuer-like karosszékek és az a két, ismerkedésre termett függő-
fotel... Ráadásul most, a felolvasó-színházi előzmények után, egy igazi dráma előadása zaj-
lik itt: a Nagyérdemű párnázik a lépcsőfokokon, ami igencsak növeli a kritikai érzékenysé-
get,  hiszen másfél órát kucorogni  csak valós élmény esetén élvezet...  A Neptun Brigád
háziszerzőjének számító Sergi Belbel pompás darabjának elementáris sodrású színre vite-
le azonban teljesen kioltja  tér- és idő-érzékünket, az álom,  a fantázia és a valóság mezs-
gyéjén cikázó jelenetek  percek alatt tökéletesen elvarázsolnak.  Baksa Imre  rendezése
mesterien úsztatja egymásba  a képzelt és a megélt történéseket, fogalmunk nincs arról,
létező avagy álmodott képek villannak elénk.  Egy kanapé,  a bárpult, egy kávéházi asztal
és  6, azaz Hat járás /!/ képezi a játékteret, a szereplők /saját/ utcai ruhájukban játsza-
nak, valószínűleg túl sok próbaidő sem volt,  mégis: nincs az a kőszínház, amely teljesebb
illúziót tudna kelteni.  A terrorista-jelenetben, az utcai ablakon át,  vörösen pulzáló fék-
lámpafények fokozzák a rettenetet, a véletlen esemény Cage-i koincidenciájával globális-
sá tágítva a katasztrófát. A mellékhelyiségben láncfűrész sivít, a bebeli dramaturgia talp-
köveit képező mobilok  pszeudozenéje rémít,  - viharos tempóban száguld  a hihetetlen
váltásokkal operáló cselekmény.  Az általánosságban  szegényesen viszolyogtató szexelés
röhögtetően abszurd akrobatikába gyorsul,  dialógok, szópárbajok váltakoznak fürgén az
extrém akciókkal.  A hitelesség fundámentoma, természetesen,  elsősorban a nagyszerű
szereplő-gárda.  Cseh Judit  közömbössé álcázott barátnője,  rezonőri bajkeverésen túl,
a szex-gimnasztikában többszörösen is kitűnik,  csúcsra az álló partner ajkára terpesztő,
cunnilungusba ugrással ér... A schillingi Alulról ibolyát óta lúzer-specialista  Huszár Zsolt
újabb trófeával gyarapítja  a férfiasnak látszó, lelki-labil antihősökből gyarapodó arzenál-
ját, vívódásának stációi  dermesztő következetességgel épülnek belénk.  Kövesdi László
alakítása még a túlvilágról visszaszólva is növeli a bizonytalanságot,  fantasztikus szuggesz-
tivitással jelenítve meg  a bravúros színlelés  kiismerhetetlen kétarcúságát.  Végre méltó
szerepben mutathatja meg  lehengerlő sokszínűségét  Szabó Márta, aki egyetlen arcrez-
dűléssel, egyetlen hangsúllyal képes  egy szituációt érzékeltetni, aki minden megjelené-
sében a nagyformátumú színészegyéniség eleven felkiáltójele.
Úgy tűnik, hogy csak  Baksa Imre  tájékozódik jól a kortárs drámák világában,  egyre biz-
tosabb, hogy jobbnál jobb, fontosabbnál fontosabb produkciók születnek a MU Színház-
hoz hasonló alternatív játszóhelyeken, melyek a hazai színjátszás jövőjét jelentik.   2010

Übü a kortárs színház próbaköve, a Nagy Krakkó-járások idején vagy hatfélét láttunk, a leg-
újabb Titkos Lakásban,  mely a legendás "Tilos az Á" fölött található,  fűszeres theával meg-
vadítva ücsörgünk a Hírlapkiadó Vállalat eladatlan újsághegyei között. A szereplők vakmerő-
en csúsznak-másznak a papírormok között,  valóságos makula-túrákat tesznek, miközben ab-
szolválják a teljes színlapot. De mi mindenre jó az a tömérdek újság! Bajuszt, szakállat, csá-
kót formáz, ruház és eltakar, ollóval nyírható, fürgén tépkedhető, sőt tele szájjal ehető is!
Ahogy Übü papa a cellulóz-étket habzsolja, úgy nyeli el őt és végül az egész stábot Fátyol
Kamilla papír-monstrumának feneketlen gyomra...
Balázs Zoltán  rendezése többszörösen meghaladja a szokásosat:  produkcióról produkció-
ra, tudatosan építi csapatát, minden bemutató egy egyetemi szemeszter záróvizsgája, - szí-
nészeinek alkotóerejét hívja elő, partitúrát ír, de a szólamokat az aktorok írják. - És micso-
da vonósnégyes muzsikál itt! A gordonkánál  Páll Zsolt adja a cári nagyságrendű gránit-ala-
pot, de közben a kamasz Bugrislávot is kedvtelve játssza,  meg még hét szerepet, - Tompa
Ádám mélyhegedűjén tompán bambul a Paraszt, hetykén vitéz Paszomány kapitány, a fogá-
szatilag koronázott  Vencel király  pedig szordínós pöszeséggel szól.  Brutális férje mellett
másodhegedűs az igéző Übü mama:  Lendváczky Zoltán  vicces sablonok nélkül, teljes át-
lényegüléssel hitelesíti, nem feledve férfiasságát, amit rettentő VérMedve-ként hasznosít.
A prímárius, az  Első az Egyenlők között  Orosz Ákos, az ő figurája teszi  Jarryland-ot a tíz-
ezer geg országává. Minden szavára van gesztusa,  minden mozdulatára mimikája dupláz rá,
bravúros fürgeséggel élteti Übü papát, egyszerre groteszk és csínytevően abszurd.  Kiszá-
míthatatlan elevenséggel sziporkázik derékig beásva fél négyzetméteren, - tör-zúz, rombol
és aláz, rá is záporoznak az ütlegek, - úgy állja hősssiessen,  ahogy a publikum is a brilliáns
poénok végenincs sorát.
Garantáljuk, hogy minden előadás  más és más lesz,  a produkció hevesen pulzáló élőlény,
amely folytonos fejlődésben, változásban teljesíti ki magát. Tűzzük ki a Maladype Bázis or-
mára a lengyel kétfejű sas zászlaját, a Papa jött, látott és győzött,  Übü: - Király lett!

Titkos Lakás már volt, Báb-, Felolvasó- és Lakás-színház is, de hogy egy alig titkos lakásban
bábokkal játsszák el  Juhász Kristóf  abszurd meséjét, ráadásul: felolvasva a szöveget, - az
mindenképpen unikum!  De nem ezért szeretjük!  Bábtervezőre nincs szükség:  kő, papír,
olló, harapófogó és egyéb kéziszerszámok, valamint egy turmixgép jeleníti meg a szereplő-
ket.  Urbanovits Krisztina érzékletesen mondja el Peti történetét,  amely már az expozí-
cióban hitchcock-i fordulatokban bővelkedik,  meghal apu-anyu és hogy ne legyen annyi
gond,  kis hősünk is...  De sebaj,  érces hangú animátora,  Juhász Kristóf  Anti, a /másik/
Hős szerepében folytatja, míg  Kaszás Ági  szakajtónyi gonoszságot személyesít meg, még
Peter Brook is megjelenik általa, a korántsem Üres Térben.  Mert ezt a zsebkendőnyi zu-
golyt nemcsak paraván, csillagtérkép, bábok, kellékek és öt szereplő tölti ki,  de a szipor-
kázó ötletek,  a könnyed eredetiség, a nagyszerű játék, - a zsigerileg hiteles színházi szel-
lem tűzijátéka is!  Az aszexuális csavarkulcs után felbukkan egy erotikus virsli, némileg be-
foltozhatjuk az utódnemzés témájában tátongó ismerethiányainkat:  Urbanovits Krisztina
Übü-szerű Papája bedarálja a sárgarépa-fütyiket,  szűznemzéssel szaporítva szép faját. Sír-
hat  Hegedűs Barbara  Anyája énekben, szóban, nincs több gyönyör, - ennél már csak az
osztódással történő fajfenntartás szegényesebb.  De nem húzza sokáig  a briliáns társulat
sem: a papírgyártás ellen tiltakozó /macbethi/ erdő fellázad, minden papírpusztítót lever,
így a partitúrából puskázók sem menekülhetnek...
Szerencsére mi gépbe írunk, nincs is nyomtatónk! - így viszonylagos békességben majszol-
tuk Száger Zsuzsa, az Omlettek Fekete Asszonyá-nak  gasztronómiai csodáit, melyek dina-
mikus gyúrással, dramatikus sodrófai klopfolással, az előadás alatt  szemünk láttára készül-
tek az amerikai konyha izgató hátterében.
Gyertek hát újdonságra éhes Felnőttek, de hagyjátok otthon a bábszínházzal kapcsolatos
közhelyes előítéleteket! - Na meg a gyerekeket is...

A szépreményű ifjú komponista mini-operáját,  Göttinger Pál rendezésében, nagy sikerrel
már bemutatták a szerző zeneakadémiai diploma-koncertjén. A mostani előadás intő példa
arra nézvést, milyen káros tud lenni a szakmai hozzá nem értés, a felületes dilettantizmus.
A szervezők nyilvánvalóan  fényezni szerették volna fesztiváljukat  egy igazi kortárs remek-
léssel, értelmetlen technikai ötletek zűrzavaros kényszerzubbonyába erőltetve a nagysze-
rű művet.  Játsszon a zenekar a harmadik emeleten,  a kép, a hang  a háttérvászonról jön
majd,  kapjanak az énekesek mikroportot és sétálgassanak  a helyszínek között fel s alá, a
kórus pedig tébláboljon  a képernyő előtt és mögött...  A lézer-idiotizmus csúcsa, amikor
a kiváló gitár-szitáros  Koltai Kata  remegő sugárnyalábok között matat  Krulik Eszter fan-
tasztikus hegedűszólójára, mely sajnálatosan torzító hangszóróból recseg. Hogy minek ez
az egész?!?  Operákat játszanak  ókori arénában, tószínpadon, várromok között, igyekezve
a hangminőség romlását,  még ha nem is sok sikerrel,  legalább rendezéssel, látvánnyal ki-
egyensúlyozni...  Ám egy pódium-verzióban tökéletes opuszt így: - ugyan minek?!?
Sztojanov Georgi  szövegének, zenéjének értékei  még ezen gyalázatos körülmények kö-
zött is egyértelműen megmutatkoztak.  A kórus gyönyörűséges  disszonanciákban gazdag
hangzatai,  melyet a közönség műfajidegen egyedei "kissé hamiskás" jelzővel illettek, fen-
ségesen áramlottak,  Herczku Ágnes melizmatikus szólamát most is luciferi szuggesztivitás
jellemezte,  Bodrogi Éva  szopránja felülírta  a poloska-hangzást,  nagyobbik hányada sze-
rencsénkre natúrban szárnyalt, feledtetve a vetített képek infantilizmusát.  Egyetlen po-
zitívum azért akadt az erőltetett "újdonságok" sorában:  a jelmezek kiemelték a kompozí-
ció egészséges teátralitását.
Mindezek ellenére nem volt hiábavaló kezdeményezés: felhívta a figyelmet egy ifjú zene-
szerző-titán  nagyszerű művére,  Sztojanov  Georgi:  Éhség-e  igazán megérdemelne egy
teljesen szcenírozott,  kamaraoperai előadást! Természetesen a Soharózá-val, ezzel a ki-
itűnő szereplőgárdával és zenekarral, - a rendező is adva van...

Masszív főszerep: a Katonában ügyes epizodista játszotta, a hiányt a rendező hiába próbál-
ta szcenikai trükkökkel palástolni, régebben  Sinkó László  viszont hatalmas volt és a rezo-
nőrként is igen karakteres  Monori Lili  asszisztálásával, színészi teljesítményben és a szín-
padi térben szó szerint is:  mennybe ment.  Van hát kihez,  mihez mérni a monodrámához
közelitő adaptációt,  amelyet  Tamási Zoltán  találóan formált a saját egyéniségére. Csaló-
dott, kiégett, mindenből kiábrándult ember,  csak azért nem szörnyeteg egészen, mert ki-
vert kutyaként is színházat csinál: nekünk.  Ami egy rettenetes dolog,  mákony a nézőnek
és a színésznek egyaránt:  kudarc, szenvedés, gyötrelem, kétely, gyűlölet és megaláztatás,
- mégis csináljuk, éljük, mert már egyetlen katartikus pillanata is pótolhatatlan ajándék.
Elek Ferenc asztmás szuszogását meghazudtolva,  akrobatikus elánnal ügyetlenkedik a vas-
traverzek és kötélhágcsók labirintusában.  Tudjuk,  hogy a kétballábas bohócot  mindig a
legrátermettebb virtuózra osztják, most is ez a helyzet,  miközben az alkalmazkodásba gör-
nyedt kisember figurája  szerethető hitelességgel  rajzolódik meg.  Gyönyörű pillanat, mi-
kor egy szál rúdon, ég és föld között billegve, kétségbeesett mimikával, bátortalanul nyög-
ve kaszál segítségkérő kezével... Az osztrák színpadon hagyománya van a gasztro-natúrnak,
a Mein Kampf /Tábori/konyhájában előttünk készült az illatos csirkepecsenye,- Homonnai
Katalin  ártalmatlanabb tésztaleveséhez  megható szépségű alakítás társul,  amelyben a ko-
moran deprimáló előadás egyetlen mosolyát és egyetlen,  a mindenbe belekötő címszerep-
lő által is elismert mondatát csodálhatjuk.  Tamási Zoltán  frázisai, mint a koporsóra hulló
göröngyök, végzetes monotonsággal dübögnek,  hangja metsző fűrész-sivítás,  gesztusai az
olajfoltban vergődő vándormadáré, hisztérikus váltásai hektikus vészreakciók. Játéka a szö-
veg legszélsőségesebb elemeit is  feltárva,  gigantikus torzót alkot:  a mániákus depresszió
emblematikus képét vetíti elénk. Inkább szeretnénk Jerofejev ábrándos Venyicskája lenni,
csakhogy mindannyiunkban bújkál Bruscon acsarkodó negatívizmusa...
Adjuk föl?  Elég mindenből, az életből, a színházból ?!? - Dehogy is! Csinálni kell tovább: ép-
pen az ilyen előadások reményében...

A hátrányba szorított etnikumok,  érzékszervileg, fizikailag korlátozottak mellett, a nyugati
társadalmakban egyre több szó esik a mentálisan sérült emberekről is. Szinte már sikk toló-
kocsis gyermeket nevelni,  persze, egészen más,  ha valaki vállal egyet, vagy ha a genetikai
szeszély méri rá ezt a sorscsapást. A gyógyszerekkel agyatlanított  Dora szüleinek döntése,
hogy szeretnék bakfis lányukat érző, eleven embernek látni,  még ha ez beláthatatlan koc-
kázatokkal is jár, tabletták helyett  a pszichiáter választása. Az életre, világra rácsodálkozó
Truffaut-i Vad Gyerek, vagy Herzog Kaspar Hauser-je a társadalmi,  emberi ellentmondások
feltárására ad alkalmat,  a robusztus írói alkatú  Lukas Barfuss  más utat választ. Hősnője a
szexben találja meg  a teljesebb értékűvé válás lehetőségét,  sorsának állomásait követjük
ebben a kiemelkedően megalkotott előadásban. Réthly Attila már a szereplők megtalálásá-
val remekel:  Czene Csaba, a Taxidermia felejthetetlen Marosgoványi-ja hasonlóan extrém
figurát jelenít meg, a szintén pálffy-s  Trócsányi Gergő  lenyűgöző éneklésén csak karizma-
tikus némaságai tesznek túl. Hitelessége gránitkemény, - az anya,  Márton Eszter szóárada-
tába, eszméletlen tempóérzékkel szúrja be velős tőmondatait.  Róbert Gábor a mindent ki-
magyarázó humánus tehetetlenség  ábrázolásában jeleskedik,  nem könnyebb föladat jut a
másik szófacsarót, a laza vigécet játszó Tóth Richárd-nak sem. Immorális, kisstílű csúszómá-
szó, de néha felrémlik előtte az egyszerű, egyenes út, - alakítása koherens egységgé ková-
csolja az ambivalenciákkal terhelt, bizonytalan gyengeség kórképét.
Sűrű jelenetek követik egymást,  a szimpla helyzetek gazdag árnyalást nyernek, mesterien
kidolgozott szituációk sorjáznak töretlen intenzitással.  Réthly Attila  bármit képes biztos
kézzel realizálni, muszáj-erőszakot, halál előtti búcsú-szavakat,  sőt, ami szinte felfoghatat-
lan minden színpadi pszeudoszextől irtózó lényünknek: a kemény erotikát is! A permanens
agyonbeszélés gyönyörbe torkolló céltudatossága, a négykézlábba dermedt utó-póz, a fal-
láció ellenpontozása a vágyott jóság hazugságaival... Ritka gyönyörűség!  Egytől-egyig nagy-
szerűen énekel mindenki,  szólóban,  vokálban, tuttiban,  Melis László  zenéje illusztrálás
helyett, találó gesztusokkal  hangsúlyoz, átvezet, előkészít, vagy éppen gyöngéd dallamok-
kal kontrázza a tragikumot.   Lengyel Zoltán-nal párban, egész hangszer-arzenált vonultat
föl,  mellesleg a jeles komponista  Nagymamaként, a színfalak mögött bizonyít deklamációs
bravúrjaival, illetve később, teljes élet/vég/nagyságban a színpadon is.
 Márton Eszter  két megmozdulása, a feszült izgalmak egyenletes áramában is megkerülhe-
tetlen csúcs.  Szexis songja, csalhatatlan érzékkel egyensúlyozva  az imádni való nevetsé-
gesség késélén, a beteljesült vágy himnuszává válik,  míg a  "mi értelme volt mindennek?"-
kitörés, tragikus mélységében, egész életét kérdőjelezi meg.
Júlia volt, operett-dáma, láttuk abszurd komédiában és szerelmes Másaként, örültünk szí-
nészi érésének,  csodáltuk varázsos egyéniségét, de  Sipos Eszter  ilyen súlyú, lenyűgöző
teljesítményére nem voltunk felkészülve.  Élőhalottként,  szürke arccal mered a semmibe,
majd fokról fokra éledezik az arc, a kíváncsiság, a naiv öröm,  a bizalom és a reménykedés
mimikai portréi elevenednek meg,  az állati nyögéseket  egyre hevesebb mondatok váltják
fel, a csökött szögletességet a vágy ívelt mozgása.  A túlzások csábításait, pontos értelme-
zéssel,  tudatos arányérzékkel kerüli el,  még őrjöngésében sem válik artikulálatlanná, mi-
közben drámai erejének cunamija tombol. Fájdalomba torzult arca maga a Munch-i Sikoly,
a finálé pályaudvari képében, elfúló hangon inkább mondja, mint énekli a csábos szerelmi
dalt, nem tudjuk,  vajon az Anna Karenina-i vég vár-e rá,  avagy - egy valamilyen élet... De
az biztos, hogy  Sipos Eszter káprázatos alakítása a teljes évad legjobbjai közé kerül!
Ahogy maga a produkció is,  a Kaposvár kisugárzásából született,  csak felsőfokokkal jelle-
mezhető,  recenzesnek, nézőnek, kritikusnak egyaránt emlékezetes előadás.

Mindig különleges izgalmat jelent  egy új társaság,  egy új rendező felbukkanása,  hát még
ha a Sanyi és Aranka, eddig igen biztos kézzel válogató, támogatását élvezi. Az író-rendező
Érsek-Obádovics Mercédesz már a stáblistával bizonyítja szereposztási, szervezési képessé-
geit,  sok helyről,  sokféle egyéniséget tud egységes csapattá formálni.  Érdekes színfolt a
jeltolmács Napsugár Anna, különleges jelenség a  Sinkovits Judit  csillámdresszében, szor-
gos házi-robotként artikuláló  Horváth Nóra. Annyi kitűnő karakter-epizóddal tarsolyában,
Dankó István  most főszerepben villog  az elbizonytalanodott,  önmagát kereső főhős erős
kontúrokkal rajzolt alakjában. A rendező íróként, habzsoló nekibuzdulással, talán túl sokat
markol néha, de a szerteágazó cselekmény során kialakuló szituációkat  rátermett kreativi-
tással realizálja.  Heit Zsófi  a nagyon szőke hisztérika  fülsértő vijjogásával rémít, szmokin-
gos úriemberből vedlik verekedős bunkóvá az elementáris  Kis-Domonkos Márk. A színészi-
leg, fizikaiag egyaránt méretes  Molnár Gusztáv meglepően jól nevelt topmenedzser, hogy
aztán másodpercekkel később, quasimodói esetlenséggel terrorizáljon. Lisztóczky Hajnal,
síri hangon riogat, mint a Halál Angyala, de őt dicséri a Kabaré-betét,  szándékos/?/ tech-
nikai malőrrel megszakított koreográfiája is. Koitusz interruptusz után a tökéletes gyönyör-
ben csúcsosodó beteljesülés: a hatásos jelenetben a társulat tánctudását is megcsillogtat-
ja. Nem meglepő, hogy lélegzetünket visszafojtva bámuljuk Gyöngyösi Tamás verekedéseit,
akad azonban egy szívet melengető meglepetés is. Hiába ismerjük hosszúévek óta, nem jöt-
tünk rá, hogy az ebédhozó jó tündér légies figurájában  Nemes Wanda lakozik... Fantaszti-
kus metamorfózisának köszönhetően,  poétikus álomként tűnik elő  a túlvilági sötétségben
araszolva, az alkalmi légyottból feltápászkodva pedig, egy mai belevaló csaj arroganciájával
teszi helyre a felbuzduló romantikát.
Érsek-Obádovics Mercédesz színházcsináló debütálása mindenképpen biztató,  pesze aján-
latos lenne írót, dramaturgot bevonni a továbbiakban, hogy a rendezői elképzelések minél
tágabb körben bontakozhassanak ki.

El nem tudtuk képzelni, hogyan illeszti a rendező, nagyszínpadhoz szokott, térigényes el-
képzeléseit a SASZ tíz négyzetméterébe, persze, mert még mindig a "mozgásszínház" kate-
goriában gondolkodunk, noha a Fortedanse immár egyszerűen egy Színházi Csapat, amely
előszeretettel használja  a gesztusszínház formanyelvét - is!  Dürrenmatt abszurd krimijét
játszották kőszínházakban,  mint normál darabot,  Horváth Csaba  olvasata lehántja a tár-
salgási stílus kliséit, hű marad a szövegkönyvhöz, de a szikár megjelenítéssel az eddigi elő-
dásoknál érzékletesebben mutatja meg a dráma imponáló szerkezetét.
A színlap ugyan  "táncosok"-ként említi őket,  de a szereplők egytől-egyig kvalitásos színé-
szi teljesítményt nyújtanak.  Zarnóczay Gizella  gránitba vésett direktrissze kőkeményen
hárítja a tétova nyomozó,  Andrássy Máté puhatolózásait, Krisztik Csaba, szerelmes ápo-
lónővérként csábítja szökésre a  Földeáki Nóra  által megszemélyesített  Möbius fizikust,
hogy aztán nemsokára,  Kádas József   társaságában, mint acélos izomzatú  biztonsági őr-
személyzet váltsa  az egyre magasabb morbiditású hölgyszemélyzetet.  Elmegyógyintézeti
zártosztályon vagyunk, de ahogy a textusban, a rendezésben sincsen nyoma pszichologi-
zálásnak,  sőt:  konfliktusok, karakterek se léteznek,  - mégis totálisan beszippant az egy-
re szövevényesebb cselekmény és a szuggesztív játék  hipnotikus légköre. A tudósok min-
degyike, különösebb jellemvonások nélkül is jellegzetes egyéniségként áll előttünk: a há-
rom nagyszerű színésznő  kizárólag saját,  egyedi színpadi jelenlétéből  építi fel figuráját,
legszebb példáit mutatva a külsőségek nélküli, belülről hevített intenzitásnak. Sipos Vera,
Fökdeáki Nóra és Simkó Katalin  rezzenéstelen arccal leplezik le igazi énjüket,  a végén
már azon sem csodálkoztunk volna, ha a mi Nemzetbiztonsági Hivatalunk rejtett téglája is
felbukkan...
A Sanyi és Aranka Színház partnerválasztása most is sikeresnek bizonyult,  Horváth Csaba
pedig igazolta társulatépítő munkájának eredményességét: együttesével bármilyen anyag-
ból képes, saját arculatra formált, invenciózus előadást alkotni.

Rettegünk az "ülős" daraboktól... A Schimmelpfennig-klónok  szájtépő üressége riaszt, kon-
fliktust,  izgalmat,  katarzist akarunk!  Gianina Carbonariu  háromszereplős opusza mindezt
bőkezűen tálalja, noha a kezdet a magába roskadó depresszió. Sztarenki Pál csak a román
szerző megtalálása miatt is felsőfokú dicséretet érdemel, rendezése fokozza az ujjongó el-
ismerést. A három színinövendékkel pontos szövegelemzés alapján építi fel a karaktereket,
erélyes tempót diktál, kiválóan érzékelteti az intim és a nyilvános helyszíneket. Bárpult, di-
ákszoba,  diszkó, autóbelső jelenik  meg a szimpla állványzat és néhány lámpa segítségével,
jól válogatott zenék tagolják a cselekményt, a forgó diszkógömb alatt, mint vonagló tömeg,
mi magunk is a játék résztvevőivé válunk.  Tarr Judit  érett eleganciával hozza  a munkahe-
lyén élenjáró, titkos életében igencsak elrugaszkodó széplányt,  Alberti Zsófia óvatos kez-
dés után, szuggesztív hitelességgel ábrázolja depresszióból a szélsőségekbe menekülő figu-
ráját. Leszbikus volta tulajdonképpen csak az utolsó pillanatban derül ki, külön piros pont
jár azért, mert tökéletesen elkerüli  a külsőséges eszközöket, alakítását a fantázia vezérel-
te átélés energiái éltetik.  Mohai Tamás pompásan érzékelteti a hetyke külső mögött rom-
boló önértékelési zavart,  a kamaszos bizonytalanság és a túlzó hirtelenség  jellemzését ta-
lálékony biztonsággal oldja meg.  Lendülete, humora a produkció éltető motorja, dikciójá-
nak eleven ritmusa, lényének heves bája  elkerülhetetlenül írja nevét a jövő reménységei-
nek listájára.  Sztarenki Pál  és az együttes vibrálóan érdekes előadást hozott létre, köve-
tendő úton jár a  József Attila Színház,  ha a jövőben is  lehetőséget nyújt  ilyen fiatalos
tűzzel sziporkázó alkotásnak, amely nemcsak a színpadi biztosítékot veri ki, de a megkövült
konvencióét is.
Nagyon úúútáljuk a színpadi szexet,  az ál-dugások,  nevetséges pszeudo-koituszok bénázá-
sait meghaladva,  a Stop the tempo!  gruppenszexe, /azokkal a lelkesen dörzsölő tenyerek-
kel!/ olyan elementáris, hogy csak ezért az egy jelenetért is érdemes lett volna megnézni!

Tavaly 162 előadást láttunk, 64 tetszett annyira, hogy ajánlani tudtuk. A többi/ről/ néma
csend: - de mit tegyünk akkor,  ha jó egy produkció,  csúcspontján még egy húszperces
remeklés is tündököl, a végén azonban teljesen kipukkad,  úgy, hogy leforrázva távozunk.
Hosszú tusakodás után,  íme, elmondjuk mi történt,  hiszen hány olyan darab fut,  amely-
ben nemhogy húsz, de egyetlen értékelhető perc sincs...
Euripidész jót kuncogna Klütórisz lánya, Ellöktra történetin, Shakespeare Vili tata pedig
dühöngene, hogy ím, most az ő Othelló-ját orozták el. A kékre festett Kan Dalló mellett,
jólesőn ismertünk magunkra az előbbi Orestes Samsa után Jágó di Samsa figurájában... A
két bábtervező:  Bodor Kata és Németh Ilona  pazarul karakterizált,  virtuózan eleven te-
remtményei bámuló csodálattal töltenek el, jótékonyan takarva el a színjáték döccenőit.
Zalán Tibor agyafúrt csavarintásai,  a nyelvezet szellemessége ellenére, nem eléggé moz-
gatnak meg,  a Tar Tüff-i paródia pedig  kissé vulgáris gruppenszeksszel riaszt,  amelyben
csak  Homonnai Katalin  bajszos Vermelnéje gerjeszt múlhatatlan kéjeket. Annak idején
előbb láttuk az olasz Keresztapa-persziflázst, mint az eredetit, mégis jól mulattunk, azon-
ban kötve hisszük,  hogy ezen darabbal is ez lenne a helyzet,  akár ismerjük az alapműve-
ket, akár nem.  Mérsékelt várakozással szüneteltünk,  de aztán olyasmi következett, ami
alaposan helyrebillentette a mérleget: a Három Bővér csehoviádájában a legapróbb moz-
zanatot is keményen fogalmazott humor itatja át,  együtt érző derűvel figyeljük a szen-
velgő nővéreket a hőzöngő uracsok délceg karéjában.  Szikráznak a leleményes ötletek,
nem csoda, hogy a fél város leég,  míg a gúny és öngúny briliáns gyúelegye ellenállhatat-
lanul forrósítja fel kedélyeinket. Bíbor fejkendőcskében bukkanunk újra elő a  Nagypál
Gábor által elementáris erővel formál Paganéni (Kosztya) alakjában, akivel csak a heveny
elhízás tekintetében nem vagyunk hasonlíthatóak, /mi kitartottunk a kefír mellett/. He-
gedűnk is szépen szól a végig ütős zenei hátteret biztosító  Spilák Lajos glisszandózó uj-
jai alatt,  míg  Hannus Zoltán  kese Tuzenbasza ernyedten udvarol,  a mokány  VérSanyi
/Lovas Dániel/ pedig bajszot-biciklit pödörve-pörgetve  vágtázik fel s alá.  Bámulatos az
a fegyelem és művészi alázat,  ahogy a jeles aktorok a bábokat animálják, teljes odaadás-
sal játszva akkor is, ha időnként a föladat csupán egy alkar mozgatása... Nyakó Júlia Má-
saként Mászna tábori ágyba,  Homonnai Katalin  Rína naív szőkeségében most lírizál, ki-
tűnően karakterizálja  /D/Olga  kötelességtudó vénlányságát  Vékes Csaba.  A hölgytrió
vágyakozva néz jobbra, az áhított Moszkva felé, míg a színészek az ellenkező irányba, ta-
lán egy újabb kritikusi díj felé fordítjak révedő tekintetüket...
Fodor Tamás  rendezése itt ér  a csúcsra,  a fantasztikus jelenet után  ujjongó tapsba
törnénk ki:  sajnos, a következő kép megakadályozza ezt, a végére elfogy a szufla.
Talán jobb lenne az utolsó pár, előre fuss!, hamar elfelejtenénk a kezdetet, a katartiku-
san nagyszerű vég pedig igazán emlékezetessé tenné  a kitűnő ötletből, vehemens ener-
giákkal, nagyszerűen kimunkált előadást.

A maratonifutók tiszteletkört futnak,  /óh! tünékeny kaposvári emlékek.../, a húszórás ju-
bileumi Lakodalomtemetés hősei azonban, a reggeli finálé után már aznap este újabb meg-
lepetéssel rukkoltak elő.  A kiindulópont kellemetlen: "robbantsuk fel a  Parlamentet!". A
SüSü-féle Tisza-, avagy a Robbantás Erdős-Virága óta, közhellyé kopott a kamaszos bomba-
terror témája,  nem sok jót ígér  a politikai osztály megsemmisítésének  kóbor ötlete sem.
Mi ugye csúcsértelmiségiek, majdnem intellectuel-lek vagyunk,  szánakozó megvetéssel fi-
gyeljük az állam működését, de tudnánk-e másképp, - lehet-e jobban csinálni? Amikor egy
nyomorult diákönkormányzati választás se jön normálisan össze, már azon a szinten is a ha-
zudozás és a megvásárolhatóság dívik.  Na! Ki vállalja?  Vagy ne legyen ez a kusza demokrá-
cia? Hát akkor irány Afrika: esetleg közelebbi diktatúrák is számba jöhetnek...
Szerencsére  Felhőfi-Kiss László-nak is csak ürügy ez a szituáció, néhány kiélezett embe-
ri konfliktus, keményen megrajzolt karakterek általi bemutatására.  A háromtagú hölgykü-
lönítmény az ötletgazda  Bede Fazekas Annamária vezérletével száll alá a cél felé vezető
alagútba, ahol a tétova tanácstalanság közben, egyre erősödnek a lappangó ellenszenvek.
A legfélősebb közülük a karizmatikus  Álmosd Phaedra, amiben bizonyára közrejátszott az
éjszakai szupercsúcs folytán  felgyülemlett fáradtság,  mégis Ő tartja sakkban a galád mó-
don nyomuló intrikust,  a született agresszor  Szirmai Melindá-t.  A végtelenített színját-
szás másik túlélője,  Felhőfi-Kiss László rendező múmiaként aszalódik egy átmeneti pihe-
nést kínáló koporsóban,  Tamási Zoltán  pedig kiebrudalt besúgóként bukkan fel.  De ez-
zel még nincs vége a váratlan fordulatoknak: csábos páncélingben a Nyolcadik/!/, koedu-
kált  Kevin Vezér vonul be délcegen.  Kaszás Ágnes  elbűvölő jelenésként  testesíti meg
kozmetikai segédeszközökkel időutazó elődünket,  szuggesztív létezésénél csak mimikája,
virulens humorérzéke káprázatosabb.
A zebracsíkos pincében játszódó akciót  a szervezkedők felszíni plenáris ülése előzi meg,
amely színházilag is inkább a parttalan szervezetlenség képét mutatta,  izgalmas mozzanat
azonban  itt is akadt.  Ki-be járt az ajtón  az éjjel-nappali csúcspremier jeles vitéze,  aki
jogos másnaposságát  korántsem mértékletes alkoholfogyasztással enyhítette,  uralhatat-
lan állapotával némi zavart keltve a robbantásra készülők  taktikai megbeszélésén. Az ala-
gútban éppen mellénk ült,  egyre haragosabb beszólásokkal  fűszerezte a játékot,  végül
berontott  a színre és a kisebbségi érzésekkel  küszködő, frusztrált alternatívok  minden
kétségbeesett dühét az éppen koporsójából kikászálódó társulatvezetőre zúdította. Már-
már életmentő beavatkozásra készülődtünk, amikor a biztonságiak érkezése előtt nehány
pillanattal, a két jeles aktor "na gyere csak ki!" felkiáltással, kocsmaszinti leszámolásra tá-
vozott. - Csak a tapsrendnél derült ki, hogy mindez az író-rendező sokkoló, játék a játék-
ban truvája volt,  Stubnya Béla  mesterien felépített, virtuóz előadásában...

A TűzrakTÁR elesett,  de a TűzrakTÉR-ben az újrakezdés örömtüzei égnek: minden zugoly-
ban titkos társaságok készülnek kiállításra, bemutatóra, koncertre.  Az Utolsó Vonal húsz-
éves fennállását marathoni tettel ünnepelte:  Felhőfi-Kiss László új rendezését, vasárnap
déltől hétfő reggel 8-ig, egyvégtében, hússzor játszotta el.  De nem ettől a parádés ötlet-
től lett ennyire jó!
Két gyengédarcú férfi feszít kecses szoknyácskában, míg a nadrágot kevélyprofilú hölgyek
hordják.  Stubnya Béla  monológja indítja a történetet, gyermekgyilkosság, királyi karrier,
anyák siratója-hóhérok diadalma.  Álmosd Phaedra és Király Anita  könnyed természetes-
séggel énekli  a magyar szavakkal is fűszerezett  bolgár és madagaszkári népdalokat,  hang-
juk lebegve szárnyal, maga a mennyei muzikalitás.  Fejfedőjük gyékénykosárkából alakított,
gyöngyfüzérekkel ékes, kiábrándulva lüzisztrátéi sztrájkba kezdenek  a gyilkolászó férfinép
ellen,  de simogató kezekkel temetik el őket.  Minden hangsúly a helyén,  minden gesztus
arányos, finom humor és köznapi kiszólások elegyednek,  az összmunka hibátlan.  Mintha a
hajdani,  fehér lepedők sátrában játszott,  grúz dallamokkal kísért, archaikus csoda ismét-
lődne meg, méltón tetőzve a két évtized megannyi remeklésének sorát.
Az első és az utolsó előadást láttuk, érdemes volt visszatérni, újra bebizonyosodott, hogy
nem minden rosszat kell  egyszer megnézni,  hanem az igazán jót: sokszor! Ahogy a királyi
pohárban /bí/borrá nemesedett a víz, úgy érett a hosszú nap folyamán a produkció, friss
szavak, váratlan ötletek bukkantak elő,  a kitartás pátosza,  a szenvedélyes erőfeszítés, a
legyűrt fáradtság mámora alakította másolatok sorozatából  egyedi interpretációk láncola-
tává.  A Természet is besegített:  a koronázási jelenetnél kisütött az őszi Nap,  a pisztoly-
lövésekre helikopter-mennydörgés válaszolt,  a hajnali fény szelíden búcsúztatta a haldok-
ló királyt. Leszédülve az alter-társalgóba, THea-THündérek vártak:  pogácsa, almáspite...,
még a rettegett kalóriabomba, a zsíroskenyér is fejedelmi volt! Hát nem így kéne minden
napot kezdeni?!?
Ahogy az Utolsó Vonal ezerszínű együttese is, bízvást töretlen lendülettel kezdi majd to-
vábbi éveit, vakmerő meglepetésekkel folytatva az eddigi sikereket.

A kék horizonton négy ajtó, a zöld padlóból dombocska nőhet ki,  Borovi Dániel díszletei
bárhol eljátszhatóvá teszik  a Hoppart-osok legújabb önálló produkcióját.  A kis metróépí-
tő vakond, akinek valamely állatnak látszó lény a fejére csinált, bizonyító erejű székletmin-
tát követel  az útjába akadó  gyanúsítottaktól.  Máthé  Zsolt,  akit színészi munkáján kívül
már ütős dal- és rap-szövegeivel is kitűnt, frappáns dialógusokkal, ötletesen jellemzett ka-
rakterekkel gördíti a cselekményt, pompás játéklehetőségeket kínálva a nagyszerű csapat-
nak.  Kiss Dia  agrármalacként vödörrel, húsvágó bárddal a kézben röfög, hogy aztán a kö-
vetkező képben mennyei szopránján énekelje  a négyszólamú motetta vezérszólamát. Ter-
mészetesen a hangszeres hátteret is a színészek adják, billentyűs melodikáikat fehér ormá-
nyos csővel fújtatva,  Matkó Tamás  zeneszerzői tevékenysége  egy másik tuttiban csúcso-
sodik: dallamát  Takács Nóra Diána  vezeti elő, bravúros ellenpontját  Friedenthál Zoltán
baritonján halljuk.  Fantasztikus tempóban peregnek a jelenetek,  szikrázik a humor,  egy-
mást érik  a váratlan fordulatok.  Először  Herczeg Tamás  rendezőé a címszerep,  később
sorra veszik át a többiek, így még vakegérként és béka-alakban is viszontláthatjuk. Vakond-
ként  Szilágyi Kata  rémül halálra  egy pszichotikus-pszichiáter lótól,  szerencsére kardfo-
gú tigrisként a drogban és a kihalásban talál végső menedéket. Mint szintén függő, galapa-
gosi gyík,  Kiss Dia  remekel egy lavórban, végül a lányok légy-triója, teaszűrő-maszkban, a
görög tragédiák  időmértékes szentenciáit  olvassa rá,  a világszép hattyúból visszacsúfuló  
Friedenthál Zoltán antropomorf  vakondhősére: LÉGY hű önmagadhoz...!
A Halálkemény,  a Herrmann csatája és a Szörprájzparti után,  újabb stílusváltással, lehen-
gerlő kreatív energiákkal bizonyít az immár legendás együttes.  Kellene nézőutánpótlás is:
az állatian jó Kis Vakond-nak az iskolákban a helye!

Süppedt klub-hangulat helyett frissen fehér falak, a szabadba táguló ablakok, kétszeresére
bővült tér fogad a megújult MU Színházban.  Az utcára, a kerti traktusra egyaránt kilátunk,
a kortárs színházra nyitó kitekintés a  KV Társulat felolvasó-színházban is fényesen sikerült.
Caryl Churchill Kék bögré-je, már a hasonló tavalyi produkcióban a Szívünk csücske lett, a
mostani darab még tovább növelte jóhírét. Bizony, száz évvel ezelőtt is voltak problémák a
társadalmi és a nemi identitás terén,  a teljes abszurditásba fokozódó cselekmény váratlan
fordulatokkal, lépésről lépésre, egytől egyig feltárja  az angolszász jólneveltség mélyén lap-
pangó szexuális szakadékokat.  Csípős a humor, pompásak a karakterek,  meglepett ámulat-
ból zuhanunk tátott szájú bámulatba.  Száger Zsuzsanna  szerény nevelőnője lelkében vad
vágyak tombolnak, az asszimilált fekete inas,  Pavletits Béla urainak szélsőséges parancsait
is szemrebbenés nélkül teljesíti,  végül mégsem tagadhatja meg másodrendű ösztöneit. Ka-rizmatikus egyéniségét nyársatnyelt eréllyel érvényesíti  Földi Ádám a ház urának szerepé-
ben,  Szoták Andrea dekadens bájjal viszonozza nagyúri gerjedelmeit.  Göttinger Pál  ren-
dező, az olvasópróbai szinten  messze túlmutató kidolgozottságot valósít meg, narrátori je-
lenléte mellett pedig, zongora-, vízi orgona- és énekszólammal is erősíti a játékot.  A máso-
dik rész merész időugrása izgalmas szerepcserékkel jár,  Urbanovits Krisztina viperanyelvű
anyósból, fantasztikus váltással lényegül át leszbikus dominává,  míg  Bodor Erzsébet, aki a
az inkább babákkal játszó kamaszfiú,  metszően éles, sforzato kitörésében is remekelt,  az
autoerotika időskori felfedezésének himnikus monológjában remekel. A produkció legmar-
kánsabb, így, ahogy van  abszolút színpadképes két/!/ alakítását  Ollé Erik-től kapjuk, elő-
ször selypegő cukorbaba,  majd homoszociális férfiként válik  "leszbikus"-sá.  A darabválasz-
tás teltalálat,  Göttinger Pál  rendezése a maximumot tetézte,  igazán érdemes lenne egy
valós színpadi bemutatót megkísérelni!

A varázsos szépségű  Szemlő-hegyi Barlang különleges hangulatával még a Törökfürdő kupo-
lás akusztikájára is ráduplázott,  a  Halas Dóra  vezetette  Halastó Kórus nagykorosodó kis-
öccse, a még nevében is muzikális  Soharóza. Inverz kanyon-rendszer a föld alatt, véletlen-
alkotta cseppkő-szobrok,  ásító kürtők, bujkáló járatok: jelenetről jelenetre, együtt hala-
dunk a szereplőkkel, a keskeny járda és az extrém cselekmény Ariadné-fonalát követve.
Juhász Kristóf  az ormótlan trágárságú  Nyelvész Józsi blognak,  csak a valóban elképesztő
leleményességű  szókészletét használja,  fenséges időmértékben taglalva a megfoghatatlan
történetet. De mit kell itt érteni és minek!?!  A szavak, frázisok, jelentésüktől függetlenül
nemesednek "hangzó anyag"-gá, amely éppúgy merít kortárs szerzők: Ariel Ramirez és Karl
Jenkins műveiből,  mint afrikai és észak-amerikai songokból, koherenciáját azonban  Halas
Dóri átkötő szösszenetei és a közösen kialakított kórusimprók adják.
A Hirnök  Lokody Ákos  jelzi a szörnyű veszélyt:  "Idetép a vitéz arcosgasztro"  - a városla-
kókkal együtt menekülünk egyre szűkülő vágatokban. "Kajakra jönnek" a kentaurok, rabul
ejtett lányainkat gyalázva, - a végső összecsapás előtt még hallhatjuk a  Punnyadt Kamara
békés énekét. Az Óriások Lépcsőjén, azaz a csatatéren még egy utolsó egyezkedési kísér-
let zajlik az Újzsélandi és az Arcosgasztró Követ között,  hiába:  "Befigyel a Végzet!", az el-
lenfél nevében  Turchányí Dániel  baritonja hív a csatába.  De a nők a mi oldalunkon van-
nak inkább,  Simon Júlia  blues-os intonációval ellenkezik, ...csak-csak győzünk! Kifelé ha-
ladva  a szférák zenéjeként halljuk  a kentaurok siratóját:  "Fekvőnyolcast dobott a gép /
Oboázzon lelkünknek a fény", majd a sötétbe vesző Nagy Kürtő alatt, a körben álló kórus
hálaadó öröméneke, igazi kórusimpro hangfürt-zúgása fejezi be az operát. Mert az!  Össz-
művészet a javából:  szöveg és ének,  látvány és mozgás,  titkok és gesztusok feszülten iz-
galmas együttese.  Minimális szcenirozással megállná helyét a felvilágot jelentő deszkákon
is.  Hogy hol?  Aggtelek...Pálvölgy...Neander- helyett bármelyik MűvHáz megteszi! Muszáj:  Nyelvészeti csemege, invenciózus poézis, eszméletlen helyszín, frappáns zenei kollázs, de
mindenek előtt a  Soharóza Kórus lenyűgöző teljesítménye!

Heveny iram, kamaszos lendület, van aki jól játszik,  van, aki csak figurájában erős, de min-
denki erős intenzitással van jelen.  Az alaphelyzet az ifjonti illúziókkal való szembenézés, a
schillingi Tiszavirág attitűdje, "így jöttem" és "így jövök!" egyszerre.  Cziczó Attila darabja
abszurdan felnagyított hétköznapi élethelyzetekben  mutatja be a válaszutakat, dialógusai
metszőek, nyelvhasználata pregnáns, ötletei találóak. Természetes, hogy kamaszos hevület-
tel néha túl sokat gyömöszöl bele, több opuszra elég találékonyság sűrűsödik itt össze, de
realizálás energiája  feledteti a túlzásokat.  Rendezőként pontosan választ:  Herczeg Anna
Lola-Anyucija karikatúránál mélyebb jelenség,  Miklós Zsófia gyermeklányként az egyetlen
mosolygós reménység  az elszürkülő álmokban.  A Jendrics Anikó által alkotott vulgarizáló
maszkok és jelmezek meghatározó elemei a  Bűdi Annamária és Danhauser Soma által ját- szott tucatnyi szerep hitelességének. Szabó Ágnes szuggesztív egyénisége különösen a lila
lélek víziójában érvényesül, Samu és Apuci alakítója,  Sütő András Miklós invenciózus játé-
kával az előadás főszerepen túli, kardinális középpontjává emelkedik.  Zsigeri átélése, pre-
mier plán-mimikája, meditatív csöndje, kétségbeesett agressziója: - egy érett színészi esz-
köztár teljes arzenálja teszi emlékezetessé hiperaktív jelenlétét.
Cziczó Attila rendezői munkáját dicséri az arányos szerkezet, a zenei betétek konzekvens
használata és nem utolsó sorban, a diáktársulatnál egyáltalán nem egyszerű betanítás, szí-
nészvezetés magabiztos korrektsége.
Csak a legnagyobb elismerés hangján méltathatjuk az  Új Színház  befogadói gesztusát, eb-
ből a Fészek Színház- ból még sok örömmadár fog kiröpülni!

A botladozó címet lerövidítettük, de ezzel együtt is sokat nyertünk a zsámbéki bemutatón:
egy játékos szellem jókedvű csapongásait. Nincs mese,  nincs konfliktus,  testre szabott fi-
gurák éltetik az ötletes szituációkat. Már a látvány is telitalálat: a panel-panelek folytonos
mozgással variálják a teret, - szobát, utcát,  pultot vagy gyóntatószéket formázva. A hétfős
Forte Társulat, éppen nem színen lévő, tagjai  realizálják a díszletelemek  bravúros koreo-
gráfiáját, hogy aztán pillanatokkal később, újra mint játszó személyek kápráztassanak el. A
lazán sorjázó epizódokban jellegzetes alakok tűnnek fel: az esernyő-krinolinjában örömtán-
cot lejtő fiatalasszony,  kicsapongást kereső harsonás lány,  melák jóember meg kisgonosz
gengszter bajuszban-kalapban és kuplerosné, aki négybetűs előtagú nevében hordja a ka-
lapot. Hetykén pattog a szöveg, ülnek a poénok,  a fura jelenetek groteszk fordulatokban
csúcsosodnak.  A kamaszos  Sipos Vera "még egy kis időt" kér nyilvánosházi beavatásán, in-
kább méretes hangszerét markolássza, míg végül vissza is menekül a párkapcsolat unalmába,
melyben sok változást aligha remélhet  Kádas József bazaltpuhány némaságától.  Földeáki
Nóri  alakban,  jelmezben,  mimikai maszkban tökéletesen formálja meg extrém karakterét,
de a heves szócsatákban is jeleskedik. Félidőtájt átkötőzene szól: "Most kéne abbahagyni",
majd'  kétszer is végighallgatjuk,  kuncogva értékelve a rendező  sokadik frappáns ötletét,
végül a templomba követjük a csöndességében hatalmas energiát sugárzó Simkó Katalin-t,
ahol a gyónás kérdezz-felelek játékát  Andrássy Máté-val abszolválja. Utóbbi, az F.asszony-
sággal folytatott parázs dialógot követően, harmadik szerepében is remekel: Ray Charles-i
zongorista-pantomimje a virtuóz gesztusok enciklopédiája.  Krisztik Csaba  lézersugarakat
imitáló fonalak pókhálóját leküzdve mutatja meg kivételes mozgás-készségét, a kisstílű gyil-
kos alakja után, absztrakt figuráját is páratlan szuggesztióval jelenítve meg.  De a rendező-
nek is van még a tarsolyában: az egész társulattal játszatja el a "nagyon-nagyon kis ember"
ősi bohóctréfáját: lassan kiszállingóznak a szereplők,  de az utánuk csukódó ajtó még egy-
szer résnyíre nyílik, hogy az a láthatatlan parány is kimehessen...
Az új tagokkal erősödött  Forte Társulat ismét bizonyította, a korszerű színjátszásban nél-
külözhetetlen sokoldalúságát,  Hajdu Szabolcs  pedig, egy ígéretes elsőfilm, egy remeklés,
egy félzsáner /és egy fiaskó/ után, friss reményeket ébresztett: még mindig tobzódva szik-
rázik benne az, ami eredeti színházi és filmes alkotásokhoz szükséges.

A rakéta-hangár előtere valóban csak terecskének nevezhető, de a műanyag hullámleme-
zekből tákolt díszlet tökéletesen kielégíti a funkcionalitás összes igényét.  Kovács Dániel
szcenikai leleményességét  még inkább bizonyítja  az Inast,  az egyetlen normális embert
játszó, őserejű  Molnár Gusztáv  által bevonszolt utánfutó, amely a lakodalmi dáridó szín-
terét adja. A többi szereplő elég ütődött, az egészséges komikum irányában elrajzolt ex-
trém figura,  a rendező azonban képes a tarka forgatagot  keményen rajzolt szerkezetbe
terelni. A pergő dialógusokat, a poénoknál, fordulatoknál villanásnyi zenei effektek tagol-
ják, az összetűzések, torzsalkodások, verekedések permanens mozgásban tartják az inten-
zív lendületben viharzó együttest.  Pöröl, vitatkozik, ordít és rikácsol itt mindenki, de ez
nem vezet túlzásokhoz,  viszont a humor  elapadhatatlan forrása.  A kőszínházi vendégek,
Takács Nóra Diána és Pető Kata professzionális mércét állítanak, de a szputnyikos csapat
állja a sarat.  Szabó Zoltán  kamaszos vehemenciával,  Jankovics Péter könnyed eleganci-
ával jellemzi figuráját,  Téby Zita az ex-velencei fél-úrilány szerepében erőteljes képessé-
geket mutat.  Hay Anna  szuggesztív jelenlétét  groteszkbe hajló játékkal hatványozza, az
előadás legjobbja  Orosz Ákos, aki szélsőséges indulatainak  hatásos ábrázolását, páratlan
mozgásművészeti bravúrokkal tetézi. Szerelmét egy méretes balhoroggal keni a falhoz, ré-
szegen pedig  egy gumibábú esetleges hajladozásaival imbolyog,  miközben hangban, mimi-
kában, gesztusokban, messze elkerülve a sablonokat, a mulattató tudatvesztés autentikus
képét rajzolja meg.
Kovács Dániel első, félsikerű bemutatkozása után, átgondolt, koncepciózus rendezésével
igazolta a várakozásokat, a Szputnyik gárdája pedig egy gyümölcsözőbb hangvétel irányába
tett biztató előrelépést.

Szorgosan kötögetnek,  kecsesen horgolnak,  (a vörös fonálba kapaszkodva  a cselekmény
útvesztőiben sem tévedünk el), kézimunkájuk gyümölcse:  száz pár vörös kesztyű pedig mo-
bil díszletként hasznosul.  Benedek Mari öltözékei most is fantasztikusak: a vörösön túl ba-
barózsaszín az uralkodó, a csillogó műszálszövedékekből egyaránt készül mellvért, ujjas, pa-
lást vagy uszályos ruhaköltemény,  a ruhatárat többször gazdagítja, álruhává, barátcsuhává
alakulva a bíbor kesztyű-arzenál.  Zsótér Sándor  rendezésében minden szó megkapja gesz-
tus-kiegészitését,  a látvány és a színészi játék permanansen duplafenekű értelmezésre ad
lehetőséget. Hihetetlen mennyiségű ötlet, geg adódik így, ami a romantikus történet mel-
lett annak ironikus paródiáját is megjeleníti.  Ennyire humoros, ennyire feszülten lendüle-
tes előadást még a Mester remeklései között is ritkán találunk, találkozása a Maladype-mű-
helyben edzőtáborozó csapattal extrém színházi csemegét eredményezett.
A játéktér 3X3 méter, közepén egy asztallal, ebből építi képzeletünk a bekonferált fejedel-
mi lakosztályt, hercegnői budoárt, Firenze főterét vagy sötét sikátorát. A többit megteszik
a nagyszerűen játszó színészek,  akiknek tiszta deklamációja  a textus tökéletes értelmezé-
sét igazolja. Tompa Ádám  a szépséges Alessandro elpuhultan cinikus fölényével, másik sze-
repében, a leendő uralkodó Cosimo Medici nemes bölcsességét állítja szembe, de nem ad-
ja alább  a kéjvágyó bíboros  cselszövő karrierizmusának ábrázolásában sem.  A zsótériánus
stílusban immár bennfentes  Orosz Ákos, aki a bohócmimikától a mesteri színlelés jelein át,
a rejtett szenvedélyesség hangjáig uralja fölényesen kifejező eszközeit, páratlan szuggesz-
tivitással jeleníti meg a címszereplő  ellentmondásos karakterét.  Lendváczky Zoltán, nem
tagadva meg Bárkabeli múltját, a legjobb pillanatban dobta el régi nevét, hogy tüstént egy
egész sor pompás alakítással tegye az újat emlékezetessé. Mint idős Strozzi, hörgésbe fúló
hangon,  kolostorba vonulva fordít hátat az életnek,  Firenze-rajongó művészként gyengéd
bájjal tetoválja a fejedelem portréját annak nyakára,  Katarina csábos asszonyiságát pedig
kifinomult virtozitással állítja elénk.  Zsótér Sándor  újabb példáját alkotta meg az eredeti
művet csak kiindulásnak tekintő,  önmagában megálló, autentikus színházi formának, amely
sokrétű belső gazdagsága révén nyújt tobzódó élményt.

Már a téma is  eredeti:  szerelmi  történet,  de depressziós  kamaszhőse  különféle  fél- és
egész-robotokkal próbálkozik. Azt még megérthetjük, hogy a rámenős középkorú szexrobot
nem tetszik neki,  de bizony a hyperaktív tinirobotnak nem tudnánk ellenállni. A technora-
jongó tokiói fiú megszemélyesítője,  Shiro Amano azonnal kitűnik virtuóz mozgásával, arcjá-
tékának színészi perfektségével. A másik hímnemű lény, az ő törékeny alkatának kontraszt-
jaként, nemcsak japán viszonylatban óriás: fantasztikus fizikumához kidolgozott gesztuskész-let és bravúros ugrások, forgások sorozata társul.  Koji Yamazaki szavait, férfiasra torzított
modulációval,  angol  nyelven,  Nagy Olga  komoly  színészi kihívást  jelentő  szinkronjában
halljuk, ugyanő játssza így, az okos gépezet segítségével, a többi hölgyszereplő szövegét is.
Ez a ragyogó ötlet egy csapásra megoldaná a nem eléggé jól beszélő táncosok problémáját,
de itt nem erről van szó, hiszen japánul megszólalva, az előadók hangban is tökéletes helyt-
állását figyelhetjük meg.  Rino Daidoji,  a higanymozgású energiabomba,  szavakkal és azok
nélkül is,  lehengerlő intenzitással jeleníti meg lelkiállapotait,  az egész darab pedig, kemé-
nyen összefogott szerkezetben, szédületes iramban meséli el az extrém történetet.
Nem véletlen,  hogy  Yoko Kitagawa  néhány éve alapított társulata,  ezzel a produkcióval
sikeresen tört be a nemzetközi fesztivál-világba. A mi örömünk ebben az, hogy Hollandia és
Berlin előtt, itt a Szkéné-ben csodálhattuk inspiráló játékukat.

A Fürdőszobávalnagy sikerrel debütált  színésznő-szerző-páros  új darabjának helyszíne is
telitalálat:  öt hazulról elkóborolt gyermek szüleinek,  egyáltalán nem véletlen találkozása
a pszichológus boncasztalán. Később alaposan tágul a kép, 48 filmszerű pergő jelenetben
követjük kálváriájukat,  miközben a hangsúly egyre inkább  saját életük megoldatlan prob-
lémáira helyeződik át. Szalay Mariann a mindent megértően kezelő, Urbanovits Krisztina
a nagyfián majomszeretettel csüggő anyuka portréját rajzolja meg,  Tamási Zoltán  elhalt
feleségének hiányát hol a temetőben, hol a széplányoknál enyhíti,  Bartsch Kata spiritisz-
ta médiumként talál igazán magára. Száger Zsuzsanna a kötelékektől megszabadult, elvált
nő írigyelt pozíciójában,  mosolyos fölénnyel hallgatja  a feleségek erotikus élménybeszá-
molóját.  Felhőfi-Kiss László az absztrakt elme visszafogottságával elemzi a helyzetet, ne-
velési és szexuális elveit  a növények biológiájából meríti,  míg a zsigerien hiteles  Bajomi
Nagy György ellenállhatatlan szuggesztivitással állítja elénk  napjaink szeretni való natúr-
bunkóját.  A csúcsjelenetben a három apa támasztja a pultot,  háromféle játékstílus bra-
vúros ütköztetésével teremtve meg  az alkoholos búfelejtés atmoszféráját.  Varga Balázs
rátermetten szekundál,  a prímet kettejük párosában  a sziporkázóan eleven  Kaszás Ági
viszi, aki virgonc lendülettel,  tündéri varázzsal lubickol  a tini-szökevény szerepében. Le-
het-e nagyobb dicséretet mondani,  a dialógusok írójaként is jeleskedő,  Juhász Kristóf
színészi munkájáról,  mint azt,  hogy nagyszerű alakítását látva,  szentül meg voltunk győ-
ződve: egy tőröl meszett, valódi, civil pszihológus dr.Mayer játssza...
Harmadik jelentkezésével a  KV Társulat újra fényesen bizonyított és végképp elfoglalta
helyét az alternatív csapatok élmezőnyében.

Lajos Sándor mesteri dramatizálása pergő jelenet-fűzérré szublimálta Capek tudománytalan
fantasztikumát:  TV-interjú,  Média-konferencia,  Hírmagyarázat és Helyszíni Riport teszi jól
játszhatóvá az epikus izgalmakat.  A pattogó dialógusok nem nélkülözik a humort, a monolo-
gok színészi remekléseket ösztönöznek, frappáns dalszövegek is akadnak. Géczi Zoltán kivá-
ló ritmusérzékkel sűrítette a szituációkat, mindig a tetőponton váltva a következő képre. A
csupasz színpadon egylábú asztal a domináns kellék,  kocsmapulttól a vezérigazgatói irodáig
abszolválja szerepeit.  Minden egyéb  a  groteszkre hegyezett,  ellenállhatatlan intenzitású
színészi jelenlétre van bízva, a példásan összehangolt együttes álomszinten valósítja meg az
invenciózus rendezői elképzeléseket. A majd' 60 szerep mindenkinek biztosít pompás lehe-
tőségeket:  Rusznák Adrienn  paródiába hajló hiszterikája épp olyan telitalálat, mint a be-
szélő szalamandra  Lovas Dániel-től.  A színpadi történéseket élénk változatosság jellemzi,
a stílust energikus lendület, aki az egyik pillanatban háttérfigura, másodpercekkel később
főszereplőként bukkan fel.  Hannus Zoltán  virtuózan bánik a mankóval és a rakoncátlanul
billegő asztallal egyaránt,  karakterváltásai,  maszk- és jelmez-cseréi példaértékűek.  Egyet-
len személy, a Kowalski-vá orientálódott Kovács János éli végig  a szalamandra-sztorit, vég-
zetes recepciósként,  "magyar" apaként példázva  baljós világtörténelmi szerepünket: ele-
mentáris komédiázással  Ollé Erik brillíroz, de marad ereje a decens állatkerti igazgató áb-
rázolására is.  A régi Stúdió K-sok csapatába  magától értetődő természetességgel illeszke-
dik be a két kaposvári színinövendék:  Varga Balázs  arányos visszafogottsággal, finom arc-
játékkal karikíroz,  Molnár Gusztáv  buffo-cunamiként söpör végig az előadáson,  a megve-
retési jelenetben pedig drámai hitelességét bizonyítja.
A  Szakál Testvérek  zenei háttere a legjobbkor és a legjobban erősíti az élményt, a Kaba-
ré-és sláger-reminiszcenciákon túl,  a komponált anyag találó hitelességével. - Állongunk a
kocsmapultnál a TV-Híradón borzongva, az istenadta nép ízesen kommentálja,  míg a másik
EUkompatibilis csatornán az akadozó szpíker nehézkesen kerülgeti az unióalkotó übernem-
zetet sértő, zoológiai (...goethe...) meghatározást. Jó lenne elfogulatlanul jót röhögni, de
a történelemre - és a jelenre - hajazó motívumok  belénk fojtják a vidámságot.  A nagysze-
rű előadás után  a Dunaparton andalogva,  kissé aggályosan kémlejtük a gyanúsan fodrozó-
dó hullámokat, mintha valakik máris figyelnének minket.  Pedig /egyelőre/,  "csak néznek!"

Két lehetőség tűnik biztatónak, terjedelmesebb tánc-kompozíció esetén: csak a zenére
építeni,  annak karakter-váltásait,  belső mozgását figyelve,  vagy valamely narratív szálra
fűzni az egészet.  Kizárólag a mozgás-elemek sorakoztatása megoldhatatlan feladat, kény-
szerű ismétlésekhez, töltelék-elemek alkalmazásához vezet.  A Carnevál első részében ép-
pen ez történik,  az erőltetett hanghatások még inkább próbára teszik a türelmet. Komi-
kusnak szánt duett indít,  a kivitelezés azonban nem fedi a jó elképzelést. A nagy tombo-
lások hatását gyengíti a szereplők különböző szintű felkészültsége és az óhatatlan repeti-
ció monotonitása.  Statikus szólóját még a nagyszerű  Hargitai Mariann sem tudja teljes
értéküen elfogadtatni, a virtuóz technikájú, egyedülálló kisugárzású, Major László pedig
még lehetőséget sem kap. Az utolsó harmadban szerencsére egy csapásra megváltozik a
kép: két ősgyík-mozgású lény robban be a színre, ádáz szerelmi ütközetük Duda Éva káp-
rázatos koreográfiájában bontakozik ki. A zoológiailag adott földharc mellett, a kompozi-
ció merészen nyit a vertikum felé: alternatív körökben ritka emelések hatványozzák a fe-
szültséget. Szédületes forgatag,  mely vállon forgásban végződő vetődésben és az emelő
kezeken lebegő guggoló pózban kulminál, - ilyesmit eddig inkább a szegediektől láttunk!   
Hargitai Mariann és Katonka Zoltán  produkciója  a felfoghatatlan  valószerűtlenség má-
moros csodája, amelynek hatását még tovább fokozza  az álom-kettőshöz csatlakozó har-
madik: az excentrikus szuggaztivitású  Major László. Triójuk végképp bizonyította  Duda
Éva autentikus koreográfusi értékeit, füstködöt borítva az expozíció nehéz perceire.

A feszült csöndben a színpadon  forgó, ugró, röpülő testek kavarognak.  Hajmeresztő vető-
dés, tompa ütközés, bravúros esés,  a férfias szembenállás és a nemek közötti sokrétű kap-
csolat variánsai adják a látvány elemeit. Minden megmozduláshoz kapcsolhatnánk novellisz-
tikus értelmezéseket, de helyesebb mindezt a tiszta forma absztrakt gesztusnyelveként ke-
zelni. Klee avagy Kandinszkij képein nem keresünk megfogalmazható momentumokat, önma-
gukat jelentő,  önmagukban megálló létezések.  Gyöngyösi Tamás  mozgás-szimfóniája kot-
tázható ugyan, de csak a szerkezetét, motívumainak összefüggéseit elemezhetjük,  meg se
próbálva elbeszélhető tartalomként értelmezni.  Gesztus-zene, test-költészet, párhuzamok
és ellenpontok mesteri épülete, ritka élményt adó látomás, amelynek attraktivitását a sod-
ró lendület, a térbeli dinamika, az eleven változatosság adja. Az együttes minden tagja tel-
jas odaadással,  iszonyatos koncentrációval valósítja meg  a gazdag invenciójú elképzelést,
káprázatos teljesítményükért nem dicséret illeti őket, hanem hozsannás hódolat! A bőség
zavarában csak néhány nevet tudunk megragadni, de a felsőfokú elismerés egyformán szól
mindenkinek.  Marathoni hévvel  futja köreit  Bernáth Eszter, közben ívelt ugrásokkal lan-
dol a versengő férfiak karjaiban.  Tóth Gyula  arisztrokatikus fölénnyel fogadja a röpködő
lány-testeket,  Szemán Gábor fickós lendülettel áll helyt a szédületes forgatagban. A XXI.
század Dávidját mintázza Vida Gábor, aki elöre döntött hátáról ugrasztja fölfelé Bakó Kitti
fehérruhás rakétáját: az indítás különlegességénél csak a visszaérkezés harmonikus bizton-
sága csodálatosabb. Ahogy az egész produkció:  ez a nehezen fogalmazható, műfajokon és
megtározásokon kívül eső extrém látomás, amely  Gyöngyösi Tamás  alkotói útjának újabb
jelentős állomása.

Többszöri nekifutásra sem sikerült elolvasnom, "buzgalmam nem fogyott, nem apadt s most
itt állok bambán,  mert bölcsebb  nem lettem semmivel...",  hogy stílszerűen a műből idéz-
zek: de szerencsére  Balázs Zoltán  nem Goethe-olvasatot szándékszik elővezetni,  hanem
egy abból kiinduló, általa inspirált színházi alkotást.  Nyelve a vizualitás, csak egyik eszköze
a szöveg, a  Gombár Judit tervezte látványvilág,  a koreografikus gesztusok és a színészi já-
ték mellett.  A színpadkép  geometrikus mátrixa  mobil elemekkel biztosítja  a változatossá-
got, a bábok pedig a fantázia végtelen csapongásaira adnak lehetőséget. Az együttes nagy-
szerűen teljesíti szokatlan feladatát,  prózai színházak számára is irigyelhető módon, példá-
san deklamálja a súlyos textust,  a látszólag érzelemmentes stílus azonban nem nélkülözi a
belső átélés lendítő erejét. A Négerek-ben, Vámpír-ban megcsodált balázs zoltáni mozgás-
és pantomim-kombinációk, kifejező gesztus-motívumok a számukra anyanyelvi báb-animálás-
sal azonos szinten, tökéletes kidolgozottságban, páratlan hatásossággal realizálódnak. Nem
célunk névsorolvasás,  az előcsarnoki fotók alapján azonosított szereplőket azonban boldo-
gan soroljuk fel. A címszerepben  Ács Norbert a kételyek között vergődő intellektus port-
réját hozza,  Pethő Gergő a gáláns világfi Mefisztó-t, Márta szerepében  Juhász Ibolya  ka-
cérkodik, míg  Karádi Borbála  az elbűvölően szépséges Margit. Kemény István a nemeslel-
kű Valentin,  Bercsényi Péter maga a szárnyaló Ikarusz,  Tatai Zsolt pálcika-embere pedig
vokális-vizuális remeklés.  Kovács Marianna  játékát sugárzó intenzitás,  Szakály Márta He-
lénáját vibráló színgazdagság jellemzi.
De minden kötelező udvariaskodás mellőzésével, itt csak az egész társulat káprázatos össz-
teljesítményéről beszélhetünk,  hiszen egyetlen színpadi pillanatban tucatnyi elem, akció
és ami a legfontosabb, a színen lévők belső átélésének megfoghatatlan kivetülése összege-
ződik, létrehozva a káprázatos látomás lenyűgöző élményét.
Az Operaház rendezői szánalmas kísérletekkel próbálnak közelíteni a kortársi operajátszás
felé. A szakma és a közönség számára  egyaránt nevetséges erőlködések után, talán körül
kellene nézni, nincs véletlenül széles e hazában  adekvátabb lehetőség?  --- Talán mégis a
Gombár Judit - Balázs Zoltán alkotópárostól remélhetnénk az igazi opera-színházat...?!?

Barátai nagyokat nevettek, amikor Kafka felolvasta novelláját, de hiába hirdeti a színlap víg-
operának, ez ebben az esetben nem sikerült. Csak Kafka és híres figuráinak nevei jelentet-
tek vékonyka kapcsolatot a korszakos novellával,  amelynek igazi értékei csak az olvasó szá-
mára válnak elérhetővé. A húzónév azonban alkalmat adott egy kortárs opera megalkotásá-
hoz, ami önmagában is óriási erény. Sajnos, a zeneszerző alkotása minden szempontból mi-
nimál, katonazenei tempói, az ismétlődések monotóniája, a hangszerelés primitívsége béní-
tó unalomba szürkíti az előadást. Lehet a repetitív zene jó, de repetát általában csak az íz-
letes ételekből kérünk.  Ennek ellenére  egyáltalán nem volt kudarc a produkció!  Lukáts
Andor rendezése erőteljes alakítások  lehetőségét teremtette meg,  a  Tihanyi László ve-
zette zenekar példásan teljesítette hálátlan feladatát,  az énekes-színészek pedig kiválóan
helytálltak.  A kispolgári család  apa-anya modelljét  Schöck Atala és Jekl László  állította
elénk a zenei-színészi szerepformálás  professzionalitásával, méltó társuknak bizonyult Cég-
vezetőként  Domahidy László. Kővári Eszter Sára eleven teátralitással élt a színpadon, vo-
kális teljesítménye a produkció legjobbjává tette. Mimikában, létezésben szuggesztív jelen-
lét jellemezte  Potyók Dániel  Gregor Samsáját, értetlen tétovaságát muzikális eszközökkel
is érzékeltetni tudta,  talán az ő alakja volt az egyetlen momentum,  amely megfelelt a kaf-
kai képnek. Végső kicsengésében  a Sanyi és Aranka példamutató vállalkozása  igen pozitív
eseményként értékelhető:  nagyon is kell új magyar opera,  mini és maxi egyaránt,  remél-
jük, izgalmas művek hosszú sora következik ezután és talán érdemes lenne vigyázó szemün-
ket az ifjabb komponista-nemzedékre vetni...

A Puskin-mozi  előterében  felhevült arcú kiválasztották  méregetik gyanakvóan  egymást:
"...hát EZ meg hogyan tudott bekerülni?!?"- a nézők illusztris névsorába ugyanis még fű- és
öv-alatti praktikákkal is  igen nehezen lehetett beférkőzni.  Bekötött szemmel, tágra nyílt
lélekkel vonulunk aztán,  a legszigorúbb illegalitás szabályai szerint,  tízes csoportokban a
teátrumi szabadkőmívesek titkos páholyába,  ahol  6X4 méteres térben részesülhetünk az
igazi színház isteni kegyelmében.  Kárpáti Péter egy mindennapos szituációból kerekített
lendületes darabot, eleven figurákkal, ütős dialógusokkal, a színészek, orrhossznyira a kö-
zönségtől, támadhatatlan hitelességgel élik szerepüket.  Nagy Zsolt kapja a legtöbb lehe-
tőséget az elején, osztogatja is bőven kreatív ötleteit, bírja szusszal azt is, hogy konfliktu-
sának expozíciója kissé hosszúra nyúlik. Szerencsére, mielőtt monodrámába süppednénk,
a háttérből bajvívó hölgyek lépnek elő,  hogy keleti harcművészetük teljes arzenálját föl-
vonultatva vívják meg  lovagi tornájukat.  A pehelysúlyú  Kiss Dia ívelt csípődobással küldi
padlóra ellenfelét, néhány előkészítő ütésváltás után azonban az álnarancs-öves  Szilágyi
Katalin csavart válldobását szenvedi el. Feltápászkodva tarantella-fojtással kísérletezik, a
válasz egy attraktívan kivitelezett hátsó indiai leszorítás: a küzdelem végső győztese a lát-
ványtól letaglózott nézősereg,  amely az innovatív fizikai-színház után a harcosok énekbe-
mutatójában gyönyörködhet. A káprázatos duettbe fokozatosan férfihangok is beszállnak,
a háromszólamú vokál tömör tömbje fölött  Kiss Diána  mennyei szépségű cantus firmusa
szárnyal. Ármányos intrikusként  Polgár Csaba  lép a színre, hogy a közönség bevonásával
szervezze meg gonosz célzatú szörprájzpartiját, hiperaktív játékmesterként vezényelve le
az újabb meglepetésekben bővelkedő finálét.  Herczeg Tamás,  az ásványvízszolgáltató fő-
szponzor CBA képviseletében kifinomult zenei hátteret képez,  Baksa Imre, a Halál kaszás
angyalaként tesz pontot a frappáns produkció végére.
Maradhat mindenki partizni még,  de mi inkább még egyszer jövünk,  - addig is szorgosan
"készülve" valamilyen belevaló születésnapi szörprájzzal...

Nekik legalább rossz anyukájuk volt... Nem szívesen emlékszünk vissza az emberek, barátok
nélküli magányos otthontolanságra, különösen azok az iskola és legalább felületes tanulási
kapcsolatok nélküli, siváran hosszú nyarak!...amikor az egyetlen menekülési utat a heti há-
rom nagyregény elolvasása jelentette. Dani is a híres gengszter-páros életrajzába fantáziál-
ja magát,  Boni pedig  csak egy jelre vár,  hogy felrúgja azt a semmit,  amiben él és világgá
fusson.  Anders Duus műve újabb példája annak, hogyan tudnak Északabbra ifjúsági színda-
rabokat írni, a kioktató felülnézet helyett, az empatikus egyenrangúság vállalásával. A svéd
gyermekversek óta  tucatnyi alkotást ismerhettünk meg a  Kolibri jóvoltából, reményünk,
hogy egyszer nálunk is gyökeret ver ez a szemlélet. Benedek Judit fürge tempóban perge-
ti a percenként változó helyszíneken zajló cselekményt, amit átgondolt fényváltások, hang-
és zenei effektusok segítenek.  Színészvezetése is példás: két anyai alkalmatlanság élezi az
ellentmondásokra annyira kényes kamasz-lelkek konfliktusait: Tisza Bea a hiszteroid bizony-
talanság kapkodó kórképét rajzolja meg,   Erdei Juli önhibáján kívül válik gonosszá érzelmi
fogyatékos merevségében.  A hetyke gengszter-ideál és a félszeg kiskamasz  ábrázolásában
egyaránt nagyszerűt nyújt  Mészáros Tamás, kihívó mosolya vakít, tétova kisfiúsága tökéle-
tesen hiteles. Mestere az ajtókirugásnak, művésze az apró gesztusoknak, rezdülésnyi mimi-
kának.  Kettejük közül Boni a felnőttebb,  ő küzd az igazáért, ő kezdeményez, őt már a va-
csora-kötelezettség sem béklyózza,  pizzát minden sarkon lehet kapni...  Megyes Melinda
a süvöltő kitörések mellett az összeszorított szájú halkság szuggesztív eszközeit is megtalál-
ja, a kudarchoz szokott lélek gyönyörűséges csöndjével  nyugszik bele az újabb veszteség-
be.  Alakításában szemünk láttára  lépi át  a lázadó gyermekkor és az alkalmazkodó felnőtt-
ség aláaknázott határmezsgyéjét. Reméljük, nem mindenkiben mozgat meg ennyire mélybe
süllyedt emlékeket, de mi, minden ésszerűséget vesztve, végig sírtunk.

Már belépni is jó: ledlámpácskák szentjánosbogár-fényei mellett  olvasgatjuk az ismertetőt,
szigorúan csak az első oldalt, mivel a továbblapozást engedő csengettyűszó által, magunk is
cselekvő részesei leszünk az akciónak. A lényeg a sötét, asz ábrándos homály, amelyre min-
dig is vágytunk és vágyunk  a Zeneakadémia ostoba csillárai alatt...  Kezdetben vala a léleg-
zet, szellők lehelete, lombok zúgása,  a szél fuvallata,  - de lassúdad moccanásokkal zümmö-
gésbe vált, hangfelhővé tornyosul,  kígyózó dallammá válik.  Egymásnak felelnek a szólamok,
de önmagukon belül is állandóan változó motívumok versengenek. Van szerkezet, a laza kör-
vonalak tág teret biztosítanak  a rögtönzésnek, a Kórusimpró-koncerteken csodált módszer
egy újabb dimenzióban izmosodik elementáris élménnyé.  Nem ismerjük a jávai nyelvet, de
boldogan dünnyögjük-suttogjuk együtt  a titokzatos szótagokat. Ki nézi már a füzetecskét? 
Elmerülünk a hullámzó hangok áradatában, egyébként is van mit figyelnünk:  az árny-éneke-
sek állandó mozgásban vannak, előttünk, körülöttünk,  úgy lebegnek a térben, mintha ben-
nünk élnének.  Aztán világosodik,  sorba rendeződnek,  egyenként mutatják be jellegzetes
gesztusaikat,  melyek a második menetben  már hanghatásokkal is gazdagodnak.  Vitustánc,
tantrikus sóhaj, halálsikoly, mini-pantomim: mindenki saját kreációjával szerepel, amely vé-
gül egyidejű tombolássá csúcsosodik.  Elvesztjük kimódolt rációnkat, oksági agyalás helyett
beleveszünk a látott-hallott lehetőségek  lebilincselő forgatagába.  Ahogy a költő mondta:
"Nem tudjuk, mi ez, de: nagyon jó..." Végül jön az ernyős bevonulás, az ötlettelen ál-avan-
gárd blődli életmentő záradékaként megismert  Sztojanov Georgi-kórusmű hangzik el,  mél-
tóbb környezetben, mert nem terheli az a temérdek üresjárat, amely azt a borzalmat elvi-
selhetetlenné tette.  A szöveg nagyszerű, lépcsőházi asszociációk, háztartási szószemetek,
elgárgyult közhelyek  ironikus halmaza,  amelyet a szellemes zene,  a fénypontok attraktív
pulzálása, a ritmus karizmatikus lüktetése varázsol bűbájos finálévá. De még a ráadásnak is
van ráadás: egy kis ízelítő a kórusimpró transzcendens világából:  szárnyal, ujjong, mordul
és dübög,  de néha még frenetikusan ütküző fürt-hangzatok is kábítanak..., - ez után már
tényleg nincs tovább!  Ahogy ennek a formációnak  nagyon is van, neve ugyan  SOHAróza,
de legyen inkább: MINDIG !!!

A fantasztikus Pepe:  Scherer Péter,  aki  Klamm tanár úrként  már igen nagy pedagógiai
múlttal büszkélkedhet, első rendezésében kiválóan gyümölcsöztette az osztálytermi szín-
házban szerzett tapasztalatait. Most is az  iskolai padokban ücsörgünk, egy bukásra érett
diák és egy szerencsétlen tanárnő történetét figyelve. Utóbbit a tanítási kudarcok után
diákja ökölcsapása is a padlóra küldi,  kettejük párbaja azonban ezután,  más síkon, meg-
lepő fejleményekhez vezet. Pelsőczy Réka egy elhibázott pályaválasztás, egy felismert al-
kalmatlanság és egy kudarcos magánélet  minden keserűségét  nagyszerűen jeleníti meg,
megmutatva, hogy a pedagógiához elsősorban nem a tudás, esetében a földrajz ismerete
a lényeges, hanem a felfokozott érdeklődés az ember, a gyermek lelkivilága iránt. El is in-
dul ezen az úton s bár tétova kísérlete nem egészen sikerül, alapvető tanulsággal szolgál
az iskolai nevelés kérdésében. Szanitter Dávid sokadik kamasz-szerepében ismét elemen-
tárisan hiteles,  rettegő agresszióben égő tekintete, félénk bocsánatkérése,  a majdnem
férfi cinkos kikacsintása:  egy újabb színészi remeklés emlékezetes pillanatai. Félkézről a
brutális apát is eljátssza,  kiben a rettenetes traumák okozóját ismerhetjük fel.  Scherer
Péter jó érzékkel szabja meg a cselekmény tempóját, kihasználja a diák-közönséggel való
összjáték csábító lehetőségeit,  esélyt ad  a színészek kreativitásának,  minden lehetősé-
get megteremt  a szituációk teljes kibontásához. Szívünk szerint természetesen az érzel-
mi szál  kiteljesedésének szurkoltunk,  amely csúcspontját  a papírrepülők poétikus szár-
nyalásában érte el. De emlékezetes Pelsőczy Réka könnyes keménységű monológja is, a
megoldás emberséges módjának felismerése,  vagy az a nézés,  amikor egy önfeledt pilla-
natban női szemmel vizslatja szépszál tanítványát.  A végkifejlet persze más, mint amit vá-
runk, a megváltás elmarad, de így van min rágódnunk az előadás utáni beszélgetésig.
Mert kis szünet múltán, a diák-nézők elmondhatják véleményüket, nem az előadásról, hi-
szen lelkes tapsukkal azt már kifejezték, de a témáról, a jelenségről, arról, hogy mit szól-
nak hozzá, éltek-e már át hasonlót és főleg, hogy mit tennének ilyen esetben. a  Kolibri
Színház, nem eléggé köztudott és nem eléggé értékelt módon,  immár évek óta vállal fel-
világosító, nevelő célokat,  életfontosságú problémákat  jelenítve meg   korszerű színházi
eszközökkel,  párbeszédet teremtve az alkotók, a pedagógusok és a diákok között.  Nem
a széplelkű kioktatás,  nem a kötelező kioktatás,  hanem az élmény átérzett valósága, az
érzelmekre ható  színházi közeg és az egyenrangúan folytatott beszélgetés  ad kikezdhe-
tetlen alapot ezeknek az életfontosságú produkcióknak. 2009

Tasnádi István  sikerrel újította meg régebbi  Phaedra-változatát,  az erős és kiváló játékle-
hetőségeket nyújtó textust egy fitnessteremben realizálta, friss szellemet, új életet lehel-
ve az akkor még csak részben kibontott témába. Schilling hajdani többnyelvű előadásából
ma már csak  a zseniális német Hippolűtosz, a kéttagú kórus és  Tilo Werner emléke él, ez
a darab azonban minden erőltetett aktualizálás nélkül tárja fel  a mítosz mélységeit. Noha
a szereplők szorgosan  súlyzóznak, gyúrnak, kerekeznek,  nyoma sincs poénos aktualizálás-
nak, a veretes szövegek egészséges szimbiózisban élnek  a köznyelvi beszólásokkal.  Jó pél-
da erre  Zrínyi Gál Vince herkulesi Szaurosz-a, aki az elementáris rappelésen túl, tömény
hiteleségű alakításával  a produkció  atlaszi talppontját testesíti meg.  A többi  KOMA-tag,
Jelinek Erzsébet és Jaskó Bálint is derekasan helytáll az ex-Krétakörös klasszisok mellett,
a hibátlan tempó  magától értetődő egységbe forrasztja  a két csapatot. A címszerep ért-
hetetlen ellentmondásossága  ebben a verzióban sem oldódott fel, inkább furcsa, mint hi-
hető,  annál élesebben rajzolt  Bánki Gergely  Pap-ja, aki oksági érveléseinek villámait el-
képesztő hevességgel szórja. Katona László  Minitauroszként újra bizonyítja extrém színé-
szi talentumát, a legemlékezetesebb létezés  Lass Beá-é, aki a Szemenyei János által igen
invenciózusan vokalizált kórus-frázisokat tökéletes muzikalitással, csábtáncát attraktív moz-
gással jeleníti meg, csillag-remeklése a szobabiciklin csiholt autoorgazmus  crescendo-áriá-
ja. - A végén a félholt uralkodó is magához tér, a kómából ébredő  Scherer Péter mindent
helyrebillentő monológjában egy SzínészÓriás döbbenetes nagyságát mutatja meg: minden
szótagnak gigászi súlya van,  a fojtottan rekedt hang ellentmondást nem tűrő tekintélyt ta-
kar,  a konfliktust feloldó keménység, igazságtalansága ellenére,  államférfiúi bölcsességet.
Királyi alakítás, méltón koronázza meg a nagyszerű produkciót!
Tasnádi István írói és meglepően kiforrott rendezői munkája, az együttes eleven szelleme,
példás összmunkája  megerősíti bizakodásunkat: van  Hely a Nap alatt  a KOMA számára és
van  Élet a Krétakör után...!!! 2009

A magába forduló meditáció után  Hámor József új kamaradarabja, a Concerto felszabadult
optimizmusa után  ismét a pajkos jókedv,  a sugárzó életöröm irányába nyitott.  Három, in-
kább fiú, mint férfi hancúrozik önfeledten,  versengve ugratva egymást, érdekesebbnél ér-
dekesebb, szebbnél szebb mozdulat-sorok bemutatása közben.  Azok a fenséges tágasságú
kinyúlások, hengergőzések a talajon, azok a csavart mozgással fűszerezett forgások, azok a
villámgyors helycserés alakzatok!  Sapkát is váltanak, a gesztusok nyelvén szavakat is, hety-
ke összefeszülésük is csak próbája  a baráti összetartozásnak.  A könnyed lendületet időn-
ként poétikus fényjáték szakítja meg, átlós pászmák, ködös fényfoltok merengő zeneisége.
Hámor József körkörös ívekből épülő forgáskombinációi, a végtelenített legato költőisége
röpke szólójában is megjelenik,  Mádi László inkább a geometrikus tagoltságot hangsúlyoz-
za, míg  Katonka Zoltán  a heves mozdulatok pergőtüzével operál. A játékosság egyáltalán
nem mond ellent a komolyságnak: térden állva mélyednek el egy KÖNYV/!!!/ sorainak olva-
sásába, szinte belefúrják magukat a széttárt lapok közé. Lehet-e szebb kicsengése egy jó-
kedvet sugárzó, minden porcikájában gyönyörűen kimunkált opusznak, mint az elmélyülés,
a gondolati átélés,  a szorgos tanulmányozás ilyen szellemes dicsérete?  Hát nézünk majd
nagyokat a  Középeurópai Táncszínház és  Hámor József további munkáiban, de azért az
olvasásról sem feledkezünk meg.

             A L T E R N A T Í V              2 0 0 9

"Néhány perccel tíz előtt ott reszkettem az Édesség-bolt előtt, őrjöngve várva a nyitást és
az első csoki-belövést.  Korfu, Melódia, Tibi és NagyMogyorós..., Túró Rudiból 5-6,  Kettes
nápolyiból,  Csokis Parányból fél kiló volt  a napi betevő.  Régen lejöttem már az Anyagról,
de még olvasmányaimban is kerülöm  Hemingway-t és a  Nyakánkság Kocsmái  előtt szemle-
sütve surranok el..." - vall függőségéről az  ElepHánt-lételőd. - Van hát fogalmunk a szenve-
délybetegségről,  az alkohol vonatkozásában ismereteinket  azonban csak közvetve szerez-
tük,  a film /Férfiszenvedély 1935/ és az irodalom /Hajnóczy/ klasszisaitól. Míg az utóbbi in-
kább szánandóan tragikusan, Venyegyikt Jerofejev gyengéd humorral, globális fantáziával
ábrázolja hőse, azaz saját maga stációit. Máté Gábor többórás hangjátéka Balkay Géza Ve-
nyicskáját őrzi az örökkévalóságnak,  a JAK-füzetek vékonyka Moszkva-Petuski-ja féltve őr-
zött kincse az utolsó igazán könyvolvasó generációnak.  Tamási Zoltán csalhatatlan érzék-
kel dramatizálta a kisregényt, merített hozzá a  Gothár Péter által rendezett, ritka évjára-
tú színháztörténeti aszúborrá nemesedett  Walpurgis éjből is. Leleményes a játéktér a va-
riábilis padokkal és az eldőlésgátolt palackokkal,  amelyek a poétikus fináléban a Kreml fé-
nyeit is reprezentálják. Az eltanácsolt egyetemista és kirúgott kábelfektető  üvegágyban
ébred és koporsójára göröngyök helyett alkoholos göngyöleg hull.   A főszereplő sikerrel
rel kerüli el a részeg-ábrázolás csábító sztereotípiáit,a kiszolgáltatott esettséget fizikailag
bámulatos gesztus-kombinációkkal,  színészileg a teljes lelki azonosulás szuggesztív intenzi-
tásával jeleníti meg. Nem dülöngél, nem esik orra,  testtartása, hangja mégis a kiszámítha-
tatlan bizonytalanságot fejezi ki,  a tudatvesztés tucatnyi állomását járja végig, a vakmerő
asszociációk és veszélyes hallucinációk egyre sötétebb bugyrait tárva fel.  Bár a koktélok
regiszteréből fájó szívvel hiányoljuk  a "Komszomolka Könnye" és a  szűzdohány-levélen ér-
lelt "Csecsen-Ingus Ádáz " mirákulumokat, a "Szuka Bele" nyíltszíni kikeverése és "lassú kor-
tyokban" történő elfogyasztása  mámoros kárpótlást jelent.  Két őrangyala,  Kakassy Dóra
és  Homonnai Katalin  mitikus metamorfózisok  bravúros kettőseivel követi útján. Kőszívű
pincérnők, egykedvű útitársak,  szeszkazán kábelfektetők, a munkásszállás egyesült prole-
tárjai, - de a haladó értelmiséget is frappánsan ábrázolják: a korrupt kalauz, a kemény fő-
nök, az enervált kórházi személyzet  tökéletes kórképét rajzolják meg  villanásnyi portrék-
ban.  Tamási Zoltán ezerszínű alakításában szuggesztíven adja vissza  az élőbeszéd nyílt és
a színészi alakformálás közvetítette belső történések fedett közléseit. Naturális és érzéke-
nyen stilizált párhuzamosan,  zsigerien vegetatív,  roncsolt tudatával is  hiperintelligensen
személyes. Megtalálta íróját, megalkotta drámáját, Venyicska legendás figurájában megte-
teremtette kisajátíthatatlan mitologikus hősét.
A darab megtekintése előtt, avagy után, forgassuk azért a  Sajó László-féle Öt és feles-t,
pesskörnyéki vasúti kocsmáink kispályás bédekkerét... Hű, de közeli is az a Petuski! 2009

Vérszagra gyűl az éji tömeg a Hollán Ernő utcában: gyújtogatás,  ellentüntetés, giccs-ége-
tés?  Netán egy nemzetközileg beTiltott, de nálunk kedvesen Tűrt náci filmet vetítenek?!?
Dehogy! Az Odeon-mozi kávézójában a nagyszerű ifjú társulat küzd a földön kuporgó nézők
kegyeiért. Heinrich Kleist teljesen ismeretlen drámája  legalább annyira igaz és korszerű,
mint a kortárs színjátszásban meghatározó Büchner-töredékek:  az emberi természet és a
hatalom végletesen aljas és kisszerű voltát tárja elénk. A germán fejedelmek praktikái, ár-
mányaí és árulásai talán még a spirói Árpádház  véres rettenetét is felülmúlják. A szituáci-
ók értelmezésében, a jellemek megrajzolásában  Polgár Csaba hibátlan munkát végzett, a
játék ritmusa okosan moderált, a tempó lendületes, a helyszín kihasználása mesteri. Több
nézőpontból figyeljük  a kék NDK-melegítőt viselő, békésen sörözgető hadurakat, a vörös
AS Roma felsőben domborító latin vezér, Szilágyi Kata pamlagra csábító tangóját, Takács
Nóra Diána webkamerás anyai intelmeit. Az egri La Mancha óta már félszívvel HOPPart-os
Gémes Antos árnyalt finomsággal ábrázolja Herrmann töprengéseit, a vezér másik megsze-
mélyesítóje,  Mátyássy Bence inkább fürge helyezkedését hamgsúlyozza. A címszerepben
harmadik  Bánki Gergely, katonáit lelkesítő, egyre harsogóbb tirádáiban a történelmi jövő
hitleri szózatait sejteti. A külsős legények  magától értetődően illeszkednek a társulathoz,
Máthé Zsolt extrém mozgása és kifejező csöndjei  különösen emlékezetesek,  de a hölgy-
szereplő civilsége megalázó.  Meghatározó szerepet kap a vokális zene, Purcelltől Beetho-
venig,  az együttes győzi a lenyűgöző polifóniát.  Radnay Csilla ábrándos nőiességét levet-
kőzve, több hadvezér zord profilját is bemutatja. Temérdek hányattatás után, többek kö-
zött a zsebszínpadon is szorongva, a nagyérdemű végre bársonyos mozizsöllyékbe rogyhat,
de a megnyugvás nem felhőtlen: a vásznon, az "Ende"-felirat után  a produkció stáblistája
sorjáz, a háborús UFA-híradókat idéző diadalmas zenével. Elég rázós: azokat a propaganda-
ocsmányságokat a negyvenes években itt vetítették az akkor ultramodernnek számító mo-
ziban... És mi is jött azután?!? 2008

A népligeti Vurstliban  Paprika Jancsi, Kemény Henriknél  Vitéz László verekszi ki az igazát,
Zalán Tibor csodás játékában az ókori Thészeusz kezd hasonló módon karrierépítésbe. Út-
ban Athén felé Periphétész képében egy valóságos B-közép Bunkósember áll útjába. Bodor
Kata téglafejű izomszekrénye /"magyar" hangja Hannus Zoltán/, megkapja a magáét, ahogy
a másik bábalkotó,  Németh Ilona fenyőhajlító rablója is, aki agyafúrt hősünk szálfacsúzlija
által, szó szerint kettészakíttatik.  A páratlan leleménnyel kifundált útonállók, a fordulatos
cselekmény, a pattogó dialógusok a gyermeki fantáziájú szerzőt dicsérik, a színre állítás az
egész társulatot, élén Fodor Tamás-al.  Németh Ilona  még az ifjú vitéz bájos orczájába is
képes karakter-vonásokat csempészni,  Minótaurosza pedig valóságos kezes bárány,  annál
félelmetesebb  Bodor Kata Öreganyója kocafejű halálos alvilági állatával.  Annyira kifejező-
ek a bábok,  hogy /ógörög/ feliratozással,  akár Spártában is értené mindenki a darabot...
Na de nekünk itt vannak a fantasztikus színészek, akik túl a mozgatáson, hangbéli szerepal-
kotással lehelnek életet beléjük.  A lábmosós bitangból  Athén urává emelkedett  Hannus
Zoltán egyetlen odavetett félmondattal tökéletesen jellemez/"anyád hogy van?"/,  Nyakó
Júlia állatsereglete Kocától a Teknősbékáig,  Homonnai Katalin hölgykoszorúja gonosz ba-
nyától a szerelmetes Ariadnéig terjed.  Nagypál Gábor, hetyke legénykedésen túl,  a gro-
teszk irónia színeit is fel tudja villantani,  Lovas Dániel három figurájában mesteri hangvál-
tásokkal karakterizál. A földi szférák zenéjét  Spilák lajos szolgáltatja, aki komponista-elő-
adóként uralja extrém hangszer-arzenálját,  mennyei rezgettyűje, doboz-xilofonja és egy-
kezes fuvolajátéka egyenrangú akusztikus paralelje a bravúros produkciónak.
Tanulságos előadás:  egymást irtó módszereink cizelláltabb változatai mellett,  lassan nem
árt ókor-ókor a bunkósbotot is elővenni...

Az ÉS-ben jól festene a kínai üzletasszonnyal készített érdekes interjú, színpadi megjelení-
téshez viszont kevés, legfeljebb elmondani lehet, játszani nincs mit. Láng Annamária ezt is
teszi, igen dicséretes leleménnyel azonban  zenével némileg dramatizálja az anyagot. A Ha-
lastó-Kultúrfürdőben adott  szerzői koncertjével már komoly figyelmet keltett, huszonéves
Sztojanov Georgi zenéje a szöveget kiemelő, ellenpontozó kíséret szerepéből fokozatosan
kiemelkedve,  gitár-effektusok, énekelt frázisok,  háromszólamú vokál és komplett áriák ré-
vén a produkciót zenedrámai szintre transzformálja.  Koltai Kata gitárjátéka aláfesti, tagol-
ja a prózát,  Bodrogi Éva  tökéletes intonációval énekli  az ördöngős énekszólamot. Hang-
ban, játékban egyaránt átütően szuggesztív,  minden megszólalása életveszélyesen hasít, a
"sikerélmény"-ária  feledhetetlen csúcspontja az előadásnak.  Láng Annamária  rendezése
végig tartani tudja  a feszültséget,  számos ötlettel vizualizálva,  szünetekkel is élénkítve a
tempót. Sajnáljuk, hogy éppen a szöveg legszebb részei, a rokonokhoz-jótevőkhöz kötődő,
a mi kultúr/?/körünkben kevéssé ismert, szeretetteli hála momentumai nem lettek énekbe
oltva.  Az ígéretes produkció nagyszerű felütése a  KINO későbbi bemutatóinak, alkotóitól
pedig felajzva várunk újabb művet.  Több szereplővel, éles szituációkkal  legyen drámaibb,
de a zene /siker!/élménye semmiképpen se maradjon ki. 2008

Ketten egy bunkerben, atomrobbanás után, a sugárveszély miatt két hétig összezárva. Fé-
lig-meddig barátok,  de férfi-nő esetben elég veszélyes  a belső helyzet is.  Magács László
racionális visszafogottsággal,  fokozatosan sűríti a feszültséget, bátran építve két nagysze-
rűen megválasztott színészére,  az ex-Krétakör két nagyágyújára.  Rába Roland a felismer-
hetetlenségig átlényegülve,  orátori hangját rejtve,  petyhüdtté szürkülve hozza a fruszt-
rált jelentéktelenség nyomott figuráját, merő ellentéte az élesnyelvű, jó kiállású széplány
Láng Annamária megformálásában. A gyorsan pergő, csattanós jelenetek egyre több kon-
fliktust sejtetnek,  az összezártság,  a félelem,  a bizonytalanság légköre  egyre vészterhe-
sebb. A nyitó és átkötő zenék brutális hangereje, mely minduntalan szétszaggatja a dráma
szövetét, irritálva a közönséget s a játszókat, nyilván a hangosztály eszement önkénye, hi-
szen az a rendező, ki mintaszerűen építette fel a szereplők párviadalának apokaliptikus ví-
zióját, nem szorul ilyen olcsó külsőségekre, nem rombolja szét darabját akusztikus terror-
bombázással.  Nem  Rába Roland hibája, hogy a szerep értelmezésében akadnak homályos
foltok, alakítása így is újabb szín  terjedelmes bűnözői palettáján,  most már egy Jágót vá-
runk és két Richárdot... Végre újra maradéktalanul örülhetünk  Láng Annamária  elemen-
táris játékának, mely a heves indulatok, szélsőséges gesztusok, a rettegetéstől a vad düh-
kitörésig terjedő arcjáték  elképesztő tűzijátéka.  Hangja a rekedt fojtottságtól,  a frivol
keménykedésen át,  a beletörődés tompaságát érintve ível  a vijjogó kétségbeesés őrjön-
géséig, vulkáni mélységeket tár fel, önmagában lenyűgöző!... és még látjuk is:  Sirályröpü-
lés, de már a sztratoszférában! Befejező monológjában az eddig sokszor hiányolt egyenle-
tes, nyugodt, kisimultságában is izgató hangvételt is megtalálja, mely remélhetőleg a jövő-
ben is tovább gazdagítja kifejező eszközeinek bámulatos arzenálját.

Nem avangárd, nem kísérleti, nem extrém. Egy "rendes" darab fantasztikus színészgárdával,
mégis tökéletesen illeszkedik a hely és az induló új színház szelleméhez:  groteszk tragiko-
média, abszurd beütéssel. Nevettető alapötletére váratlan fordulat dupláz rá, mígnem ész-
revétlenül csúszunk át a halálkemény végkifejletbe. Tapsikolva élvezzük a mókát, csodáljuk
a veszettül komédiázó aktorok attrakcióit,  de van miről gondolkodni utána,  úgy igazában.
Földeáki Nóra brazil takarítónője erősen eltér a szokványostól,  nem kreol, nem dundi és
erősen gondolkodik,  eleven felkiáltójelként ellenpontozza  a többiek érzelmi szélsőségeit.
Varga Zoltán  a váratlan szerelem  kamasz-irracionalitását ábrázolja hevesen,  Kovács Adél
meggyőzően rajzolja meg a rideg észlény útját az empatikus emberségig.  Csákányi Eszter,
aki sokszor egy poénért eladja üdvösségét,  példás önfegyelemmel  formálja meg ionescoi
figuráját, ennek ellenére elképesztő színgazdagsággal játszva el takarítási paranoiáját. Neki
valóban egyetlen közbevetett szó /"curry-curry"/elég ahhoz, hogy a figyelem középpontjá-
ba kerüljön,  alakítása méltó párja, szintén köztisztálkodó, kamrai elnöknőjének.  Margitai
Ági-nak magától értetődően hisszük el,  hogy szerelemre gyújthat egy  40-es férfit, "több,
mint szép: gyönyörű!", a határtalan élnivágyás, a sugárzó optimizmus példaképe, de bátran
képes felmérni és feloldani végzetes helyzetét is. Felejthetetlen utolsó, nagy kacagásának
halálfúgája, az egymásra torlódó nevetéshullámok egy végső sforzatóban kulmináló szökőár-
ja.  Lukáts Andor-nak sikerült megalkotni  az abszurd komédiába oltott emberi tragikumot,
melynek mérge és méze a kortárs színház mennyei mannájává nemesedett. 2008

Buliban a fürdőszoba a legkisebb közös,  hiszen többszörösen keresi fel a nép: ideális szín-
hely az egyéjszakás cselekményhez.  A jeles szerzők  pompázatos darabot rittyentettek a
mellékhelyiségként is funkcionáló  közhasznú térbe,  egyedi életstílusú figurákat alkottak
és jó érzékkel találták meg a játszó személyeket. Sikerült összeguberálni a berendezést is,
amely víz nélkül is maradéktalanul kiszolgálta a változatos igényeket.  Ötlet, találékonyság,
korrekt kidolgozás és még a játék, színpadra állítás is sikerült, rendező nélkül, társulatilag.
Komikus keresztmetszetét kaptuk névleg értelmiségi köreinknek, fél- és egész-kapcsolatok
kusza gubancát,  jellegzetes beszédmódok,  viselkedésformák sorjáztak eleven izgalommal,
rólunk volt szó, de módot nyújtva a többrétegű általánosításra is. Első opusz, első színpad-
ra állítás, egy formálódó együttese bemutatkozása: vérbeli színházi produkcióval! A szerző-
páros ökonomikusan bánt saját magával,  Száger Zsuzsa  egyéniségére tökéletesen illő ala-
kot formált,  Urbanovits Krisztina  majdnem néma szerepét  átütő szuggesztivitással reali-
zálta. Elég, hogy dúdolva sminkel, nagymonológ, ahogy csodálkozó mimikával követi az ese-
ményeket. Sipos Eszter tartózkodóan indult, annál ütősebbnek bizonyult az erotikus finá-
léban.  Valcz Péter-ben hanyag könnyedségű,  irigylésre méltó adottságokkal bíró aktort
ismertünk meg,  Felhőfi Kiss László  hiteles játéka pedig szinte alkotói légkört teremtett.
A legfrappánsabb szöveg  kétségtelenül   Kaszás Ágnes-nek jutott, de zsigeri komédiázása
annak legparányibb momentumait is elsöprő elánnal hozta,  ezoterikus ülőke-áriái,  dugás-
beszámolói feledhetetlenek,  ilyen a nagykorúvá érett  Végh Zsolt  őrjöngése,  majd szá- 
nalmas bocsánatkérése is. Az est fénypontja, akinek minden moccanása  életveszélyes, az
áporodott Kam/a/ra-légkörből végre egy hozzá méltóbb, alternatív fürdőszobába pottyant
Stefanovics Angéla! Láttuk ott tininek, érdekes volt hölgyként, emlékszünk Anna Frankra,
de itt és most  egy jelenetében többet mutathatott meg  káprázatos tehetségéből, mint
eddig tíz év alatt.  Neki aztán nem kell poénokat beleírni,  egy határozatlan névelő elég a
védhetetlen hahotához, elmondásában a címjegyzék is Karinthy-ádaként sziporkázna, nem
is beszélve a gesztusok, arcjátékok leírhatatlan skálájáról,  amely a jellem- és szituáció-áb-
rázolás színészi magasiskoláját valósítja meg.  Telefon-eligazítást tart gyermekeinek: reality
és paródia egyszerre, számító hisztizéssel zokog: szökőár,  belehuppan a fürdőkádba: föld-
indulás!  Ha csak az Ő lappangó létének fantasztikus életre hívása történne, máris megha-
tározó eseménynek tartanánk az új alkotóközösség színrelépését, de az egész előadás azt
sugallja,  hogy érdemes lesz a jövőben is várni  az újabb közös alkotásokat, követni a még
névtelen csapatot a létezés belsőbb szobái felé is. 2008

Azóta romlott a helyzet:  olyan /daru/tollasok vonulgatnak,  akik nem Domestos-szal tiszto-
gatnának...  Parti Nagy Lajos abszurd szürreáliája, a  Hősöm tere vérvalóság, reszketve pis-
logunk az utcán jobbra-balra, de leginkább jobbra. Mennyivel jobb a színházban félni, kun-
cogva, kacagva, összebújva...  Lippai Krisztina merészen nyúlt a regényhez,  magabiztosan
dramatizálta a nem mindennapos történéseket,  helyenként,  így az író három "Trippelgen-
ger"-ének szerepeltetésével, bravúrosan.  Poénok, szóficamok özönét mentette át, rende-
zőként pedig talán még értékesebbet alkotott.  Értelmezésben, tempóban, színészvezetés-
ben példás előadást hozott létre,  ebben a körülmények korlátozottsága sem tudta akadá-
lyozni. Miklusicsák Alíz kőarcú gyógytornászból  vedlett át még dermesztőbb aviatikesszá-
vá, míg  Stubnya Béla belülről vezérelt, nagyszerű mimikával érzékeltette kiszolgáltatottsá-
gát, finom fokozatokkal rajzolta meg a tollasodás stációit, emberi arculatának hitelességét 
szépen ellenpontozta madárpantomimje: ...és hogy röpült!!! Bizalmatlanul fogadtuk Tubica
Cézár színre léptét, elképelhetetlennek tűnt  a cippolai figura adekvát megjelenítése. Fel-
ocsúdva a sok tisztabúza között, egyszer csak rádöbbentünk, hogy  Szőllősi Zoltán akkurá-
tusan felépített alakítása  fokról-fokra oszlatja el kételyeinket. Képről-képre erősödött, a
cselekményhez híven  egyre inkább uralta a színteret,  groteszk nevetségességből félelme-
tessé növekedett, lendületből hozta a poénokat, bírta az irdatlan súlyú szöveg lehengerlő
áradását. Galamb-párjaként  Berki Mónika egyvégtében tündökletesen sziporkázott, kolo-
ratúr turbékolástól  a sziszegő kegyetlenségig váltogatva hangjait. Temperament mozgása,
játékának metsző élessége, a lényéből áradó szilaj vitalitás aranyruhájánál is fényesebben
ragyogta be a színpadot.
A Mádámka tehát nem egyszeri,  véletlen telitalálat volt:  Lippai Krisztina parádésan bizo-
nyította az abszurd színházhoz való, nagy reményekre jogosító kötődését.
Hajnalban galamb-turbékolásra ébredtünk, ...máris?!? ...Felkészülés végett beleolvastunk
volna a Hősöm teré-be. De hol is van?  Keressük, kutatjuk... az tollas tubicáját!!!, megint
ellopták!!! már a harmadik példányt... Nincs valakinek?

Kipling után a mi kedves Rejtő Jenőnkre esett a választás, sajnos, a dramatizálás most ke-
vésbé sikeres. Ismétlődések, felesleges epizódok, elnyújtott jelenetek. A rejtői történet
mindig logikai bravúr, csak frappáns fordulataira érdemes építeni. Nemrég a Rádióban ké-
szült egy ragyogó hangjáték a regényből, még nem késő, jó lenne Markovits Ferenc mód-
szerét tanulmányozni. Őszig még sokat lehet húzni, alakítani, tömörebben egészen ütőssé
válhatna az előadás.  Mert erényei vannak:  néhány meglepő alakítással  máris büszkélked-
het.  Robin László  meggyőző hitelességgel  formálja meg  naiv hősét,  első találkozásunk
Szentes Katalin-nal kellemes meglepetés:  természetes, friss, magabiztos. Pelva Gábor ze-
néje, mely javarészt gitárjátékára épül, jazzes, kortárs és arab ízeivel egyaránt frappánsan
tagolja, segíti a cselekményt.  Reveláció a hajdani  Mester és Margarétából ismert  Szabó
Attila feltűnése: aprólékosan kimunkált jellemrajz, fantasztikus ritmusú poentírozás, moz-
gásban, hangban, létezésben hihetetlenül szuggesztív karakter, ritka példája a nagyformá-
tumú tehetségnek. Ficzere Bélá-val folytatott abszurd párbeszéde  ionescoi gyöngyszem,
...és hogy csuklik !!! Öröm újra látni a színpadon, reméljük, a jövőben is erősíti a  Picaro-
csapatot, amely  Deák Tamás  vezérletével újabb alagutat fúr a korszerű színház felé.

Shelley-ék delejes közegében  valószínűleg a genfi villa háziasszonya is tudott horror-mesé-
ket írni, de az biztos, hogy orvos-barátjuk, Polidori,  a byroni ötletet kibontva alkotta meg
az első angol nyelvű vámpír-storyt.  Német kézben dráma, majd nagyromantikus opera lett
belőle,  amelyet majd két évszázados tetszhalál után,  most  Balázs Zoltán  teremtett újjá,
a no-színház gesztusnyelvén vizualizálva, de minden lehetőséget megadva a korszerű operai
színjátszásnak. A szerepformálás, az ének, a mozgás, másrészt a fény, a jelmezek, a látvány
hihetetlen intenzitása   varázslatos produkciót eredményezett.  Az extrém történet japán
szamuráj-stilizációban, a színpadi minimalizmus eszközeivel,  míg a szereplők kapcsolatai jel-
szerű megfogalmazásban, invenciózus gesztusnyelven realizálódnak. A szélsőséges helyzete-
ket a méltóságteljes mozdulatok lassítása ellenpontozza,  a dallamok szárnyalását a fehérre
merevített maszkok.  Az egyáltalán nem vérszomjas Vámpír, akit túlvilági gonosz erők kény-
szerítenek szörnyű tettekre, sejtelmes árnyként tűnik fel, s végül el  Gombár Judit áttet-
sző háttérfalán, mely színes fényeit és nyílásait váltogatva  tagolja a cselekményt. A szikár
geometrikus térben sűrűn bukkan fel a harminctagú kórus,  Szöllősi András  örvénylő ko-
reográfiájával alkotva  csodálatos mozgóképeket.  Hatféle különleges  ruha-költeményben
jelennek meg,  a kísérteties feketétől, a napsárga ragyogáson át, lilában pompázva mesés
madárbóbitákkal,  végül gipszfehérbe fagyva,  amely az utolsó képben halottszürkévé tom-
pul. Az énekesek is igen kifejező és változatos gyönyörűségekbe burkolóznak,  lehetetlen-
né téve, hogy  Gombár Judit egyedülálló teljesítményéhez méltó  felsőfokú jelzőket talál-
junk.  A rennes-i társulat imponálóan erős,  a kicsapongó férfiak kvartettjének jelenete a
testesen vetkőző,  ám annál hajlékonyabban éneklő  mezzo domina   Karine Audebert-rel
mesterien kidolgozott epizód, három szerepben is félelmetes energiákat sugároz a metsző
fej-rezonanciákkal bíró basszus,  a gigászi játékerejű  Christophe Fel, aki prózai megszóla-
lásainak tökéletes németségével is kitűnik.  A két férfiversenyző között  nehéz lesz dönte-
ni:  Marc Haffner arányosan artikulált férfias tenorja  már önmagában is páratlan ritkaság,
hát ha még természetes játékkészséggel és olyan áradó muzikalitással párosul, amelyet re-
mekmívű áriájában csodálhattunk.  Nabil Suliman magányos Vámpírja grandiózus jelenség,
éneklése szuggesztív,  előadásmódja a tudatos racionalitással koordinált szenvedélyesség,
a főszerep terhe alatt érett szerepformálással nő a viharfelhők hegymagasába. Mi sem jel-
lemzőbb klasszisára,  hogy végig középerővel,  maximum fortéket énekelt és csak a halálos
fináléban süvöltött fel egy teljes hangú fortisszimóig.
Külön bekezdés illeti a káprázatos kórust, amely a kivételes lehetőséget kihasználva, soha
nem látott-hallott erővel  magasztosította fel  Heinrich Marschner  zenéjét,  egyenrangú
részesévé válva a kirobbanó sikernek.
Balázs Zoltán, a  Négerek után,  ismét bizonyította  extrém affinitását a  "Gesammtkunst"
összművészeti alkotásmódjához,  rendezői  munkájában  az  énekes  színjátszás,  a mozgás,
a fény, a zene és a látvány dinamikus egységét teremtve meg. A Vámpír méltó befejezése
a nagyhatású MEZZO OperaFesztivál-nak,  amely a Verseny izgalmain túl, óriási hatású, re-
velatív eseménye volt a magyar színházi- és zene-életnek. 2008

Caryll Churchill abszurdjait  felolvasószínházként adta elő a  MU büféjében,  nevéhez mél-
tóan egy KáVé mellett a Társulat. A  Szív csücske jellegzetessége, hogy  Gigor Attila diktá-
tor-rendező Elölről! csatakiáltásokkal mnduntalan újrakezdésre kényszeríti, a fokozatosan
kiteljesedő darabot  egyre gyorsabb tempóban elővezető színészeket.  A Forma-1-es köve-
telményeket  Mészáros Béla  bírja a legjobban, aki a hajrában megtriplázza  Rossini Sevillai
borbélyának,  a pergőnyelvű Figarónak csúcssebességét. A Kék bögre szélhámosát  Kovács
Lehel  lehengerlő intellektussal ábrázolja, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina  meg-
győző hiteleségű két koros koros szépasszonya nem is tud neki ellenállni.
Merényi Anna ismét talált színpadra kívánkozó fordítani valót,  Gigor Attila vágtára hegye-
zett stílusa helyet kér magának az /al/világot jelentő deszkákon is!

60 ember énekel, repertoárt épít, CD-t csinál, míg végül, lassúdad töprenkedés után elha-
tározza:  operát fog előadni, barokkot, úgy igazában.  Választ egy XVII.-századi színdarabot,
az ifjabb Gibbons zenéjéhez némi Locke-muzsikát társít,  közösen lefordítja a szöveget, ta-
lál egy invenciózus rendezőt,  Göttinger Pál-t /Mario és a varázsló, Pokol, Mágnás Miska/,
aki az Irish Coffee-n túl, elkötelezetten járatos a zenés műfajok világában. Gigászi erőfeszi-
téssel, rengeteg munkával, páratlan lelkesedéssel hozzák tető alá a darabot.  Hát ha tető-
nek nevezhető  a majd' négy évszázados Törökfürdő lyukacsos kupolája..., de éppen ez az
extrém környezet teremti meg a produkció varázsos atmoszféráját.  A medence homokját,
mely vízként funkcionál,  éppúgy az aktorok lapátolták ide,  mint ahogy a szellemes jelme-
zek "varrodá"-juk munkáját dicséri.  Halas Dóra és  Sztojanov Georgi  hangszerelése híven
követi a korabarokk protokollt, minden szereplőt más-más kamaraegyüttes kisér, így a sza-
bad muzsikusok játszanak, a színészek zenélnek is.  Nényei Pál férfiasan borongó csellózá-
sa biztos alapja a Kétségbeesés figurájában nyújtott komiko-pesszimista játékának, az elő-
dás motorja, a vibrálóan cikázó  Sztojanov Georgi  Inasa keményen akcentuált hegedűszó-
lóval is elkápráztat, végig a zenekar lelke,  akinek még arra is telik, hogy egyik hisztérikus
kirohanását, a színfalak mögött felkapott felkapott hangszerén  briliáns futammal tetőzze.
Gyönyörű dallamíveket rajzol Ney Andrea oboája,  Palojtay Dávid fagottjátéka bársonyos
basszus-alapot épít,  Csongrádi Gábor  egyszál gitárjával szinte vonósnégyes illúzióját kelti.
De a Cupidót kísérő tündérzenében, a furulya-trió tagjaként,  még a rendező is beszáll...
Az üdítően merész és adekvátan nagy port felverő diszkó-képben,  Rubik Ernő startfejes-
bajnok szájdob-virtuozitása élénkíti  a zenei szövetet.  A szólószoprán  Szebeni Gabriella
törülközős harcosként is  találékony belépésekkel küzd,  Juhász Orsolya  éneklése verse-
nyez,  a Halál-t játszó Vívó Zoé által testére festett, idillikus természeti kép szépségével.
Göttinger Pál-nak minden szituációra akad ütős ötlete, minden szerepre megtalálja embe-
rét, alkati vonásokból formál jellegzetes gesztusokat.  A homok-víz képletet sokszálúan ké-
pes kibontani, fröcskölünk, úszunk, lebegünk,  de még egy vadevezős kalandra is futja. A
csodálatát angolul artikuláló Miss Polonyi Artemisz énekét kajakos lovagja, a zenei irányi-
tásban is meghatározó  Tóth Árpád  kíséri elíziumi hárfázással, a vízipisztollyal halált osztó
rosszcsont Cupidot  Bognár Krisztina  személyesíti meg,  aki lénye "random"-üzemmódján
kívül még vaksiságát is képes érzékeltetni. Nézze el nekünk mindenki, akit képtelenek va-
gyunk nevesíteni:  amikor a kórus megszólal,  szárnyal és dübörög a kupolás akusztikában,
az a katartikus csúcspont és abban minden egyes hang egyedi érték, ahogy a résztvevők
sokoldalú munkája is, amelyből a felejthetetlen produkció katedrálisa épül.
A végén, fülünkbe zümmögve hangsátort borít ránk a kórus. Mint a buddhista lámák, akik
a vízesés zúgásába  együtt kiáltják titkaikat, itt is a létező összes hang megszólal, a félre-
hajlítottakat nem számítva,  legalább 3-szor 12!  Az élő anyagként lüktető hangfürt  Cage
cluster-eire emlékeztet,  szüntelen hullámzásal,  örök változásban teremti meg a testet-
len röpülés mennyei élményét, irányított, de rögtönzés: nincs két egyforma finálé, erről
remélhetőleg nemsokára újra meggyőződhetünk...
Ezt a svéd mintára kifejlesztett "kórusimpro"-t maga a közösség építi fel,  miközben az kö-
zösséget épít. Nem a felülről kényszeritett mozgalmit,  nem az alulról okádó ordas eszmé-
két, hanem az önként összeálló, szabad emberek művész-társulását,  amely most egy ope-
raelőadás keretében vérbeli kortárs színházat hozott létre.  2008                Bárka 2009

Az ajváros szendvicsek finomak voltak, de talán még nagyobb, igaz, hogy csak szellemi gyö-
nyörűségeket jelentett az a beszélgetéssorozat, amelyet olyan jeles orákulumok fémjelez-
tek, mint Krasztev Péter, Balla Zsófia, Forgách András, Spiró György: megannyi balkánértő
művész-referens. Bulgáriában sífutottunk, Adrián a vitorlázás,  /még Jugóban/ színházi- és
film-fesztiválok engedtek ugyan elfogult bepillantást, de Romániából csak  Erdélyt, máshol
még ennyit sem láttunk a valóságból.  A Tolnai Ottó alapján készült előadás próbafolyama-
tának lényeges részét képező ismerkedés bizonyára nyomott hagyott a darabon, de az vé-
gül is sokkal elvontabb, átfogóbb módon értelmeződik.  Gyarmati Kata gigászi munkával al-
kotta meg több novella momentumaiból a szövegkönyvet, amely a társulat tagjainak eleven
alkotói részvételével realizálódott  Fodor Tamás rendezésében.  Ezért most értelmetlen a
szereplők alakításainak egyenkénti elemzése, az együttes szédületes változatosságot muta-
tó közös munkásságát illeti a lelkes elismerés, amely természetesen vonatkozik a jelmezek
és a tárgyi világ két leleményes innovatrice-ére is /Németh Ilona - Bodor Kata/. Egyetlen
kivételt azonban muszáj tennünk:  Spilák Lajos, a tétova vízmérő, moccanásnyi gesztusok-
ból gondosan felépített maratoni pantomimjével,  mobil biodíszletből a produkció extrém
gyújtópontjává válik. Az abszurd poénok, panoptikumfigurák, torzított helyzetek groteszk
kavargása a fináléban a végtelen csönd szféráiba emelkedik, árvíz helyett sivatagi forróság
bénít ájult rémületbe,  hullámpapír szemfedőt húzunk magunkra és megadjuk magunkat a
végítéletnek. Ábrándosan szívderítő kép: a Szépség mindenen túl győzedelmeskedik és eb-
be még belehalni is érdemes.

A Pulcinella közlegényként immár zsámbéki őslakosnak számító  Andrea Collavino  comme-
dia del' arte stílusba transzponálta  Deme László és  Simon Balázs szüzséjét, sikerrel örö-
kítette át a játékmód meghatározó elemeit,  a társulattal közösen alakultak ki  a frappáns
dialógusok és lám, máris egy váratlanul eredeti, újszerű előadás született.  Chován Gábor
Ábrahám - Musztafa - Ádám-ként,  minden reíigióban derekasan állta a sarat,  szívesebben
láttuk volna többet álarc nélkül,  kisfiús embersége akkor érvényesült igazán.  Cseh Judit
áldozati báránya, üldözött Aisája egyaránt meggyőző volt, a terrorista-újonc  Sütő András
fergeteges lendülettel komédiázott.  A maszkok jóvoltából kitüntetett szerephez jutott a
a hangbéli megformálás:  a szférák géphangján szólt  Naszlady Éva  ironikus arkangyala, a
gombafejű családi kör  bábeli lármában sipítozott,  Kálmánchelyi Zoltán,  mint pszichobá-
csi, terrorvezér és végül  mint konferanszié kápráztatott el  bravúros megszólalásaival. Az
együttes könnyed eleganciával, szédületes iramban realizálta az állandó szerepváltásokkal
tüzdelt marathoni ötletzuhatagot, amelyet  Simon Balázs  rendezése az átgondolt szerke-
zet geometriájában fogott össze.  Gergelyi Júlia észbontó vijjogáson túl,  énekkel, tánc-
cal, szuggesztív jelenléttel bizonyította szikrázó sokodalúságát. Jól kihasználtatott Liskán
Ferenc csapóajtós színpada,  kiváló ötletnek bizonyultak  a szereplőket színre lökő, majd
sejtelmesen eltüntető függöny-hasadékok.  Ketten is tervezték  a hatásosan funkcionáló
ruhákat:  Kárpáti Enikő mellett Naszlady Éva, aki egy nyíltszíni átöltöztetéssel, az orrunk
előtt alkotta meg   Mohamed jelmezét.  Isteni erővel uralta a színpadot a végre újra szín-
padon látható  Baksa Imre, aki egy házsártosan Atya-i veszekedés után, -melyben kiderül,
nem bírta végignézni a /nem Néger!/ pápa megválasztását, -úgy kiborul, hogy visszavedlik
őrjöngő Rendező-vé, pompás karakter-epizóddal gazdagítva az amúgy is bőséges kínálatot.
Egészséges vásártéri energiákkal telített, vérpezsdítő mulatság,  reméljük, hogy nyári fel-
üdülésként, a téli idényben is látható lesz!

Imádott Avant-Garde-dámánk Peter Weiss-el Sade-izik,  eszméletlen abtzurdja nem is kerül-
hetett volna jobb kezekbe:  Felhőfi-Kiss László a vakmerő offoffoff-színjátszás garabonciás
nagymestere. Három grácia bújik elő a koporsóból, hogy sírontúli komédiázással mesélje el
szegény,  most inkább nőnemű Mara történetét,  természetesen a kádban. A nagy öregek:
Stubnya Béla, Tamási Zoltán és maga a rendező alakítja hősnőnk életének főszereplőit, de
a hangsúly mindvégig  az imponáló összjátékot produkáló  élő hullákon van.  A halálon túl is
kétkedő idősebbiket  Bede Fazekas Annamária,  a hetyke csacsogót a Fürdőszobában már
feltűnt, vibrálóan temperamentumos  Kaszás Ági teszi emlékezetessé. Álmosd Phaedra egy
ideig kiváló rezonőrként jeleskedik, majd egy káprázatos monológgal koronázza meg a nagy-
szerű előadást. Összerezzentünk néhány frappáns Marat/Sade idézeten, felidéződött a le-
gendás kaposvári csoda,  amelyet sajnos csak háromszor láttunk és amelynek színhelye ép-
pen most tűnik el a színházi térképről... Ahogy Maránkat, azt is elnyeli a magyar kloáka.

A Romeo és a Médea után örömmel vártunk egy újabb ismert történetet, hiszen ez a tény
segít abban,  hogy ne a "miről szól?" foglalkoztasson,  hanem az igazi színház egyetlen meg-
határozó kritériuma, a "HOGYAN?"... Fokozta az izgalmat, hogy rendezőként a kiváló csapat
egyik jeles tagja debütál:  Debreczeny Márton.  Első munkája tagadhatatlanul a  Kompánia
hangvételében fogant, ezzel együtt máris markáns személyiség-jegyeket hordoz. Szűkszavú-
an építi a cselekményt, a Jágó-Biancha és az Othello -Desdemona párkapcsolat különböző-
ségét találó gesztusokkal jellemzi, a fény- és hanghatások eredetiek, tempó még méltóság-
teljesen visszatartott. A kendő-jelenetben  a háttérben végig árnyként rezonáló  Kemény
Rozália villantja be a féltékenység démonát, az inkább kegyetlenül okos,  mint gyűlölködő
Jágó, maga a rendező  Debreczeny Márton, elégedetten láthatja ördögi visszfényeit a mór
pillantásában. Szalay Henrietta bőgő-pizzicatóval kísért jazz- szólója,  Mayer Zita Bianchá-
jának tétova beavatkozási kísérletei még késleltetik a csúcspontot, de  Mózes Zoltán szug-
geszivitása delejes erővel fokozza a feszültséget.  Hantos Násfa most is színészi személyisé-
gének varázsával hitelesíti figuráját, a végső párjelenet koreográfiában, átélésben páratlan
erővel tetőzi a gyönyörűséges produkciót.
Továbbra is a legjobb úton a  Kompánia,  melyben az egyedi kvalitások,  az egyéni teljesít-
mények hatványozódnak a példás összmunkában, az igazi együttes létezésben.

                                A L T E R N A T Í V        2 0 0 8    

Az őserejű Éva,  Sipos Eszter, Hét Tragika elszánt csapata élén robban be a színre: jó lesz
összehúzni magunkat, hiszen nemcsak csábítóik, de az egész férfinem ellen esküdtek bosz-
szút.  Svarc Jakob /?/ pompás ötletre épített komédiája összefogott, biztoskezű rendezés-
ben, eredeti humorral támadja rekeszizmainkat, a teljes együttes maximális erőbedobással
testesíti meg a jellegzetes típusokat, csak kapkodjuk a fejünket, annyi ötlet, geg és poén
sűrűsödik  a viharosan tomboló játékban.  A hölgykoszorú nagyszerűen helytáll,  néhányan
különösen emlékezetesek:  Szirmai Melinda horzsakőből faragott brutál-Médeá-ja, Mester
Szilvia, az édesen naív ártatlanság,  első legjobban pedig az egyre fajsúlyosabb meglepeté-
seket okozó  Sipos Eszter, aki energikus vezér, okos stratéga, de nem tudja elrejteni örök
nőiességének  végzetesen vonzó báját.  Nem tartana itt az  Emberiség,  ha Ádám egy ilyen
Ősanyát talál !!!  Ennyi bűbájjal szemben  az egy szem  Polgár Péter képviseli a kiszolgálta-
tott gyengébbik nemet,  hét csábító hét alakjában  virtuóz metamorfózisok magasiskoláját
mutatja be.  Iaszón? Romeó? Juan? - egyik hitelesebben izgalmas a másiknál, de a csúcs ta-
lán az, amikor lelkes kamasz Kosztyaként kimegy, hogy másodpercek múlva a nagyképű, ci-
nikus íróbálvány, Trigorin maszknélküli figurájaként térjen vissza. Vékás Csaba rendezése a
kiinduló koncepciótól  a megvalósítás legapróbb részletéig,  felsőfokú dicséretet érdemel.
Sötét fellegek a drága kaposvári színház fölött, nagyon félünk, elvész harminc év munkájá-
nak óriási kincse... De egy ilyen vérbően tehetséges előadás parányi vigasz: van élet a ha-
lál előtt... 2008

"Tiltott játékok": a felejthetetlen francia filmben, amely Narciso Yepes gitárján világszerte ismertté tette a XV.-sz-i Gomez-románczot, a háborús gyermekek repülőgépet játszva öldö-
sik a bogarakat, úgy, ahogy a német vadászgép sorozata szüleiket gyilkolta meg.  A láger vé-
letlenül még élő apróságai   "koncentrációs tábor"-osdIt játszottak, míg a Hotel Modern az
auschwitzi helyszín élethű terepasztalán játssza el egy nap és egy éjszaka eseményeit.
Az őrök, a tisztek, a foglyok bábok, de nem ólomkatonák: stilizáltságukban zseniálisan egyé-
nített, görnyedésükben, fejtartásukban pontosan megkülönböztethető alakok. Pedig több-százan is vannak,  lapátolnak, talicskáznak, botorkálva zsákokat cipelnek, verik őket, akaszt-
ják őket. Végzetes robajjal gördül be a halálvonat, békésen álldogálnak a rámpán, engedel-
mesen indulnak a gázba, míg a munkaképesek az újabb krematóriumot építik. Mindössze há-
rom aktor animálja a szörnyű gépezetet,  nesztelenül mozogva készíti elő az újabb és újabb
helyszíneket,  mozgatja a figurákat,  egyikük pedig mikrokamerájával  veszi az eseményeket,
amelyek kivetítve láthatóak.  Borzalmasabb a legnaturalistább filmnél!  Az őrtoronyból,  egy
géppisztolyos őr szemével pásztáz,  az Appel-Platz-on sorakozók közelképeiből emelkedik a
magasba, végigpanorámáz fölöttük,  megmutatja a hírhedt kapu dermesztő sziluettjét, majd
visszafelé haladva a már-már összeroskadó rabok között, megáll a Vigyázat! Nagyfeszültség! halálfejnél, végül az "Arbeit macht frei" sátáni feliratán köt ki.  De benézünk a zuhanyra vá-
ró halálraítéltek közé is,  aztán a csattanva záródó kémlelőnyílás mögül  halljuk sikolyukat.
Erősebb ez a megszokott film-horrornál, a képzelet hyeronimusi rémképeket társít a /még/
élőket megszemélyesítő figurák pokoli panoptikumához.
A racionálisan szerkesztett,  ökonomikusan válogatott jelenetek,  a világítási effektusok, a
realizálás aprólékos kidolgozottsága olyan művet hoz létre, amely megkerülhetetlen és új-
ra végiggondolni kényszerít  egy hihetetlenül abszurd őrületet.  Emlékezetes volt érezni a
nagyrészt gimnazista közönség  rémült csöndjét,  tanulságos volt hallgatni utána  kérdései-
ket:  mindent értettek és átéreztek,  a történelem-könyvnél ezerszer érzékletesebb előa-
dás jóvoltából.
A tábor nyugovóra tér, a priccsek deszkarekeszeiben, egy újabb napot átélve alszanak el
a deportáltak. Nekünk aznap éjjel nem sikerült.

Az első percekben magasan röpködnek a négybetűs illetlenségek, de hamar megszokjuk, a
poézis akkor is költészet,  ha magasztos témája  vulgáris nyelvezetbe öltözik.  Győreí Zsolt
verses bevezetője erőteljes felütéssel indítja az általa kitalált, válogatott és rendezett pro-
dukciót.  Úrnőjüknek csak a lábai elé borulhattak,  de a fehérnép szoknyái alá  annál heve-
sebben nyúlkáltak azok a fránya trubadúrok,  kiknek csattanós versezetei  fölényesen írják
felül Faludy utánérzéseit.  Énekben-zenében is bővelkedhetünk, a nagyméltóságú csuháso-
sokat, megcsalt férjeket  egyaránt imponálóan játszó  Bakos-Kiss Gábor  egy ízben annyira
belefeledkezik, hogy ékes tenorja a Mária- zsolozsmából a  West Side Story  Mariá-jába té-
ved önfeledten.  Horváth Andor dörgedelmes intenzitással mondja a humorban bővelkedő
strófákat,  Fekete Linda  varázslatos nőiességgel jeleníti meg  a vágyak örök tárgyát, moz-
gása, játéka,  éneke érthetővé teszi  a középkortól napjainkig  csak fokozódó vágyakozást.
A zeneszerzőként is tüneményes Csórics Balázs gitárján és előadó-művészetében is virtuó-
zan muzsikál  az összes regiszter összes húrján,  a mór kalifátus idejéből  származó kecske-
szerelmi gúnyolódótól a Balassi Bálint persziflázsig, minden korhoz, stílushoz, műfajhoz ké-
pes volt tökéletesen illeszkedő zenét kitalálni.
Bárcsak a mi trágár szlengünknek is lennének ilyen trubadúr-költői...!  De addig vígadjunk
önfeledten a Spinoza "obszcén" dalnokaival!

Betiltották a mesét,  a varázsszavakat,  a tündéreket, a boszorkányokat...!!! Ide vezettek a
megszoritások: a szépen induló mese-darabot durva kommandósok verik szét, a bujkáló me-
sealakokat pedig  terror-egységek fogdossák össze... - Szerencsére egy-két szemfüles ked-
vencünk idejében kereket old és nagytitokban  mégiscsak eljátszik nekünk néhányat. Leg-
újabb színházi együttesünk,  a frissen végzett  Ascher-Novák zenés Csodaosztály  HOPPart
Társulat-a, első önálló produkciójával repülőrajttal indult!
Harangi Mária  egészséges koncepcióval alakította  egységes darabbá  a keretjátékot és a
három  E.T.A Hoffmann és W.Hauff  mesét,  amelyek titkos mélye valós lélektani problémá-
kat rejt.  A Gólyakalifá-hoz már régebbi szálak kötik, operaházi rendezése komoly feltűnést
keltett, /óH! az a vérforraló tangó, a buja bíborban izzó Szolnoki Appolóniával.../ Frappáns
jelenetek, villogó dialógok, hálás szerepek, merész helyszín- és idősík váltások. Mint rende-
ző aztán hihetetlen ötletgazdagsággal, páratlan leleménnyel realizálta a biztos kézzel gyúrt
anyagot. Játékkocka-elemek szüntelen átrendeződése alakítja a változékony játékteret, az
Őry Katalin tervezte, sűrűn cserélődő pazar jelmezek és  Szabó Mónika minden szituációt
találékonyan támogató nagyszerű zenéje, fülnek-szemnek nyújt ideális közeget. Az aktorok
színészi-, énekesi- és mozgás-teljesítménye pedig  csak ujjongó felsőfokokkal fejezhető ki!
Megelevenedik a tükör, feleselnek az állatok,  álmok lebegnek, csodák fényeskednek, szív-
juk magunkba a fantasztikumot és azt is elhisszük,  amit nem látunk.  Lendület, kedvesség,
humor, őrület, - szinte örülünk a szünetnek, kicsit kipihenjük a káprázatot.  De jön még a
java...  Roszik Hella egy személyben játssza el a családi tablót,  csúf kisfiútól apáig-anyáig,
Tóth Simon Ferenc népi akrobatikája  még az ördöngős  Mátyássy Bencé-t is ájulatba ker-
geti, igaz, Ő később fergeteges dervis-hastánccal parádézik. Herczeg Tamás a komor hang-
fekvés és az ármányos indulat mestere,  míg  Vári-kovács Péter a luciferi rossz szikrázó dé-
mona,  Friedenthál Zoltán zsugori kövérként, romantikus szerelmesként egyaránt hiteles,
gólyakalifának meg egészen állat! A vén erdei csoroszlyában szinte felismerhetetlen az égi
Kiss Diána Magdolna,  bávatag tündérkéje is istenien butácska,  virtuóz pantomimje a me-
chanikus géplény szerepében nem akadályozza  Olympia nagyáriájának gyönyörűséges elő-
adásában, amely után  még a nagy Offenbach is összecsapná a tenyerét!  Kontrasztként a
híres dallam, mint az elhagyott menyasszony  fájdalmas panasza,  Radnay Csilla  lírai inter-
pretálásában, pianisszimóban is elhangzik: dramaturgiai, énekesi bravúr!  Bánfalvi Eszter a
szemünk láttára töpörödik törpévé, szédületes koreográfiával, bravúros intonációval, félel-
metes játékkal hitelesíti az Üvegmanó elképesztő figuráját,  /igaz, egy derék kolléga kezei
helyettesítik a két lábát.../
Harangi Mária és a  CsodaCsapat  az év egyik legnagyobb színházi élményével ajándékozta
meg a kicsik-nagyok seregét, biztosak lehetünk, a folytatás sem marad el, Ascher, Zsótér,
Pintér, Mácsai  után várjuk a többi arra érdemest,  Bagossy-t, Kovalik-ot, Vidnyánszky-t...
Ez a társulat kiköveteli magának a legjobbakat, mert minden elképzelés megvalósítására ké-
pes, sőt, mindig egy kicsit többre is!  Tovább is van, mondom még...!!!

Nehézéletűek a VájtOrrúak, mert szemedet behunyhatod, füled bedugod, de mégse járkál-
hatsz befogott orrlikakkal !?!  Kőrösi Zoltán  regényének mimóza-orrú hőse  Gyarmati Kata
darabjában kel új életre a színpadon,Í a hétköznapi valóságból   merészen röppenve az iro-
nikus groteszk játékos világába.  Kicsit túl harsány, cirkuszi kezdés után, egyre inkább meg-
találja a kifinomult poézis  árnyalt hangjait.  Nagypál Gábor, akit  Ragályi Elemér  Nincs ke-
gyelem című megrázó filmjének Pusoma Dénes-eként ismerhettünk meg és aki ezzel az ala-
tásával máris beírta nevét  a megyar film aranykönyvébe,  intim hangvételű,  kivételesen hi-
teles figurát teremt.  Hangja, mozgása,  gesztusai  furcsa álomvilágba  emelik a történetet,
mintha tényleg a szagok és illatok óceánjában lebegne.  Az egymásra találás  szerelmi jele-
nete  Homonnai Katalin-nal az előadás és  Czajlik József  mesterien kimunkált rendezésé-
nek csúcspontja.  Szoták Andrea  portásnőjében  mrozek-i,  ionesco-i  kegyetlenségű hu-
mor szikrázik, kongeniális színpadi létezésében az  Erdős Virág-i,  Filló Vera-i  abszurd kont-
rasztos villámai fénylenek.  Ígéretes munka,  de csak annak ajánljuk,  akinek vájtszemén kí-
vül jó orra is van a korszerű színházi mássághoz... 2008

A katedrán a szikrázó humorú Pepe, osztálynaplót lapozgat,  gyanakodva vizslatja a padokban
gubbasztó nebulókat, azaz minket, a Közönséget,  de hamarosan bekeményít és ádáz élet-ha-
lálharcot kezd az Osztály, a Tanári Kar, majd hogy nem az egész világ ellen. Vád és önvád, me-
nekülés és támadás,  együttérzés és viszolygás  ambivalens érzületei váltakoznak.  Kai Hensel
monodrámája nagyszerű játéklehetőséget nyújt, amelyet  Scherer Péter  maradéktalanul ké-
pes kiaknázni. A szimpatikusan hétköznapi tanárember percről percre többet árul el magáról,
egyszerre tűnik majdnem gyilkosnak és biztos áldozatnak.  Ez a feszült kettősség vibrál a gon-
dosan kidolgozott, ezerarcú alakításban, amely a joviális felszíntől a torzult lélek legsötétebb
bugyraiig rajzol hiteles képet  egy nem is annyira ismeretlen személyiség-típusról.  A kétség-
beesés, a gyűlölet, a félelem, a bosszú tükröződik  az őrületes átváltozásokra képes arcon, a
szuggesztív jellemábrázolást változatos gesztusok,  dermesztő szünetek,  frappáns ritmusváltá-
sok jellemzik.  A színész magától értetődően reagál a  nézők legkisebb rezdülésére is,  így vá-
lunk mindannyian az előadás cselekvő részeseivé.  Nevetünk is nagyokat,  de olykor hangunk
bennszakad,  harsogva díjazzuk  az iskolai emlékeinket idéző kiszólásokat,  de ránk fagy a mo-
soly a embertelen indulat-kitörések kegyetlenségétől.
Csodálatos monodrámák korát éljük,  Ibusár, Magam asszonya, Túlélési gyakorlatok,  de biz-
tos, hogy sajnálatosan aktuális témája miatt  ez a produkció a legelgondolkoztatóbb. Mert ki
is itt a hunyó?  A diák, aki utálkozva battyog reggelente a vesztőhelyre, a tanár, aki mégis ta-
nítani szeretne, de nem tud, a "pattanásos barbárok"  osztálynyi hada,  avagy a kontraszelek-
tált, alkalmatlan és alulértékelt tanári maffia?  Talán a lehetetlen oktatási rendszer, a két év-
szados késésben toporgó eszement követelmények?  A humán értékek térvesztése, /annyira
biztos ez ?!?/, a "tömeg-kultúra"-átlansága,  vagy tényleg a felnőtteket leköröző, laptopot pö-
työgtatő informatikus érzelmi analfabéták?
Nahát: erről lehet és kell beszélni,  vitatkozni...  és erre ad óriási lehetőséget ez,  a színészi
bravúron messze túlmutató előadás! Tessék iskolákban is játszani, de ne csak a diákoknak !!! 

Egy éven belül hat fantasztikus előadás: nincs színház, amely hasonlót produkált, mégis ag-
gódtunk kissé, hallván, hogy az új darabot önerőből írják, rendezik, díszletezik, zenélik és
játsszák.  Mert csak kell az egyszemélyes végső akarat, amely összefogja, egységbe szerve-
Zsótér, Ascher, Mácsai és Harangi Mária után rendezést felvállalni önmagában merész bra-
vúr, de ilyen nagyszerűen megalkotni egy önálló színpadi művet: revelatív csoda!!!  A ked-
vesen butuska rendőr szerepében fergetegesen komédiázó  Herczeg Tamás igencsak oko-
san szerkesztett,  racionálisan átgondolt,  pompás játékalkalmakat kínáló darabot írt, volt
mibe épülni a tagság ezer ötletének. Nejlon függönyök, fürdőmedencévé alakítható emel-
vény:  a minimál-díszlet  maximális lehetőséget biztosít  a szinte követhetetlen fürgeségű,
a tér legkisebb zugát bejátszó mozgásoknak.  Filmszerűen pergő,  viharos tempójú jelene-
tek, dal-betétek, természetesen a zenei hátteret is az együttes adja... Az a sokat emlege-
tett,hőn áhított csapatmunka, mindenki mindent tud és mindent csinál, mégis megőrzi sa-
játos egyediségét. A szilfidalkatú tündér, Kiss Dia marcona verőlegénnyé vedlik, aki legfel-
jebb sértődékenységével és mennyei énekével árulja el nemét, az ellenfél oldalán Takács
Nóra Diána változik vajúdó kismamából  terrorelhárító különítményessé.  De van, aki végig
megőrzi  a negédes nőiességet:  Radnay Csilla  feleség-monológja  igazi telitalálat.  Polgár
Csaba elvetemült entellektüel-gengsztert teszi  rokonszenvessé,  Tóth Simon Ferenc bru- 
tál-rappelésen túl, több alakban is jeleskedik.  A songok különben is dermesztően hatáso-
sak, nem is beszélve elővezetésük minőségéről: a japán külsejét rendőrfőnöknőire cserélő
Szilágyi Kata  például,  gengszter-fiúként,  taicsi-akrobatika közben hajladozva,  végül híd-
ba hajolva dalolja csábdalát. Bánfalvi Eszter egyaránt briliáns technikával játszik kompjute-
ren és basszusgitáron, de hogy mire képes zeneileg ez a Királyi Gárda, azt a csúcspont kö-
zelében mutatja meg: a capella énekelve zsolozsmázó négyszólamú motettát, az ostrom ve-
tített kiáltásokkal megjelenített "néma hangzavara" előtt... Az események gyújtópontjában
Mátyássy Bence áll.  Eddigi szereplései alapján is bízvást tudtuk, hogy bármilyen karaktert
képes tökléletesen megformálni, de íme kiderült, hogy kamasz-lénye igazi ifjú hőssé érett,
mozgása káprázatos, játéka megkerülhetetlenül szuggesztív, muzikalitása abszolút. Szimpati-
kus alkat, tud kemény lenni, van humora, tempóérzéke csalhatatlan. Magányosan vívja har-
cát a gonosszal,  uralja a teret és a színpadot,  többszörös halálában is győztes,  ahogy fé-
nyes győzelmet arat újra a HOPPart Társulat,  reményt keltve, hogy mégis van jövő a hazai
színház álmos ege alatt.
Jöhet a TV-filmeken /a/szocializálódott szellemi nincstelen, jöhet a gyerek és a nagypapa,
megkapja a magáét a vájtszemű ítész és az elvakult színház-rajongó egyaránt.
Halálkemény, de nem árt, HOPPÁ!!!:... ez nemes ART a javából!

A nagyhírű berlini Ostermayer-rendezés unalmon és patkány-evésen kívül csak azért emlé-
kezetes, mert akkor találkoztunk először színpadon Tilo Werner-rel. Kasvinszki Attila öko-
nomikus alapossággal tárja fel a szövevényes szituációkat és ha talál alkalmas embert, siker-
rel jeleníti meg  a szélsőséges figurákat.  Nyugodt tempóban építi a cselekményt, a gyilkos
játszmák visszafogott hangon, fojtott feszültségű jelenetekben, szinte hangtalanul zajlanak.
A csúcspontokon aztán mindenki egymást ordítja túl,  szépséges ellenpontozással világítva
át a konfliktusok brutális mélységeit.  Szabó Zoltán fokozatosan lendül bele  összetett sze-
repébe, utolsó monológjában képes felnőni  Marius von Mayenburg  művének lehetőségei-
hez.  Mert bizony a német mester nagyon ismeri és érti az emberi természetet és pszicho-
lógiai hitelességen túl,  titkos, transzcendens tartalmakat is képes alakjaiban sejtetni.  Ezt
érezzük a  József Attila-ként  már  régebben csodált  Sós Attila revelatív játékában, ha le-
het egyáltalán "játék"-nak nevezni  azt a megfoghatatlan káprázatú létezést, amit Friderika
szerepében produkál. Angyali alkata, intelligenciája, érzékenysége páratlan tehetséget je-
lez, amely remélhetőleg  nehézsúlyú feladatok  kihívásában  érik majd  tovább. A szelíd ma-
gabiztosságú  Kovács Ágnes Anna,  aki már a Tamará-ban belopta magát a szívünkbe, érzel-
mi erőben gazdag, szuggesztív hitelességű alakításával,  tartóoszlopa a nagyívű előadásnak.
Jó volt beülni az ex-Stúdió K-ból  "SANYI és ARANKA SZÍNHÁZ"-zá avanzsált kult-pincébe,
sok hasonló invenciózus társulat jöjjön, legyen az új hely az ő "Játszó Palotájok"...

Először csak a hegedülő gyerek/?/lányt csodáljuk, nyúlik az expozíció , de ahogy a színpadi
színielőadásra gyülekeznek a nézők és a három aktor  sorra megjeleníti őket,  hárman vagy
nyolcat,  eláll a lélegzetünk.  Bődületes komédiázás,  zsigeri humor,  brutálisan szélsőséges
eszközökkel, amelyek azonban soha nem válnak közönségessé,  ellenkezőleg, a legmagasabb
színtű,  ősi színjátszás iskolapéldáit idézik.  A finomságában acélosan erős  Lass Bea, az egy-
szerűségében szuggesztív   Papp Dániel  és az "ide nekem az oroszlánt is..."-tipusú, ezerar-
cú fehér bohócz  Horváth Sebestyén Sándor  egy komplett színtársulatot helyettesít az el-
lenállhatalan játék  elsöprő lendületében.  Carlos Rodero  nemcsak megtalálta a Cervantes
nyomán írott pompás darabot,  de az Üres Térben,  díszlet, jelmez és kellék nélkül, három
szék és egy nagydob  beállításával,  hibátlan értelmezéssel,  fergeteges tempóban kiválóan
meg is rendezte. Ötletben pedig aztán nincs hiány, minden bizonnyal mind a 3+1-en ontot-
ták a poénokat, amelyeket "csak" okos arányérzékkel kellett egységes mederbe terelni.
Természetesen,  /de hát miért "természetes" ebben a maffiózok uralta Színházi Szicíliában,
hogy gyönyörűséges teljesítményeket felmutató csapatok,  nem, nem csak a KrétaKör, de
a HOPPart, KoMa és íme,  a Prospero Színkör sem rendelkezik játszóhellyel,  de még befo-
gadó színházzal is csak esetlegesen...?!?/,  - szóval,  természetesen,  Nekik sincs se helyük,
se pénzük,  a mostani játéklehetőség is jó, ha havi egy alkalom,  egy olyan Borzalmak Házá-
ban, ahol 70 milliót költenek egy /!/ díszletre és nincs egyetlen nézhető darab sem...
De a madár dalol, a fű kinő és közeleg a Tavasz! Mindenki rohanjon megnézni ezt a csodát,
tetszeni fog  az Utcza és a Vájtszemű Izlés bajnokainak,  fiatalnak, öregnek egyaránt, mert
ez a  Három Tüneményes Clown az ősi, vásári színjátszás éltető erejét sugározza felénk.

Már magában az dicséretes erény, hogy egy frissiben alakult csapat magyar kortárs drámá-
val indít.  Garaczi László  mai valóságunkból merítő darabja megüti a felejthetetlen Csodá-
latos vadállatok szintjét,  gazdag nyelvi humora,  abszurdba hajló, groteszk szituációi kiváló
játéklehetőségeket kínálnak.  Zrínyi Gál Vince díszlet és jelmez nélkül, a nézők között ját-
szatja, biztos tempóérzékkel állítja elénk a dialógusokra épülő művet. Utóbbiak találó éles-
sége a halványabb szereplők esetében is átjön, így a lendület egy pillanatra sem törik meg.
Zrínyi Gál Vince nagyszerűen ábrázolja a magába forduló, lomha észjárású embert, aki egy-
formán értetlenül fordul  hozzátartozói és a külvilág felé.  Ötvös András dermesztő hiteles-
séggel, tizedmásodpercnyi váltásokkal játssza a túlmozgásos nyelvzsonglőr műsorvezetőt és
az öngyilkosságra készüló életuntat, közben még egy politikus-bunkó miniportréjára is fut-
ja erejéből. Szuggesztivitása lenyűgöző, áradó dikciója bámulatos. A két színész végül, mint
öngyilkos-jelölt és katasztrófa-mentő találkozik a Turulmadáron egyensúlyozva. Ez a jelenet
bízvást bekerül a színjátszás aranyalbumába: szövege, poénjai, a két nagyon különböző figu-
ra reakciói a fizikailag teljesen azonos helyzetben,  a briliáns színészi játék átütő elevensé-
ge, káprázatos élménnyel ajándékoz meg. Bravúr, ahogy a zuhanó lebeszélő embert az ere-
detileg ugrani készülő húzza vissza a cipőfűzőjénél fogva,  hogy aztán a felejthetetlen kép
a végső esés visszafelé pergő filmkockáival érjen véget. Mindez egy méterre tőlünk, legfel-
jebb ajakhang-effektusokkal kísérve, "csak" gesztussal, mimikával, pantomimmel, csak szikrá-
zó tehetséggel, merész fantáziával.
Olyan előadást látunk, amely megfogja az iskolai kötelezők után végre igazi színházba is be-
tévedőt, megmozgatja a kényelmes zsöllyejárót, de őszinte tapsot kap a nálunk kevéssé is-
mert, kortárs színházi irányzatok fanatikus rajongóitól is.

A hangzatos elnevezés a most végzős Ascher-Novák osztályt rejti,  amely az agyoncsócsált
Mozart-évadban is tud újdonsággal szolgálni. Elég néhány vashordó, egy mini-zenekar taka-
ros hangszereléssel,  kedves ruházatok lomtárból,  bálás butikokból és indulhat a varázsos
csoda! Megszólalnak az ismert áriák, ezer játékötlettel csacsognak az Éj királynőjének bá-
jos hölgyei és máris a szerelmesek mennyei szépségű találkozásán ámulhatunk. Mert  Kiss
Diána és Tarjányi Tamás  létezésén,  játékán,  énekén "megtisztul a lélek",  tágra nyílik a
szem és boldogan ágaskodik a kritikus fül.  Közvetlen kedvesség, könnyed báj, párosulva a
szép hang és a tökéletes muzikalitás égi adományával:  már az első duett vérmes reménye-
ket keltett, amelyek megvalósulását még az alattomos hangszálgyulladás sem tudta megaka-
dályozni. A Királynő elveszette hangját, ami egyáltalán nem véletlen, tekintve a diploma-év
iszonyatos hajtását, a kőszínházi gyakorló-szerepléseket, az egymást érő próbafolyamok vé-
genincs áradatát és az előző napi bemutatót..., - az alkotók rapid-reakciója azonban annyi-
ra ötletesnek bizonyult, hogy esetleg még a normál-előadásokba is bekerülhet. A szereplő
némajátékát szinkrontolmács egészítette ki a szöveggel,  amíg a zenekar pótolta a hiányzó
ének-szólamot, hol hangszerrel, hol meg fürgén beugró muzsikus-csalogányokkal...Meg kel-
lene tartani ezt a szükségszülte ötletet: humora telitalálat, tehermentesítené a végére né-
ha már el-elfáradó aktorokat és a nagyérdemű boldogan tapsolna a pikáns truváj-nak! Nagy-
szerűen működött az együttes az immáron tőlük megszokott sűrű szerepcserékkel, a köny-
nyűnek egyáltalán nem nevezhető Mozart-vokálok megejtően szóltak a triókban, tuttikban.
Friedenthál Zoltán és  Szabó Tamás, többek között, a komor udvarnokok nyúlfarknyi jele-
néseit is pompás epizódokká növesztették,  Herczeg Tamás derekasan helytállott Sarastro
mélységeiben, míg  Mátyássy Bence gonosz rapperként cikázott. Ketten is örülhetnek Pa-
pageno szerepének,  most  Vári-Kovács Péter energikusan humoros játékának örvendtünk,
de hagyunk azért helyet szívünkben  a remélhetőleg  mielőbb látható  Polgár Csabá-nak is.
Sete-suta kisiskolás, kéjvágyó udvarhölgy, oroszlán, medve, fóka...: Szilágyi Kata a legelké-
pesztőbb  metamorfózisokra képes és minden alakjában káprázatos szuggesztivitásával tag-
lóz le.  A bűbájos este varázsos egén, csillagsereggel körbeölelve, szelíden fénylő HófeHér
üstökös Kiss Diána - /és ezen a feleslegesen túlhajtott fuvolázás sem változtat !!!/.
Mi is kell hát a SzínHáz-hoz?  Pénz: /Nem.SzínH./ nem elég, -  Ötlet: /Bár Ka, mégse.../,
K and K Látványpékség: hiába játszunk a tetőn, ha óvóhelyen vagyunk... --- Hát akkor???
Összmunka - sok munka!, jó vezetés, társulat: sok tehetség alkotó egységben.   IME:
Varázsfuvola  Mozart és Schikaneder után szabadon, nem műkedv-vel !!!

Már magában az is igen figyelemre méltó, hogy koreográfusi diplomamunkaként egy kitűnő
táncos olyan produkciót állít színpadra, amelyben a táncos elemeknél  sokkal fontosabbak
a játszott szövegek, a groteszk humor,  a gesztus-színház momentumai. Tekintsük tehát tel-
jes mértékben  színházi előadásnak a picasso-i abszurd blődli realizálását,  amelyet a debü-
táló  Lisztóczky Hajnal  vibráló sokoldalúsággal, biztos arányérzékkel valósít meg.  Minden
mondatot találó gesztus-kommentár kisér, a történésekre reagáló szereplők is állandó moz-
gásban vannak,  szikrázó élénkséget adva a darabnak,  amit tovább erősít a cselekménnyel
tökéletesen összeforrott, ötletesen kiválasztott zene. Geg-parádé,  mimikai bravúrok,  fer-
geteges tempó!  Mint egy hevesen odavetett  Picasso-skicc,  amelyet évtizedes, elmélyült
műhelymunka alapoz meg.  Ubrankovics Júlia ennivaló Tortácska, de mint farmotoros tola-
tásjelző is emlékezetes,  Cortés Sebastian Picasso-ként mozgásban,  hangban,  grimaszban
remekel. Vislóczky Szabolcs táncon túl lottó-sorsolásban jeleskedik,  Nemes Zsófia káprá-
zatos komikumával sziporkázik,  Feledi János keszeg tóbiási figurájának  minden moccanása
életveszélyes!  A börleszk forgatag gyöngyszeme  Vértes Mihály gitáros-énekes elvisi /ön/-
paródiája.  Az ezerszínű kaleidoszkóp  egységes színpadi játékká áll össze,  ami az együttes
önfeláldozó munkáján kívül, az ígéretes koreográfus-rendező  Lisztóczky Hajnal  bravúros
teljesítménye.  

A bugyuta cím önmagában egy Örkény Egy-másodperces,  de a  66  Egyperces mindent fe-
ledtet: ziccernek tűnik, de nem is olyan egyszerű eljátszani: felolvasás helyett deklamálni,
értelmezni úgy, hogy maradjon egérút  a nézői képzeletnek is, térben, mozgásban formál-
ni, tempóban tagolni, karakterben megjeleníteni.  Mácsai Pál  ismét igazolta, hogy rende-
zői készségei darabról darabra érlelődnek,  hiszen Örkény-ben eddig is specialista virtuóz
volt, de színre állításban idén hágta meg az első magaslatokat. Asztalok, pogácsák, füttyök
és gitárok, de elsősorban nagyszerű társulat,  amely annyi bravúr után,  most ének, zene,
tánc és vakmerő különlegességek nélkül, a puszta szó és színészi jelenlét súlyával is képes
erőteljes produkciót létrehozni.  Kiss Diána véradó karrierjét meséli el velősen,  Szilágyi
Kata homokszem dugulás előtt,  pantomimben is vizualizálva,  Vári-Kovács Péter tömegköz-
lekedője egyetlen görcsös kapaszkodás, Herczeg Tamás simulékony dedikáló-bajnok, majd
helyre técsői legény: csupa eleven figura, méltó az örkényi létre! A viharos tengerről hal-
lik  Polgár Csaba hajótörötti végszava a palackból,  Mátyássy Bence pedig tökéletesen ki-
munkált, káprázatos kabinet-alakítással rukkol ki az üldözött ember monológjában. Megbé-
kélve menetelünk a sír felé  Szabó Kimmel Tamás csitító szavaira, ahogy nem sokkal előbb
dagadó kebellel rohamoztunk a lángpallosú Nagyúr: Friedenthál Zoltán hívó szózatára, az
ősi  ''Ria!Ria! Vaní-Lia!" csatakiáltát üvöltve, közelharcban foglalva el a pogácsa-bástyákat.
Nehéz lesz így újraolvasni az alapművet:  mindig ez az édes osztály fénylik majdand át szi-
várvány-színesen a szürke sorok fölött...

A színpad alatt röfögő malac-gyerekek, Médea üvöltöző hajléktalan, Kreon, a feledhetetlen
Mercutio: Mózes Zoltán és a hűtlen Iaszón gerenda-tömböket cipel, amelyek, mint minden
tárgy, jelzés és gesztus,  a színpadi megjelenítés találó eszközeivé válnak.  Minimális a zene,
de a legfontosabb pillanatokban emeli meg a szituációt,  a szöveg csak tizedét képezi a da-rabnak,  ami egyedien varázslatossá fokozza  Lukács László  rendezését.  Ilyen a jelen és a
jövő színháza,  amely a kép, a mozgás, a zene és a színészi játék egyenrangú elemeit ötvözi.
Az egyre erősödő társulat kiválóan valósítja meg a nem mindennapos elképzeléseket, Incze
Vera szélütötten futkos infúziós csöveivel, de keserű arca is felér egy foghúzással,  Alföldi
Anna brutális főnéni,  Kemény Rozália energikus zsörtölődéssel játssza a részmunkaidős ta-
karitónő-kismamát.  Szalay Henrietta káráló tyúkanyóként röpköd, verdeső szárnyai és vég-
telen monológja még a harmatgyenge lengyel változat elejét is izgalmassá tudta tenni. A hi-
lesség vonásait a bosszú gyönyörében találta meg  Mayer Zita,  Debreczeny Márton tétova
figurája végig ellenpontozta a szélsőségeket. Külön tanulmányt és aprólékos elemzést kíván
a halott lánnyal mozgott, forgott, emelt, csúszott jelenete,  amely koreográfiai és táncosi
bravúr, azon túl, hogy szuggesztíven fejezi ki a döbbenet, a fájdalom, a tehetetlen beletö-
rődés ezernyi árnyalatát. Az előadás Sark-csillaga  Hantos Násfa, Júliája is emlékezetes, de
most beszédben, játékban még többet nyújtott:  így a tükörjelenet vijjogó gonoszságában,
a haláltusa és a halott-merevség  aktív ábrázolásában.  De elég belépő mozgás-szekvenciáit
felidézni: a szépség elbűvölő ereje, az ismétlődő körkörös mozdulatok zeneisége, imponáló
technika, a legmélyebbről fakadó átélés.
A Kompánia belépett a nagy csapatok közé, a KrétaKör és Pintér Béla mellé.  A csapóajtós
disznóól-színpad körül jó,  ha negyvenen férünk el,  de az a fő,  hogy ősztől újra láthatjuk
a fantasztikus Médeát a Szkéné-ben !!!

Ő volt az első Sárbogárdi Jolán,  végzős főiskolásként az Ibusár, végállomásban,  aztán a le-
gendás Csányi-féle Szentivánéji-ben  mennydörgőhangú őslény-Heléna,  a maga felháboro-
dott sértettségében... Nem vicc: túl jó volt, túl eredeti, nem bírta el a kisstílű budapesti
nemkő!-színházi posvány. Játszott itt-ott, de végül is eltűnt,  hogy most váratlan újdonság-
gal lepjen meg. Mert volt ugyan már lakásszínház a ziláltemlékű 70-es években, ahol inkább
performance-jellegű kísérletezés folyt, civil közreműködőkkel, de Vasvári Emese lakása va-
lódi színházzá avanzsál, azzal az óriási többlettel,  hogy szó szerint orrhossznyira tőlünk zaj-
lik a cselekmény. Euripides tragédiáját  egy lócán kucorogva játsszák, csak a szöveg él, de
az nagyon!  Emelkedett sorokat nálunk  elég ritkán képesek  nevetséges öblögetés nélkül,
érthetően, egyszerűen,  mégis szárnyaló pátosszal mondani. Latinovits óta talán egy  Rába
Roland és két nagyasszonya a magyar színháznak: Törőcsik és Csomós Mari.  Vasvári  dekla-
mációja a villámokat szóró Zeuszé, heves, tágas, a lélek pokoli bugyraiból tör elő, sistergő
elevensége mellett arányosan értelmezett, karizmatikus hatásossága ellenére messze kerü-
li a szélsőségeket. Egy nagyformátumú orátor, oratrice! Ő...,  érthetetlen,  hogy nincs rá
szükség a honi színjátszásban,  személyiségére teátrumot  lehetne építeni..., - lám,  most
megtette Ő maga!!!  Kellékez és berendez, rendez, játszik és most már darabokat is ír, sa-
ját igényei szerint. Eszkimó mese ihlette a Pókká vált lány-t,  amely különös mitológiájával,
mellbevágó fordulataival igazi csemege. Ketten játsszák a hat szereplőt, a tenyérnyi szoba-
sarok örvényes szakadékká szédül, a végtelen óceán misztikus terét  Szabó Tamás szájhar-
monikája teremti meg, aki zenéjében  gyönyörű ívet feszít  a zörej-effektusoktól a lebegő
dallamokig. Tapsolunk, pogácsázunk,  beszélgetünk a szereplőkkel és úgy hallgatjuk a cso-
dálatos  Vasvári Emesé-t, akinek minden témához akad dramatikus hozzátenni valója, mint-
ha folytatódna az előadás, - de hiszen valóban így van: az ő mitikus létezése ez a színház.

Bejelentkezés telefonon: 266 3220 vagy  06/30 619 5857  Műsor: www.lakasszinhaz.hu

Brechtet nem kell aktualizálni,  mondatai dárdaként ütik át a közönyös megszokás páncél-
ját, csak!!!...: értelmesen el kell játszani. Ez az osztály érti, tudja és kihegyezett szuggesz-
tivitással képes megjeleníteni a brechti ihletésű zsótéri víziót. Nem hadgyakorlat van: éles-
lövészet. Összecsap az  Érdek és a  Morál, villogó szemek párbajoznak, poén-petárdák röp-
ködnek, hang-gránát nyitja fülünk, viták torkolattüze vakít: háború ez, a javából. Küzdünk
mi is, izgatott rettegéssel loholunk fel s alá, lépcsőn, korláton, emeleten,  követni próbál-
va a hadszíntér sűrű változásait.  A  Mamák sorát az átütő erejű  K1 Takács Nóra nyitja, őt
követi a líraiságában sugárzóan energikus  Kiss Diána, aki győzi a lehetetlenül nehéz ének-
szólam dessaui kacskaringóit is,  a harmadik pedig az őserejű nyúgalmú  Szilágyi Kata,  aki
Katrin2-ként is nagyszerű a talált csecsemő jelenetében és a híres utolsó,  "dobolós" kép-
ben.  Veszély leselkedik, fel kell verni álmából a Várost, a halott fiútestvérek tünnek fel a
szó szerinti Tetőn,  Verdi Don Carlos-ának szabadságkettősét éneklik bele az éjszakába, a
néma lány zongorán "üti" hozzá az akkordokat...  Elementáris zsótéri csúcspont, Tarjányi
Tamás  korlátlan áradású tenorjához  Mátyássy  Bence korláton egyensúlyozva szekundál-
ja Posa márki szólamát,  Szilágyi Kata hangtalan mosolyában az önfeláldozó hőstett, a pil-
natnyi győzelem kétségbeesett diadala ragyog.  A Szakács szerepében  Polgár Csaba pen-
geéles racionalitása mérkőzik  Vári-Kovács Péter hiszteroid cinizmusával,  ahogy a legrej-
tettebb mondat is lézer-pontossággal izzik az egész együttes kidolgozott összjátékában.
Nagyra tágult a kis Belső Udvar: bárcsak ilyen udvari Színházunk lenne az egyre apróbb-
ra töpörödő Udvari színházak helyett...
Szigorú tárgyilagosság/... Neue Sachlichtkeit.../ és szilaj teátrális dinamika: ezt a zsótéri
stílust eddig csak a KrétaKör Peer Gynt>-je tudta megvalósítani, sziporka remény a jövőt
illetően, hogy ez a nagyszerű osztály most képes volt erre!

A musical vizsgán ismét bizonyított a Csapat.  A West Side Story operai igényű akadályait
felkészülten vette,  az amatőr koreográfia ellenére tanúságot tett profi mozgáskészségé-
ről, a Hair kiséretét adó zenekarban pedig kiváló erőket sorakoztatott fel gitárokon, bil-
lentyűkön, sőt, még egy nyitó fuvolaszólamban is.  A Balcony képben és az I got life elő-
adásában  Szabó Tamás  szikrázó aktivitása lehengerlő lendülettel párosult,  emelkedett
szépségű volt a Tonight,  karakter-remeklésként  Mátyássy Bence  My conviction-ja sze-
rénykedett, míg a Hairben  Polgár Csaba hasított. Vári-Kovács igencsak  Hot volt a Cool-
ban, Donná-jának magasfeszültsége pedig kiverte a biztosítékot.
Hát ha operettben is ennyire jó ez a társulat, a végén még megszeretjük ezeket az álta-
lunk fensőségesen lekezelt műfajokat...

Jó a félhomály, szörnyű a kongó akusztika. Rossz a diszkó-zene, de ragyogóan éneklik. Ret-
tenetesek a ruhák, ragyogóan táncolnak, mozognak színészek. Shakaspeare mindent kibír,
a tér az  öt színpaddal szellemes,  végül csak összejön valami.  A nagyszerű csapat élmény-
szintre képes transzformálni  az egyhangú zenécskéket,  de sok mindent átment  az álom-
szövegből is. Friedenthál Zoltán /haj/koronás szerepeiben szép dikcióval sugároz erőt és
méltóságot,  csoportos szereplőként, -hiszen itt mindenki  pillanatonként vált maszkot és
kis-nagy szerepet-,  vokálban,  tánckarban egyaránt helytáll.  Bánfalvi Eszter fantasztikus
mozgásával hódít,  Herczeg Tamás kemény legény és fejhangon komédiázó Thysbe, Polgár
Csaba imponálóan váltogatja Lysander és Zuboly figuráját, de Boy George-ként is ragyogó.
Kiss Diána  varázsos muzikalitással nemesít áriává egy szimpla dallamot,  Helénaként is van-
nak emlékezetes pillanatai. Hyppolita amazoni ősereje költözött Szilágyi Kata Titániájába,
hipnotikus vonzereje egyformán szédít királyokat és szamarakat, Amanda Lear pedig elbúj-
hat mellette. De a teljes gárda kiváló, gyors öltözéseik bravúrosak,  az egész egy óriási bu-
li, amelyben a folyvást mozgó közönség is tevékeny részt vállal.  Csak dicsérni lehet az öt-
letgazda rendező  Magács László-t, merész vállalkozása fényesen sikerült, aki partykra jár,
kap hozzá egy épkézláb komédiát,  aki színházba, élvezheti hajnalig a kötetlen ugra-bugra
fesztelenségét. Az Ascher-Novák osztály megint nagyot dobott,  felajzva várjuk most már
a prózai vizsga-előadásokat!

Kipling megírta, 100 éve mindenki olvassa, a musical-színpad elbohóckodta és ez az iciuri-pi-
curi Picaro-csapat nagy merészen most  igazi alternatív csemegét kreált belőle.  Csergőffy
Judit áldásos dramaturgi közreműködésével  Deák Tamás izgalmas felnőtt-mesévé alakította
Maugli történetét, lehámozta a romantikus rétegeket,  frappáns dialógusokkal építette fel
a szituációkat.  Az alternatív szcéna régi és új,  kis- és nagyvadaiból pompás állatseregletet
toborzott össze, szereplőválasztása találó és eredeti.  Az együttes kiválóan dolgozik,  észre-
vétlen gyorsváltások révén  két-három alakban is találkozunk  mindenkivel.  Farkasanyaként
Zöldhegyi Sarolta  szuggesztivitása  maradéktalan intenzitású,  nincs kedvesebb medveapó
Bereczky Péter  Balu-jánál,  örömmel láttuk viszont  Robin László-t  időnként farkasbőrbe
bújó bengáli szépségként.  Stubnya Béla színészi bravúrja,  hogy lényének kedves báját fe-
ledtetve,  sikerül megutáltatnia  a szegény Sir Kán-t.  Pálffy Péter lendületes virtuozitással
adja Tabakit, magasra téve a mércét a paralel-sakál  Quitt László számára. /De nemcsak ez-
irányú kíváncsiságból élvezzük majd még egyszer végig a pompás mulatságot.../ A teret né-
hány védőkorlát alakítja,  igazi összetartó erő  az afrikai dobzene a rendező interpretálásá-
ban,  párosulva a játszók  dünnyögő-mormoló kántálásával.  Igazi csapatmunka  eredménye-
ként újszerű, hatásos előadás kerekedett, messze felülírva a gyermekkori olvasmányélmény
másodlagos nosztalgiáit.  A megvalósítás  kiválósága  pedig azt mutatja,  hogy  Deák Tamás
egyre jobban érti és használja a színházcsinálás Mester-Szavait!

Arthur király, a Kerekasztal, a Grál...: Wagner és annyi mozgásszínházi adaptáció után sem
ismerjük igazán  ezt a monda-kört.  Nem baj!   Fábri Péter lassúdad léptekkel  vezet be a
titkos világba,  ahogy kamasz-hőse is lépésről lépésre mozog egyre otthonosabban a lovagi
körökben. Sok izgalmas epizód, kaland,  temérdek kis és nagy szereplő, tréfa, dal,  párbaj,
móka és kacagás után meglepő módon, a mai színházban igencsak restellet Tanulság-ig jut
el a néző,  száraz didakszis helyett eleven emberi szituációk átélése révén.  A sokágú cse-
lekmény élményszerű megjelenítése  a rendező  Novák János-t dicséri.  Bábok, színészek,
vetítés, kórus, börleszk és monológ, flashback és animáció. A frissen pergő jelenetek egy-
szerre és külön-külön is élnek  a korszerű teátralitás frappáns eszközeivel,  a hihetetlenül
sok részelem  gondos szerkesztéssel és minden bizonnyal  iszonyatosan nagy munkával csi-
szolódott hatásos egésszé. Szinte filmszerűen kapcsolódnak a szcénák, az együttes minden
tagja példás fegyelemmel és akarással valósítja meg feladatát,  fény, hang, díszlet és az ját-
szó személyek mintaszerű összhangban nagyszerű előadást produkál.  Sűrűn cserélődő jel-
mezek,  rögbi-mellvérttől az fényes lovagi páncélig,  lenge selyemtől durva darócig:  Orosz
Klaudia, csupasz elő-gregoriánba oltott markáns dallamok, vésztjósló elektronikával mesé-
sített hang-kulisszák:  Novák János !!!  Kiemelendő a Terepasztalon kézikamerával háttért
varázsló  Bodnár Zoltán és  Sallai Virág,  sivatag, folyó,  erdő és hegycsúcs:  kéttenyérnyi
térélmény!  Mészáros Tamás  szívvel-lélekkel és humorral is állja  az örökös vesztes színpa-
di sorsát, Erdei Juli az oroszlánszívű Anya után, vörös Cundrie vulkánikus rapjével a Stone-
henge kőkolosszusait is megmozgatja.  Krausz Gábor imbolygó Révésze sokáig emlékezetes
marad, félő,  hogy az első betévedő velencei gondolás  azonnal elszerződteti...  Szanitter
Dávid darabos kamaszából fokozatosan bújik elő az öntudatlan hősiesség  gyengéd ábrázo-
latja, sugárzó jelenléte,  természetes hitelessége teszi  számunkra is megélhetővé az útke-
reső bátorság próbatételeit.  Az alterego tükör-figurájának  hálátlanabb szerepe jut most
Ruszina Szabolcs-nak, a párjeleneteikben azonban a tökéletes azonosulás ritka teljesítmé-
nyét nyújtja.
Tíztől Százig előre hát mind, aki mese,  monda- és színház-barát,  ismerje meg mindenki az
fényes Grál lovagjainak történetét... és az egyszerű eszközökkel,  óriási munkával és hatal-
mas tehetséggel élővé varázsolt korszerű színházat, amely a Kolibri Színház nagy titka!

Ezerszer olvastuk, százszor hallottuk: a náci-magyar rémtettek örökké emészthetetlen, ért-
hetetlen szörnyűségek maradnak.  Anna Frank után  két magyar diáklány naplója  döbbent
meg,  Balázs Ágnes szépen felépített, a nagyváradi és budapesti történéseket párhuzamba
dramatizáló darabjában. Rettenetes, hogy milyen természetességgel gondolhatja egy tizen-
három éves kislány: "...nemsokára mindannyiunkat megölnek...".  A kamasz-villogású  Gesler
Lili becsülettel helytáll,  a katartikus élményt, a tizenhat éves pesti bakfis szerepében, az
annyiszor csodált, mégsem eléggé ismert  Szoták Andrea jelenti. Júliát eljátszani nem kor-
kérdés, csak a színészi tehetség az,  ebben az esetben sem az a lényeg,  hogyan alakulhat
valaki  húsz évvel fiatalabb kamaszlánnyá. A teljes belső átélés tisztítótüzében  megrendítő
színpadi jelenség formálódik: minden hangja, rezdülése hiteles, a tizenéves kételyeitől az
anyját vesztő fájdalomig.  Mosolya sugárzik, könnyei őszinték,  hangja ezer árnyalatban él.
Radó Gyula egyszerű eszközökkel teremt korhű illúziót,  biztos kézzel vezeti színészeit, ha-
tározott ritmusban görgeti a történelmi végzet kerekét. A Spinoza-háznak a legnagyobb dí-
cséret jár, a könnyedebb szórakoztatás után bátran nyitott a mélyebb problémák felé.
Szoták Andrea miatt pedig igencsak érdemes Piros Bicikli-re szállni...

Adva van a Ladányi Andrea köpönyegéből éppen kibújt, frissen végzett főiskolás csapat, a
nagyszínpad tágassága  az ügyesen kreált intim nézőtérrel,  Horváth Csaba  élt a lehetősé-
gekkel, a wedekindi gimnazista-tragédiájához nyúlt és koreográfikus alkotásai után,  most
a színészi játék,  a gesztus-nyelv,  a fizikai színház és az alternatív teátrum  össze eszközét
szintetizálva teremtett revelatív újdonságot.  A kezdőkép még szöveggel exponál,  de pár-
huzamos ellenpontként  egyre több  mozgás-elem tűnik fel,  így a kamaszok  erotikus pró-
bálkozásai pantomimben jelennek meg, fokozatosan távolodunk a puszta cselekménytől és
inkább egy önálló képi-hangi víziót élünk át,  amely történetet is mesél, karaktereket, szi-
tuációkat is ábrázol, de elsősorban önmagában létező színpadi látomás.
Alapmotívum a mozgáselemek ismétlődése, visszatérése,  többszólamú kezelése, amely hip-
notikus szuggesztióval képes  a zeneiekhez hasonló, elvont absztrakciókat sugallni. Fontos
szerepet kap a futás, amely az ifjúi versengésen túl, a kétségbeesett útkeresés hosszútáv-
futói magányosságának gyönyörű metaforája. A színpadkép uralkodó eleme  Horváth Lajos
Ottó overáll-védősisakos Medve-BoxZsák-Embere,  aki robusztus lényét kifinomult mozgás-
kultúrával teszi hitelessé, alakításának értékét tovább növeli az együtt-lélegző folyamatos
reagálás. Nehéz feladat jut  Újhelyí Kingá-nak, órákig dermed vonzó szoborpózban, a haj-
rában aztán alakalma nyílik  a fényes bizonyításra.  Mert a darab Három Óra ám!!!,  szünet
nélkül, mégsem érzünk érdektelenséget, fáradtságot egy pillanatra sem. A színészileg is ki-
emelkedő  Zarnóczai Gizella  Anyá-ja spiccelő Gólya-ként lépeget, a színpadon ágaskodó
gitárok rémisztő hangorkánnal fenyegetnek, a táncos-gárda, élén a sugárzó  Iuga Anká-val
mozgás-etűdöket vezet elő.  Egy kar-jelenet,  a sokaságon végighömpölygő  gesztus-kombi-
nációk kísérő-akkordjai fölött,  egymondatos recitálásokkal  a Genezis-történetet mondja
el.  Egres Katinka parázsló tekintetű létezése pazar nashville-i stílusban,  varázsosan éne-
kelt songban csúcsosodik,  a teljes tagsághoz hasonlóan, ő is értőn bánik a gitárral, dalkí-
séretben és háttér-effektusokat  improvizálva egyaránt.  Mercs János levitézlett Otelló-ja
élesen kontrasztál  addigi erőteljes dinamizmusával,  Nagy Péter  öngyilkos Moritz-a kötél
nélkül is döbbenetesen himbálódzik,  Földeáki Nóra bravúros mozgását is felülmúlva,  káp-
rázatos monológban ismerteti a  Nagy Brehm Állattan  "Gólya"-címszavát,  vérbeli posztmo-
dern felhangokat csempészve a félelmetesen sokszínű előadás izgalmas partitúrájába.
Andrássy Máté és Mészáros Tibor  clown-duója  gitárszaggató zaj-zenekari őrjöngés után
földszintes bugyuta idétlenkedésben, kitekert tudálékoskodásban,  na meg az azt méltán
követő köpködő-párbajban jeleskedik.  De mindezen túl feltűnő  az együttes fantasztikus
fizikális képzettsége, kondíciója, példás fegyelme,  amely lehetővé teszi a nagystílű elkép-
zelés realizálását.  Horváth Csaba megtalálta társulatát és megtalálta benne Nizsinszkij-ét:
Melchior szerepében  Krisztik Csaba a testi-lelki azonosulás ritka egységét mutatja.  Első
szólójában a saját különösségére ébredő ifjú  eszelősen kicsavart forgások közben tépi a
a torzítva tomboló gitár-húrokat,  a beteljesülő szerelem ezoterikus átszellemültségű pár-
jelenetében súlytalanul lebeg, őrjöngve énekel a tapsoló tömeg előtt, nyomorékként kú-
szik a javító-intézet poklában. Hihetetlen mozgás-készség,  kikristályosodott stílus, fehér-
izású átélés, lenyűgöző jelenlét.  Darabot lehet rá építeni, jövőt,  Hamlet-től Parszifál-ig:
kivételes ajándék.
Mozgás-színházra mentünk, összművészeti gyönyörűséget kaptunk.  De jó lenne sokaknak
megmutatni, van remény,  hiszen annyi a Színházi-, Alternatív-, Studió- és Tánc-Fesztivál:
bármelyiket mámoros ünneppé varázsolná...

Sürgő-forgó fejetlenség,  eszement kavarás,  abszurd grammatikai ficamok:  mintha Örkény
Egypercesei elevenednének meg. Megtudjuk, hogy ez nem színház, nem tánc-előadás, nem
bizony, a szereplők ékesen kommentálják magukat és főleg azt, hogy ők kik is és mit is nem
csinálnak. De hiába erősíti meg  a sziporkázó humorú  Kövesdi László narrációja a lemondó
gesztusokat,  Szász Dániel  csodaszép szólójában helyt kap a racionális gondolatiság, az ak-
robatikus virtus, az átszellemült költészet. Ilkay Türkoglu addig dicséri "gyönyörű mozdula-
tat"-ait, amíg a nagy győzködésben valóban hatásosan elő is vezeti őket.  Szabó Réka bámu-
latosan egyensúlyoz a műfajok határvidékén, amelyekkel nem sokat törődik,  így jut el ere-
deti elképzeléseihez.  Az együttes láthatólag  nagy alkotókedvvel követi járatlan útjain, sa-
játos ízekkel fűszerezve a különleges étket.  Szabó Márta igen csábító, mint pózna-táncos,
a mácsós kihalgatásban azonban nem kap teret színészi erényeinek megmutatására. A jele-
net második változata viszont a bájos áldozat felülkerekedését példázza, aki ellenáll, vissza-
kérdez és ezzel feje tetejére állítja az erőviszonyokat: Ilkay Türkoglu most már nagyszerű
színpadi tálentumát is bemutatja, zsigeri átélő-képességgel, pompás mimikával hatványozza
hajlékony testbeszédét: alakítása az est gyújtópontjává fényesedik.
Még egy-két ilyen penge produkció és Szabó Réka Tünet Együttes-ét végleg átsoroljuk az
alternatív SZÍNHÁZI szcénába, ott is az élvonalba...

A kaposvári Kapecz Zsuzsa-féle  "Krakatuk,  a dió" után  Mosonyi Alíz változatát a mesés
hangulat, a frappáns szöveg,  a jól ropogtatható versek jellemzik. Az új generáció bábjai,
színtere sajátosan eredeti, ismerkedjünk hát velük: André Gabi, Bodor Kata és Schukert
Gréta tervezte, kivitelezte a Németh Ilona-i szintű figurákat. Reveláció  Fekete Gyula ze-
néje, mondókái dallamosak,  effektjeit a ritkán hallható preparált pianínó teszi újszerűvé.
A nagyszerűen játszott klarinét-szólam  szépséges hátterét adja  az erőteljes éneklésnek,
a színészek egytől-egyig kiválóan helytállnak,  a régi ismerősökön túl  meglepetést jelen-
tett az  Egérkirály szerepében  Büki Marcell. Fodor Tamás a tőle mindig elvárható, nagy-
vonalú biztonsággal vezényelte az egerek és emberek csapatát, humor, kedvesség, össze-
fogott ritmus tette élvezetessé az igazi karácsonyi ajándokot.
Nagy öröm és kiváló alkalom, hogy az új darab mellett a régi kedvencek: a Rózsa és Ibolya
és a  Csipkerózsika is újra látható a vadonatúj  Studió K-ban!

Milorad Pavic kazár álomvadászai egymást kaszabolják kölcsönös álmukban, Mrozek beérte
kiszállásra utazók  álomasszonyának azonosságával.  Novellájából formás darab kerekedett,
amely nem annyira erős,  mint a  Halott cárkisasszony története, de  Czajlik József-nek
most is sikerült köznapi valósággá transzformálni  a cselekmény abszurditását. Talán a vég-
kifejlet felesleges ismétléseit kellet volna elkerülni,  az egész előadás tempója,  hangvéte-
tele azonban üdítően pompás. A clown-páros  Hannus Zoltán és Tamási Zoltán sziporkázó
ötletessége, fáradhatatlan lendülete az első perctől a az utolsóig magas nyomáson éltette
az előadást,  Nyakó Júlia érett komolysága,  hangja és szépsége átélhetővé tette az álom--
kép utáni vágyakozást.
Az új színházat magának teremtő  Studió K-ba most is érdemes azonnal ellátogatni !!!

Igaz, hogy Párizs grófjának német szinkrontolmácsra van szüksége, de a nyári soknyelvűség
után most a hangsúly a verbalitáson túli, a néptáncból induló, de rendkívül invenciózus ko-
reográfián és gesztusnyelven van.  Új minőség születik:  bigin-ritmusra tombol a csárdáslép-
tű báli forgatag, klasszikus balett-elemektől a virtuóz, forgásos emelésekig ível a Mab-mono-
lógot megjelenítő kettős,  amely később,  szinte azonosan!,  Mercutio  haláltáncaként tér
vissza.  A jelentésváltást  páratlan  belső átéléssel hitelesíti  a Halál Angyalá-t  átszellemült
keménységgel táncoló  Pásztor Edina  és a láda-dobosként  is  elementáris  Mózes Zoltán,
a három Dajka szlovák rigmusok mellett magyar mondókákat is kántál, egyikük,  Mayer Zita
pánsípszerű, levegősen melizmatikus dallamokat játszik hosszú furulyán,  Szalay Henrietta
pedig boszorkányos fürgeséggel, elképesztő arcjátékkal tündököl.
Az együttes anyanyelvi szinten birtokolja a  táncnyelvet, változatos formációkban rajzolja
meg a cselekmény hátterét, a szólisták észrevétlenül illeszkednek a karba, hogy aztán pil-
lanatokon belül újra főszereplővé váljanak. Finta Zója és Debreczeni Márton Capulet-pár-
jának játéka metsző élességű,  Hantos Násfa szenvedélyes Júliájának mozgása és mimikája
egyaránt hitelesíti szerelmét és tragédiáját. Párizs /Bucskó József/ izzadó tenyerű,  eset-
lenül nyakigláb kamasz, /ál/német akcentusa csak fokozza groteszkségét. Az erkélykép hí-
res sorait narrátorként játssza alá  Mózes Zoltán,  akinek haláljelenete  az egész előadás
katartikus csúcspontja.
Megszoktuk, hogy a tánc-színházak kísérete gép-zene:  revelatív élmény,  ahogy itt az élő
zene szól!  Mesteri válogatás: népdalok, siratók, komponált részek és improvizatív elemek
forrnak össze egységes anyaggá,  álomszerű,  súlytalan lebegéstől  a dühödt harciasságig,
tobzódó vágytól a fájdalmas lemondásig játszva  az érzelmek és hangulatok teljes skáláján.
Szikár dramaturgiával az ismert történet legfontosabb momentumaira koncentrálva, a ze-
nei és a mozgás-nyelv  egymást erősítő,  tökéletes szinkronjával,  bravúros koreográfiával
és térkezeléssel, a korszerű színház eszközeivel teremtett  Lukács László gyönyörűséges,
felejthetetlen látomást.
Ketyeg a végzet metronómja,  két élet súlya csak tollpihe a halál mérlegén,  zuhognak a
kegyetlen sors kövei..., sírunk, ujjongunk, újjá éledünk.

Jó, jó, de miért a táncz-rovatban?!? Színház ez biz'isten! a javából. Ketten lógnak függélyes
pólyás-ágyukon, kórházban vannak és társalognak. Szabó Réka jól kitalálta, a színészek pe-
dig belerögtönöznek  apait-anyait.  Kiszólnak  az érkező közönségnek,  húzzák egymást és
élénken reagálnak minden pisszenésre.  Gőz István az értetlenkedő, komótos észjárású fe-
hér bohóc,  aki lazán adja fel  a jobbnál jobb labdákat  vérmesebb partnerének.  Kövesdi
László-ban mintha feltámadna a hajdani  Óriáscsecsemő:  zabolátlan lendülettel éli naívan
rácsodálkozó létezését, felfokoz, lelassít, bájos és gonosz,  ezer színnel játssza az abszurd
szituációkat. A kiindulás mindig valami hétköznapi dolog,  egy vélekedés,  egy rémhír, egy
közhely, de a jelenetek kifejlete végül is  magasabb szintű,  tágabb értelmű igazságok felé
mutat. Az író-rendező és a virtuóz előadó-duó  tartalmában, formájában és végkicsengésé-
ben egyaránt merészen újat, találóan igazat és pompás mulatságot teremtett.

A RakétaBázis NagyHangár-jának csupasz betonfalai. A színpad tátongó mélységénél csak az
előadás elmélyült gondolatisága nagyobb.  Egy deszkalejtő,  néhány zenész, köztük a buda-
keszi  Kompánia Társulat vezetője, a produkció inspirátora,  Lukács László. A tánc, a pan-
tonim, de elsősorban mégis a verbális színészi eszközök jelenítik meg a shakespeari tragédi-
át. Több nyelven játszanak az alternatív szcénában jeleskedő társulatok tagjai, azonban az
eredeti gesztusnyelv jóvoltából,  felirat és szinkrontolmács nélkül is  könnyen követhető a
cselekmény.  A Végzet Angyala éteri lebegésű balett-mozgással viszi sorban áldozatait a ha-
lálba, Tybalt népiesen kackiás,  Júlia tisztaságát átszellemült komolysága adja, kiváló karak-
ter-kettős  a Capulet-házaspár.  Neveket sajnos,  nem említhetünk,  bár legalább a magyar
szereplők azonosságát illene tudni.  Lukács László koncepciója, rendezése és az általa ve-
zetett  Kompánia, a nyelvi határokat negligáló,  Back to Babylon című nemzetközi produk-
ció biztos fundámentumát adja. Egységes, gyönyörű látomás kerekedett a sokszínű gazdag-
ságból, mivel az összes résztvevő  magától értetődően bírja és használja  a kortárs színház
nyelvét és eszköztárát. A lengyel siratóének, a magyar népdal, az ukrán tánc-dallam magá-
tól értetődően szervül a zenei háttér árnyalt szövetébe.
A  Pulcinella közlegény  olasz-magyar-román  együttműködése után,  lám,  ismét sikerült a
Zsámbéki Nyári Színház-nak egyedülálló jelentőségű  euro-produdkciót létrehozni.  De a
nagyszerű  Kompániá-t és az invenciózus rendezőt,  Lukács László-t,  most már gondosan
szemmel tartjuk, szoktak Ők a Szkénében játszani...                                2006 augusztus

Elindul egy csavaros monológ, magával vitázik valaki,  majd dia-, tria-, végül abszurd penta-
lóggá bővül, kedves, irónikus, fanyar. A szereplől lassacskán karaktert kapnak,  fokról-fok-
ra rajzolódik ki sorsuk és jellemük.  Jelenetecskék, parányi performanszok, játszott és el-
táncolt gesztusok. Sokféle jó zene segíti a mozgás-élmény kibontakozását,  szapora szavak
és szűkszavú mondatok.  A három táncos saját eszköztárát veti be,  improvizációik egyedi-
ek, hangsúlyozottan nem a koreográfus stílusát jelenítik meg. A leghosszabb utat, magát a
Nagy Tao-t járja be  Gőz István, miután szó szerint kivetkőztetik polgári biztonságából, bo-
torkálva keresi  a létezését igazoló papírdarabkákat,  órányi menetelése végén pedig elsé-
tál a Semmibe. Színpadi létezése a kifosztott megsemmisülés alig eleven felkiáltójele. Köz-
helyeket citál üvegcséibe  Kövesdi László, majd feneketlen zsebeibe rejti őket és baljós
csörömpöléssel tétováz.  Dózsa Ákos  súlyos önpusztító fiúja megbékélve merül a Nirvána
csillagkörébe.  Szász Dániel  vibráló gyorsasága, virtuóz hevessége elementáris energiával
ábrázolja az öntelt hiúságot, amely végül tükrének rabjává teszi.  Zambrzycki Ádám maga
az abszurd groteszk, végletes mozdulatai, mimikája, keserű humora egy igazi off-alternatív
Nagymestert sejtet.  Ahogy eltűnik a fotelben /?!?/,  ahogy  csak-azért-is megnevetteti a
nagyérdemű közönséget, ahogy áll, ahogy él, hát az fantasztikus!
Szabó Réka a  Véleten-ben feladta a talányt,  merre is kóborol még a műfajok és stílusok
határvidékén, ezzel a darabbal nagyszerű összegzését adta merész elképzeléseinek.

Láttuk a műgyűjtő, Stasi-ügynök, transzvesztita  ÚrHölggyel készült fantasztikus interjú-fil-
met,  kicsit szorongva ültünk be a róla szóló monodráma előadására. Mondhat-e mást, ad-
hat-e újat ahhoz képest, amit önmagáról elmesélt. Ráadásul nagyon zavart először, hogy a
címszereplő  némettel kevert,  tört magyarsággal szólalt meg.  Később tisztázódott aztán,
hogy egy amerikai ujságíróval beszél így, gyenge angolsággal . Várnai Szilárd-nak nem kell
külsőséges eszközöket használni,  mesteri mimikával, apró mozgás-gesztusokkal, jellegzetes
hangszínnel formálja meg az idős hölgyet,  akinek interjú-tekercseiből fokozatosan bonta-
kozik ki egy nem mindennapos egyéniség nem mindennapos története. Ami meglepő, hogy
nem holmi elbeszélésről van itt szó: az összes szereplő megelevenedik, néhány mondat, de
időnként egy egész hosszú dialóg erejéig. Marcel Marceau játszotta így egyszemélyes pár-
jeleneteit,  de színésztől ritkán láthattunk ilyen megoldást, ennyire szuggesztív hitelesség-
gel. 35 alakban! Csábos, gyönyörű lány, minden hájjal megkent direktrissz, múltjával szem-
benézni kényszerülő matróna, emlékeit fabuláló bűbájos öreglány... és ezek csak hősnőnk
metamorfózisai.  De hogy a nyersen kíváncsi amerikai fiatalemberek, a cinikus stasi-legény-
ség,  a börtönbe zárt barát is egyaránt tökéletes illuziót kelt!  Hát még a száznemzetisgű-  
riporter-bagázs,  a mellékszereplők ezerarcú hada!  Mindez könnyedén, elegánsan, vissza-
fogott takarékossággal, két teljes felvonáson át. Csodálatos teljesítmény, amelynek dicső-
sége a páratlan  Várnai Szilárd  mellett az egészet kérlelhetetlenül összefogó,  éleszemű
külső megfigyelő, a legjobb formáját mutató  Czeizel Gábor rendezőé is. Kimunkált fény-
váltások, zenei betétek tagolják az igen összetett szerkezetű történést, egyetlen percre
sem csökken a feszültség. Nagy kérdések maradnak lógva a levegőben: most tényleg besú-
gó /is/ volt, vagy csak kiszolgáltatott áldozat? - töprenghetünk, de teljesen mindegy! Any-
nyira izgalmas, egyedülállóan egyéniség volt, minősíteni csak életművét: múzeumát és ma-
gamagát szabad.
Mi viszont boldogan harsoghatjuk szét,  hetedhét világba  ennek a nagyszerű előadásnak
hírét, hogy mindenki ismerje meg a lenyűgöző  Várnai Szilárd virtuóz alakítását.

Ablaktalan, kibelezett épület-monstrum, szövevényes terek, izgalmas járatok,  amsterdami
foglalt-házak, elhagyott gyárak hangulata. Az udvaron bádogasztalok, szivacsmezők és az if-
júság édes illata!, a zsibongó alter-csapatok már az első nap elfoglalták eszem-iszom hadál-
lásaikat. Minden zugolyban képzősök kezenyoma: felületek, formák, tárgyak és helyek. Má-
morító környezet, gyönyörűséges nyomulása a fiatal erőknek.  Ha csak egy nyáron át tán-
col is, a  TŰZRAKTÁR  egycsapásra csomópont lett, kultúr-gyülde és igazi találka-hely !!!

Az első színházi esemény, az  AKT-osok  Mádám Ká-ja bizsergetően meglepő élményt nyúj-
tott. Kis abszurd jelenetek örkényes frivolitással,  francia sláger-körítéssel összefűzve, szi-
porka szellem,  fürge dialógusok,  bizarr helyzetek,  hálás szerepek: Noelle Renaude nem
véletlenül író-sztárja a párizsi off-szcénának.  Lippai Krisztina  jó ritmusban fogta össze a
változatos  hangvételű  képeket,  találékonyan mozgatta a szereplőket,  minimál-eszközök-
kel teremtette meg a történések hitelességét. Rendezésének egyetlen hibája,/már ha az
övé.../, Mádám Ka kiválasztása: a társulatban két szerencsésebb lehetőség is lett volna a
címszerepre. Mindazonáltal az együttes nagyszerű produkcióval nyűgözött le!
Az alaphangot Fándly Csaba  szuggesztív sláger-betétjeütötte meg kiválóan, további meg-
mozdulásai is erőteljes karaktert sejtettek.  Simon Attila  nemcsak a zongoránál jeleske-
dett: mint narrátor, fotóautomata és első legjobban, mint  William, a kotnyeles papagáj, 
színészi hang-bravúrok sorozatával kápráztatott el. A zenei háttér hibátlan volt,  de talán
jobb lett volna magyarul énekelni,  tört francia helyett.  A szerényen meghúzódó  Csekő
Attila a  Benjamin-jelenetben hatásosan mutatta meg a /tej/foga fehérjét. A brutális te-
hetségű  Takács Panka kölyökként,  nagymamaként egyaránt elementárisan komédiázott,
életunt evezésével tragikus mélységeket láttatott, amelyeket egy, sajnos nem elég hosz-
szú! sztriptízzel és egy  két untermannos dizőz-áriával tudott komikummá fényesíteni.  Az
előadás másik erőssége  Nemes Szabina, aki virtuóz karikatúrákat formált, selypegett, pö-
szögött,  harákolt, majd egy szédületes  "Johnny tu n'est pas un ange..."-paródiával bizo-
nyította fantasztikus ének- és mozgás-kultúráját.  A tenyérnyi játszóhely intim közelségé-
gében lehetetlen volt ellenállni bűvölő gesztusainak és csábító mimikájának...

Parti Nagy Lajos Mauzóleumát a helyszínen, egy függőfolyosós pesti bérház udvarán néz-
hettük végig, de most egy emeleti gangról követjük az alattunk görbülő körrács terében
zajló cselekményt. Szegő György tervezte, de akárkié is ez a briliáns ötlet: Brávissimó !!!
A liftakna mellett bukkannak fel a szereplők,  koszlott ajtókat nyomnak be, körbe-körbe
kergetődznek, halotti tokba bújnak, rácsra halnak.
Danilo Kis-t dramatizál,  Marquez-t  sűrít színpadra,  zenés blődlit porol, --- tök mindegy:
Forgách András mindig a magáét írja,  most meg végleg egy teljességgel sajátot,  gonosz
bohót lépcsőházi magán- és közéletünkről: eredetit, frappánsat.
Hannus Zoltán-é  a legnagyobb teher,  Svejk a Nyóckerben,  de a prímet  Nádasi László
extrém főtörzse és  Gáz /!/ alezredesként  Tamási Zoltán viszi.  Homonnai Katalin mind-
három figurájában most is keményen ütős,  Epres Attila  fel tudott nőni a Stúdió K-hoz.
Fodor Tamás  imponáló tempót tudott diktálni,  pillanatra sem kímélte rekeszizmainkat,
Biztonsággal lavírozott az abszurd komédia és a földhözragadt börleszk határán.
Aki ujságot olvas, Klubrádiót, netán Kontra-Rekontrát hallgat, elég ismerettel bír a raffi-
nált áthallások, mohácsijánosos szófacsarok maradéktalan élvezetéhez. Vájtfülüek: irány
a Zöldlámpás Ház a Ráday-utcai Sohóban, ahol a lichthófban is Mozart szól !           2004

ÉLő szobrok között bolyongunk. Egy biciklista, kurblis vetítőt hajtva, némafilmszkeccset bá-
mul,  Csató József  alterpop-énekes gitárral kiséri magát, szőke vokalistája, aki egy, a nézők
által forgatott bakelit óriás-korongon ül, hatalmas tölcsérbe tátogja a jófej dalokat,  Lipka
Péter  pedig szerzetesi csuhában, véget nem érő prédikációival  támadja le a nézőket.
Hófehér szkafanderében  súlytalanul lebeg a lírai  Gold Bea,  tétova ujjaival sziporkázó csil-
lagokat varázsolva a fekete égre.  Don Quihote dárdájával hadonászik és lassan a szobrok is
bekapcsolódnak a játékba.  Felismerhetők ugyan a híres történet motívumai,  de tulajdon-
képpen autentikus mozgás-etűdöket látunk,  változó érdekességgel elővezetve. KIcsit elun-
tuk a vívás és a megszállottság képeit, amelyekben  Grecsó Zoltán tűnt ki delejesen attrak-
tív mozgásával,  de mindenért kárpótolt  a búcsú-jelenet poézisa.  A hős lovag,  akit  Bakó
Tamás alakít kiválóan,  gigászi keljfeljancsivá lényegül,  földtől égig himbálódzva válik éteri
szellemmé,  közben egytől-egyig kézfogással köszön el a jelenlevőktől.  Ez a csodálatos me-
tamorfózis nagy-nagy pillanata a hazai alternatív szcénának, történelmi tett,  örökérvényű
szimbólum.  De ne feledkezzünk meg a földiekről sem:  Kocsis Gábor  Sancho Pansa-i kont-
rasztként, ízes közhely-szótárral  oktatja a barátságos zenére  időnként majdnem tánczra
perdülő lelkes közönséget. /Bölcsességei előbb-utóbb  bizton felkerülnek  Pittmann Zsófi
falvédőire, amelyek a szomszédos Tranzit Kávéházban láthatók, a Kosztolányin.../
Nem eléggé szerettük a múltkorit, ez a  Goda Gábor az igazi!, aki a pantomimtól a jelmezig,
színpadiasságtól a performance-ig,  látványban, hangban, színben, zenében mesterien tud-
ja összefogni egyedi produkcióit, műfajokon túlmutató, eredeti és öntörvényűsége ellené-
re közönségbarát stílust teremtve.

 H O G Y   V O L T               2  0  0  4  -  2  0  0  6